Nagyszerű győri győzelem a Larvik ellen

Vágólapra másolva!
2010.03.06. 15:38
null
Heidi Löke (fehérben) ezúttal nem villogott úgy, mint Norvégiában (Fotó: Török Attila)
Címkék
A Győri Audi ETO KC hazai pályán remek teljesítményt nyújtva 28–23-ra nyert a norvég Larvik ellen, s ezzel az élre állt a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének I. csoportjában.

A győriek a mérkőzés előtt Heidi Lökére hívták fel a figyelmet, kiemelve, hogy a norvég válogatott beállós semlegesítését mindenképpen meg kell oldaniuk, ha nyerni akarnak.

Vele nem is volt gond, Linn Kristin Sullanddal és Nora Mörkkel viszont annál több: vezetésükkel a Larvik hamar ellépett három góllal, így Konkoly Csaba már tíz perc után kénytelen volt időt kérni.

A győri mester tanácsai nem találtak süket fülekre, hiszen a hazaiak 10–10-nél utolérték ellenfelüket, majd 13 percig nem kaptak gólt. Sulland a szünet előtt néhány másodperccel hétméteresből betalált, de ezzel is csak annyit ért el, hogy csapata nem négy-, hanem háromgólos hátránnyal vonulhatott pihenőre (14–11). A mieinknél Aurelia Bradeanu biztos kézzel értékesítette a büntetőket, míg Eduarda Amorim a félidő végén volt többször is eredményes.

A brazil átlövő bombáira a fordulás után is nagy szükség volt, mivel az emberelőnyben játszó Larvik gyorsan feljött egy gólra. Ezután sokáig két-három találat volt a két csapat között, Pálinger Katalin bravúrjaival, valamint Vérten Orsolya és Simona Spiridon góljaival azonban az 52. percben már héttel vezetett (25–18) az ETO, amely ezzel a remek sorozattal el is döntötte a találkozót.

A norvégok a hátralévő időben ugyan két gólt le tudtak faragni a hátrányukból, a pontszerzésre azonban nem volt esélyük. A végül 28–23-ra nyerő Győr ezzel a sikerével átvette a vezetést a csoportban.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA 
KÖZÉPDÖNTŐ, I. CSOPORT, 4. FORDULÓ
GYŐRI AUDI ETO KC–LARVIK HK (norvég) 28–23 (14–11)
Győr, 2500 néző. V: Pavel, State (román)
AUDI ETO: PÁLINGER – MRAVIKOVA 3, HORNYÁK 1, KOVACSICS 3, SPIRIDON 5, BRADEANU 4 (4), VÉRTEN 4. Csere: AMORIM 5, Tomori 1, Mayer, Orbán 2
LARVIK: RANTALA – Mörk 6 (2), LÖKE 4, SULLAND 7 (3), Breivang 2, Kristiansen 1, Johansen. Csere: Stange 3
Az eredmény alakulása. 5. p.: 2–5. 13. p.: 7–8. 16. p.: 9–9. 28. p.: 24–10. 34. p.: 16–14. 42. p.: 19–17. 52. p.: 23–18. 53. p.: 26–18
Kiállítások: 12, ill. 4 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 7/5
 
KONKOLY CSABA, az Audi ETO vezetőedzője: – Idegesen kezdtünk, támadásban sokat hibáztunk, de aztán sikerült lehiggadnunk. Tíz perc elteltével Pálingerrel az élen szinte valamennyi játékosunk elkapta a ritmust. Szebbnél szebb támadásokat vezettünk, elképzeléseinket megvalósítottuk. Végig lendületesen játszottunk, és sikerült ilyen teljesítménnyel a magunk javára fordítani a mérkőzést.
KARL ERIK BÖHM, a Larvik HC vezetőedzője: – Tudtuk, hogy a Győrnek igen erős csapata van, így nehéz feladat vár ránk. Így is történt. Véleményem szerint a Győr csoportgyőztesként jut az elődöntőbe, és a mi együttesünk valószínűleg a Viborggal játszik majd a négy között. Örülök a nagyon szép, fordulatokban gazdag mérkőzésnek, csak a játékvezetők és néhány játékosom teljesítményében csalódtam.
AZ ÁLLÁS 
1. GYŐR  4 3 –  1 103–96  6
2. Larvik  4 3 –  1 109–105  6
3. Ljubljana  3 1 –  2 85–85  2
4. Leipzig  3 –  –  3 67–78  0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik