Nagy verésbe szaladt bele a tartalékos Debrecen

Vágólapra másolva!
2010.11.20. 20:40
null
Bulath Anita (83) és társai nagy különbségű vereséget szenvedtek Spanyolországban (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A női kézilabda Bajnokok Ligájának B-csoportjában a búcsúzó DVSC-Korvex 15 gólos, 39–24-es vereséget szenvedett idegenben a továbbjutást korábban kiharcoló spanyol Itxako Navarrától.

Az már korábban eldőlt, hogy a DVSC-Korvex búcsúzik az európai kupaporondtól, így a már biztos továbbjutó spanyol Itxako Navarra elleni mérkőzésen a tisztes helytállás volt a magyar együttes célja.

A Debrecenben rengetegen bajlódtak sérüléssel (mindössze tizenketten utaztak el Spanyolországba), Bognár Barbara és Hornyák Dóra itthon maradt, a műtét után visszatérő Mörtel Renáta ugyan a csapattal volt, de nem lépett pályára. Juhász Gabriella és Bulath Anita sem várta teljesen egészségesen a találkozót.

A mérkőzés elején fej fej mellett haladtak a csapatok, az Itxakónak 7–7 után sikerült elhúznia, igaz, ehhez az is kellett, hogy a DVSC kettős emberhátrányba kerüljön. Elsőként Szabó Valériát, majd Slakta Petrát küldték ki két percre a játékvezetők, és bár Bulath Anitának sikerült kettős hátrányból is gólt lőnie, a hazai együttes stabilizálta háromgólos előnyét.

Az Itxako ezt követően elhúzott, még úgy is, hogy biztos továbbjutóként nem igazán erőltették meg magukat a spanyolok. Az első félidő végül 20–14-es hazai vezetéssel zárult.

A második játékrészben már a harmadik percben tízgólos volt az Itxako előnye (24–14), vagyis a spanyolok négy gólt dobtak, míg a Debrecen egyet sem. Ezt követően tovább nőtt a különbség, a Debrecen tizenöt góllal, 39–24-re kapott ki, így búcsúzott el az európai kupaküzdelmektől.

NŐI KÉZILABDA BL 
ITXAKO REYNO DE NAVARRA (SPANYOL)–DVSC-KORVEX 39–24 (20–14)
Estella-Navarra, 100 néző. V: Opava, Valek (csehek)
Az eredmény alakulása. 5. p.: 3–3. 10. p.: 6–5. 13. p.: 9–8. 15. p.: 11–8. 23. p.: 15–11. 27. p.: 19–12. 34. p.: 24–14. 40. p.: 27–17. 45. p.: 31–19. 53. p.: 36–22. 58. p.: 38–23.
Kiállítások: 2, ill. 14 perc
Hétméteresek: 8/8, ill. 3/2
ITXAKO: Alizar, Alonso 4 (3), SOIT 5, Pinedo 2, KURBANOVA 5, BARBOSA 5, Turey 2 (1)
Csere: NAVARRO (kapus), Egozkue 3 (2), Fernandez 2, Aguilar 1, PENA 6, Martin 4 (2)
DVSC: Triffa, Csáki, Slakta 1, SZABÓ V. 5, BULATH 6 (1), Juhász 1, Kazai 1
Csere: Kiss É. (kapus), SOPRONYI 6, Karalyos 2, Dakos 1, Mörtel 1 (1) 
MESTERMÉRLEG
Köstner Vilmos: Ezen a szinten egyedül az első negyedóra jó támadójátéka jelent elfogadható teljesítményt, a többi értékelhetetlen volt. Sokan hiányoztak, s a felforgatott csapat sajnos nem tudott komolyabb ellenállást kifejteni a sokkal jobb képességű Itxako ellen. Azon leszünk, hogy januártól kiegészülve a sérültjeinkkel azon a szinten kézilabdázzunk, amellyel megnyertük a BL-selejtezőt.
Hypo NÖ (osztrák)–HC Leipzig (német) 20–23

 A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Itxako Navarra (spanyol
6
5
1 178–142 
10
2. Leipzig (német)
6
4
2
148–146
8
3. Hypo (osztrák)
6
2
4
137–147
4
4. DVSC-Korvex 6
1  5
143–171
2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik