Nagy László szerint az utóbbi évek talán legjobb szegedi csapata vár a Veszprémre

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2017.03.18. 11:56
null
Nagy László (balra) nagy lélektani csatára készül (Fotó: Veres Viktor)
Szombaton rangadót rendeznek a férfi kézilabda NB I-ben. A címvédő Telekom Veszprém a bajnokságban hibátlan Mol-Pick Szegedet látja vendégül. Jó eséllyel ezen a találkozón dől el, melyik gigászé lesz a pályaelőny a rájátszásban.

 

SZAVAZÁS

Milyen eredménnyel zárul a Veszprém–Szeged rangadó?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Ki más, mint Nagy László? Ő lehet a főszereplője a szombati Veszprém–Szeged rangadónak, amelynek hatalmas a tétje. Eldől, melyik gárda zárja az élen az alapszakaszt és szerez jogot a pályaelőnyre a rájátszásban, vagyis a szintén egymással vívandó, kétfordulós aranycsatában (május 20-án vagy 21-én és 27-én vagy 28-án). Ez igen fontos, hiszen jelentős lelki többletet ad az otthon játszott visszavágó. A veszprémiek szegedi nevelésű csapatkapitánya, Nagy László pedig évek óta, pontosabban 2012-től – akkor igazolt a Barcelonából a 24-szeres magyar bajnokhoz – meghatározó egyénisége a két ősi rivális párharcának mind a bajnokságban, mind a Magyar Kupában. Az utóbbi években a Veszprém uralta mindkét sorozatot, igaz, a Szeged évente közelebb és közelebb kerül a trónfosztáshoz, melynek idén újra nekifut (bajnoki meccsen Veszprémben kétszer nyert a Pick – legutóbb 2007-ben a döntőben).

„Az ősszel Szegeden kikaptunk három góllal, vagyis a saját bőrünkön tapasztaltuk, milyen erős, jól felkészített együttes a Pick, nem udvariasságból mondom, hogy a jelenlegi az utóbbi évek talán legjobb szegedi csapata – magyarázta Nagy László a Nemzeti Sportnak. – Azzal sem mondok újdonságot, hogy a Veszprém Arénában nekünk kötelező győzni, de a legalább négygólos sikerért nagyon meg kell dolgoznunk. Hasonló a játékfelfogásunk abból a szempontból, hogy mindketten a védekezésre és a kapusok jó teljesítményére építünk, ezért eldöntheti a meccset, hogy ki tudja több támadási hibára kényszeríteni az ellenfelét.”

Megkérdeztük a világklasszist, számít-e bármilyen meglepetésre a Szegedtől, és készül-e ilyesmire a Veszprém.

„Legfeljebb egy-két kisebb újdonsággal állhat elő a Pick, mert a begyakorolt taktikai variációit, az alapjátékát nem fogja másikra cserélni – folytatta Nagy László. – Az utóbbi hetekben játszott mérkőzései alapján készültünk, s ezeken azt láttuk, hogy tovább erősödött, még egységesebb lett a Szeged, arról nem is beszélve, milyen nagy lélektani csatára kell készülnünk.”

Csaknem ugyanezekkel a szavakkal jellemezte a szombati rangadót Bodó Richárd, a szegediek balátlövője, aki elmondta, a héten napi két, abszolút Veszprém-centrikus tréninget vezényelt Carlos Pastor edző és segítője, Marko Krivokapics. Ezeken arra készültek, hogy nem kapnak annyi ajándéklabdát a Veszprémtől, mint az ősszel 26–23-ra megnyert összecsapáson, vagyis kevesebb lehetőségük lesz a lerohanásokra. Ezzel egy időben a saját támadásaikat kell gyorsítaniuk és nagyon pontos lövésekkel zárniuk.

A múlt szombaton Komlón megnyert bajnoki után két napig pihenhettek a szegediek, akiket Pastor keddtől minden variációra felkészített. Arra számítanak, hogy a veszprémi második sor tagjai kevesebbet lesznek pályán. Bodó elárulta, hogy Carlos Pastor sokat „faragja” őt, ennek köszönhetően sokat változik, javul a játéka, egyre jobban beleillik a spanyol tréner elképzeléseibe. A rangadón a Veszprémből a beteg Ivan Sliskovic, a Szegedből a sérült Marin Sego hiányzik majd. A további kimaradók személye az edzők taktikai elképzeléseitől függ.

KÉZILABDA
NB I, férfiak

17.00: Veszprém–Szeged (Tv: M4 Sport)
18.00: B.Braun Gyöngyös–Sport36-Komló
18.00: Orosházi FKSE-Linamar–Váci KSE
18.00: Csurgói KK–Ceglédi KKSE
18.00: Balmazújvárosi KK–CYEB Budakalász

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Telekom Veszprém 21 20 1 668–474 +194 40
2. Mol-Pick Szeged 19 19 637–417 +220 38
3. Grundfos Tatabánya KC 18 13 2 3 473–436 +37 28
4. CYEB Budakalász 19 11 8 462–487 –25 22
5. Csurgói KK 18 10 2 6 480–437 +43 22
6. Balatonfüredi KSE 19 10 1 8 490–467 +23 21
7. Ceglédi KKSE 19 6 3 10 457–503 –46 15
8. Sport36-Komló 20 5 5 10 479–533 –54 15
9. Eger SBS Eszterházy 19 7 1 11 450–490 –40 15
10. Orosházi FKSE- LINAMAR 19 7 12 471–533 –62 14
11. Váci KSE 18 6 1 11 430–472 –42 13
12. B.Braun Gyöngyös 19 5 1 13 450–512 –62 11
13. Balmazújvárosi KK 19 3 3 13 444–531 –87 9
14. Mezőkövesdi KC 21 2 1 18 536–635 –99 5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik