Mocsai Tamás kész visszatérni a válogatottba

2010.03.26. 14:25
null
Mocsai Tamás (jobbra) visszatérne a válogatottba (Fotó: Mirkó István – archív)
Címkék
A Magyar Kézilabda-szövetség hivatalos honlapján tette közzé, hogy Mocsai Tamás jelezte, kész visszatérni a magyar válogatottba.

Mocsai Lajos, a férfi kézilabda-válogatott szakmai igazgatója a Nemzeti Sportnak úgy nyilatkozott, hogy tárgyal a kiszemeltekkel, akiknek még kérdéses a szereplése a nemzeti csapatban.

Úgy látszik, hogy fiával, Mocsai Tamással már sikerült dűlőre jutnia, legalábbis az átlövő jelezte a szövetségnek, hogy kész visszatérni a nemzeti együttesbe.

A német Lemgo játékosa – aki a nyártól a Flensburgot erősíti – októberben mondta le a válogatottságot bizalomhiányra hivatkozva, amikor még Csoknyai István egyedül irányította a nemzeti csapatot.

A válogatott április 16–18. között a Pannon-kupán szerepel, amelyen Görögország (Ózd), Szlovákia (Tiszaújváros) és Lengyelország (Miskolc) lesz az ellenfél. Aztán következhet a szlovénok elleni júniusi világbajnoki selejtezős párharc.

Mocsai Lajos és Csoknyai István a jövő héten hozza nyilvánosságra a Pannon-kupára meghívottak névsorát.

Legfrissebb hírek

Saját közönsége előtt bukta el a keleti főcsoportdöntőbe jutást a Detroit Pistons

Amerikai sportok
6 perce

Hátsó füves futballmentő túra: A határőrcsapat eposza

Hátsó füves
21 perce

A kapitány szerint a Márton lányokat a Williams testvérekhez lehet hasonlítani

Egyéb egyéni
27 perce

Liverpooli lábnyomok: újabb pofon – meglesz a BL-indulás az utolsó fordulóban?

Angol labdarúgás
49 perce

MLS: Messi betalált, Pintér csereként állt be az Inter Miamiba

Minden más foci
1 órája

Edzők és példaképek – hat sportszakember kapott Mester-M Díjat

Egyéb egyéni
1 órája

Az ír, a bosnyák vagy a kazah elsővel is kezdhet az ETO FC a Bajnokok Ligája-selejtezőben

Labdarúgó NB I
1 órája

Hétfői sportműsor: pályán az Arsenal; folytatódik a jégkorong-vb

Ökölvívás
8 órája
Ezek is érdekelhetik