Mocsai a hétvégéig vár választ Nagy Lászlótól

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.05.26. 12:59
null
Nagy Lászlónak (jobbra) most már tényleg döntenie kell a válogatottságról (Fotó: Mirkó István - archív)
Címkék
A hétvégéig vár határozott választ a barcelonai Nagy Lászlótól Mocsai Lajos, a magyar férfi kézilabda-válogatott szakmai igazgatója, hogy az átlövő vállalja-e a szlovénok elleni júniusi két világbajnoki selejtezőn a szereplést.

A csapat szerdai, veszprémi sajtótájékoztatóján a szakember elmondta, hogy levelet írt Nagy Lászlónak, amelyben jelezte a világklasszis átlövőnek: szükség van rá, számít rá, és szerinte nem zárja ki, hogy a magyar válogatott rendelkezésére álljon akkor is, ha esetleg külföldön szeretne élni.

„Kértem Nagy Lászlót, hogy a hétvégéig határozottan adjon igen vagy nem választ arra vonatkozóan, hogy számíthatunk-e rá a szlovénok elleni két világbajnoki selejtezőn" – fogalmazott Mocsai Lajos.

Nagy László tavaly nyáron szerepelt legutóbb a válogatottban, ezután felvetődött, hogy felveszi a spanyol állampolgárságot.

A 39 esztendős Pérez Carlos szintén a hétvégéig ad választ, játszik-e a kvalifikációs találkozókon.

Sinka László, a magyar szövetség elnöke elmondta: a felkészülés jegyében június 5-én a vajdasági Nagybecskereken a válogatott megmérkőzik a szerbekkel.

A keret már a héten megkezdi a felkészülést, a veszprémiek Veszprémben, a szegediek Szegeden, míg a külföldön játszók folyamatosan csatlakoznak a veszprémi kontingenshez. A közös munka hétfőn indul, a szállás Balatonalmádiban lesz, az edzéseket pedig Veszprémben tartják. Június 5-én következik a szerbek elleni meccs, majd másnap szünetet kapnak a játékosok. Június 7-től 12-ig megint edzőtáborban dolgoznak a kerettagok, egészen a ljubljanai utazásig.

A párharc első meccsét egy 1500 férőhelyes csarnokban tartják, és a magyarok 150 jegyet kapnak, amelyet a Magyar Szurkolók Szövetsége oszt szét.

A visszavágót a Veszprém Arénában rendezik. A győztes jut ki a januári, svédországi vb-re, ahol már kvalifikációt lehet szerezni a 2012-es londoni olimpiára.

Mocsai kitért rá, hogy Putics Barna és Katzirz Dávid ugyan tagja a keretnek, ám minden jel szerint sérülés miatt nem számíthat rájuk. Ilyés Ferenc és Mocsai Tamás Bundesliga-kötelezettsége miatt csak június 5-e után csatlakozik a válogatotthoz.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Fazekas Nándor (MKB Veszprém), Liszkai Szilveszter (Pick-Szeged), Mikler Roland (Dunaferr), Szente Gábor (Tatabánya Carbonex)
Jobbszélsők: Gulyás Péter (MKB Veszprém), Harsányi Gergely (Tatabánya Carbonex), Iváncsik Tamás (MKB Veszprém)
Jobbátlövők: Balogh Zsolt (PLER), Laluska Balázs (Cimos Koper), Mocsai Tamás (TBV Lemgo), Nagy László (Barcelona)
Irányítók: Császár Gábor (Chambery), Eklemovics Nikola (MKB Veszprém), Lékai Máté (PLER), Nagy Kornél (Dunaferr)
Beállósok: Gál Gyula (Croatia Zagreb), Herbert Gábor (Pick Szeged), Schuch Timuzsin (Constanta), Zubai Szabolcs (Pick-Szeged)
Balátlövők: Grebenár Gábor (Aragon), Ilyés Ferenc (TBV Lemgo), Katzirz Dávid (Pick-Szeged), Pérez Carlos (MKB Veszprém), Putics Barna (GWD Minden)
Balszélsők: Halász Máté (Tatabánya Carbonex), Iváncsik Gergő (MKB Veszprém), Pálos Gábor (DKSE-Hotel Lycium), Törő Szabolcs (Arrate)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik