Nem volt kérdés: újra a Veszprém nyerte a kupát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.14. 12:29
null
Vadkerti Attila kevés sikerrel küzdött a Renato Sulic és Nagy László vezette Veszprém ellen (Fotók: Török Attila)
Az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapata címét megvédve huszonkettedszer hódította el a Magyar Kupát, miután a döntőben 36–30-ra nyert a Pick Szeged ellen.
A finálé első két gólját a Veszprém szerezte, ám ezután kisebb hullámvölgybe került. A Szeged ezt kihasználva, Buday Dániel és Ancsin Gábor találataival fordított, és az első negyedórát még kétgólos előnnyel zárta.

Ezután azonban ismét (utoljára) fordult a kocka, a két csapat között leginkább az emberelőnyök kihasználásában volt nagy a különbség, a Pick még a kettős fórjával sem tudott élni, a címvédő viszont könyörtelen volt – csakúgy, mint Iváncsik Tamás a hétmétereseknél. Az első félidő végén öt góllal már a Veszprém vezetett, Carlos Ortega mesternek legfeljebb amiatt fájhatott a feje, hogy Nagy László és Renato Sulic is két kiállítást is összeszedett már ekkorra.

Ennek azonban nem lett jelentősége, a második félidőben Iman Dzsamali vette a hátára a bakonyiakat, Skaliczki László az időkéréseivel és szinte folyamatos kapuscseréivel sem tudott eredményesen belenyúlni a mérkőzésbe.

A Pick számára 28–23-nál még felcsillant a remény az esetleges egyenlítésre, de Ortega egyből időt kért, és ezután újra elhúzott csapata. Az utolsó percek teljesen izgalommentesre sikerültek – nem volt ez mindig így az utóbbi évek döntőiben –, a vége 36–30 lett, a Veszprém huszonkétszeres MK-győztesként készülhet a Kiel elleni BL-negyeddöntőre.

Idén is a veszprémi szurkolók örülhettek
Idén is a veszprémi szurkolók örülhettek

PERCRŐL PERCRE

1–5. perc: Chema Rodríguez góljával indult a csata, a Szeged pedig hiába került emberelőnybe az első támadásánál – Sulicot állították ki –, nem tudta ezt kihasználni, többször is eladta a labdát, Nagy László viszont a második ziccerét bedobta. Buday avatta fel végül Alilovicot. 2–1

6–10. perc: Ancsin első lövését még védte a horvát kapus, a második viszont bepattant róla, majd Buday másodszor is villant, ezzel fordított a Szeged. Nagy László nem akar lemaradni korábbi szegedi csapattársától, ő is duplázik, mint ahogy nem sokkal később Ancsin is. Ezután két szélső pillanatai következtek, előbb Gulyás, majd Vadkerti talált be. 4–5

11–15. perc: Nagy László a mérkőzés első háromgólosa, a másik balkezes bombázó, Ancsin pedig a második, Alilovicot le is kapja a pályáról Ortega mester. Fazekas elsőre tehetetlen volt, Ancsin bejátszása után Zubai talált be, a másik oldalon Nagy kapufáját követően Sulic gyűjtötte be a kipattanót, majd bevágta. Prodanovics gólja zárta az első negyedórát. 6–8

16–20. perc: Carlos Ortega időt kért. Nagy hétméterest és kiállítást (Buday) harcolt ki, Iváncsik Tamás Mikler lábai között pattintott a hálóba. Szegedi labdaeladás után Sulic indult, és nem hibázott ziccerben (8–8). Elvették a Picktől a labdát, Ugalde indult meg, hetes. Iváncsik ezt is belőtte, újra vezet a Veszprém, kiegészült a Szeged. Nagy karja Zubai fején csattan, két percig pihenhet a jobbátlövő. Sulic sem finomkodik, ő Sulcot lökte rá Gulyásra, kettős emberelőnyben a Pick. Sulc lövését még védte Fazekas, Zubai ismétlését már nem tudta. Négy emberrel is büntetőt hoz össze a Veszprém, és Tóth Mihály sem tudott kifogni Iváncsik Tamáson. 10–9

21–25. perc: Kettős emberelőnyben túljátssza a figurát a Szeged, majd a Veszprém kiegészül. Vadkerti száguldott végig a pályán a piros mezesek között, és góllal fejezte be egyéni akcióját, de Ugaldétól azonnal jött a válasz. Skaliczki László is időt kért. Ancsin nem élt a lehetőséggel, Ugalde igen. 12–10 Egy páros kiállítás, amelynek Nagy és Pribanic az „áldozata”. Sulic és Nagy is két kiállítással áll a címvédőnél. Sulc elhajlás után iratkozik fel a góllövőlistára. Újabb „szegedi” gól, de ezt Laluska szerzi, Tatai váltja Miklert. 13–11

26–30. perc: Dzsamali találatával először van három a két fél között (14–11). Balogh hozza vissza kettőre a Szegedet szép lövéssel. Laluska bombája beviszi Tatai kezét. Buday előbb átlövésből, majd indulásból céloz rosszul, majd lent marad a földön, Oneto ezt kihasználja. Újabb szegedi kapufát követően Laluska gólt lőtt, de a lába már lent volt, a Szeged viszont újra eladta a labdát, Dzsamali pedig már szabályos gólt dobott. A szünetben így öttel vezet a Veszprém. 17–12

31–35. perc: Ancsin talpról bezúdítja, jól kezdte a második félidőt a Szeged, amelynek kapujába visszaállt Mikler. A Veszprémnél Nagy és Sulic a kispadon. Iváncsik Gergő teljesen üresen maradt a sarokban, és kis szerencsével kihasználta a helyzetet. Ancsinra nem léptek ki, büntetett. 18–14 Sulic újra a pályán, ki is harcolt egy büntetőt, amelyet Iváncsik Tamás értékesített. Suliccsal nem bírnak a szegediek, és bár a ő lövését védte Mikler, a labda Iváncsik Gergőhöz pattant, akit csak hetes árán tudtak megállítani. Öccse ismét bevágta. 20–14

36–40. perc: Újra emberelőnyben a Szeged, Fazekas védi Pribanic ziccerét, Iváncsik Gergő befutás után eredményes. Larholm büntetőből válaszolt, de Gulyás is betalált, így az emberhátrányos két percet 2–1-re megnyerte a Veszprém. 22–15 Buday durrant fölé, Dzsamali pedig két emberrel a nyakán betalált, Skaliczki László időt kért. Hiába, Terzic ejtésével már kilenc közte. 24–15

41–45. perc: Prodanovics pörget ügyesen Fazekas alatt a hálóba, Dzsamali ismét átlövésből eredményes. 25–16 Pribanic ellen szabálytalankodott Terzic kiállítást érően, Larholm pedig behúzza a büntetőt. Labdát szerez, majd ad el a Szeged. Pribanic esélyt kap a javításra, és él vele. A Pick mínusz hétre jön vissza, Nagy László a pályára. Császár nem talál be, ellenben Sulccal. Dzsamali ismét villant, majd Larholm zúzta be a léc alá talpról. 26–20

46–50. perc: Nagy bejátszása után Sulic beállóból eredményes. Pribanic agilisan játszik, újabb hetes a jutalma, amelyet Larholm belő. Tóth Mihály a szegedi kapuban, de Dzsamalit ez sem érdekli, hatodszor szomorította a csongrádiakat. 28–21 Pribanic ezúttal saját maga be tudta fejezni, majd Tóth védése után Sulc is betalált. Ortega jobbnak látta időt kérni 28–23-as előnyüknél. Sulic beállóból nyugtatja meg edzőjét. Sulcot leblokkolták, de a labda maradt a Szegednél. Ancsin a kapu közepébe lőtt – ahol Fazekas állt –, majd nagyot esett, a síp néma maradt. A másik oldalon Iváncsik Tamás hetest kap, de nem ő értékesíti, hanem Császár. 30–23

51–55. perc: Prodanovics szép csapatjáték, Chema egyéni akció végén növeli találatai számát, majd Zubai is gólt ünnepelhet. Nagy tiszta helyzetből lőhetett, Tóthnak esélye sem volt. Mikler visszaáll a kapuba. Császár a hosszú felsőbe repített egy „rakétát”, majd Iváncsik Tamás indult és lőtt ziccert. Sulc szépít. 34–27

56–60. perc: Prodanovics góljára Sulic válaszol, Zubaival a nyakában. Larholm ellenben hetesből a kapufa tövére lőtt. A végére kiengedett mindkét csapat, a Veszprém 36–30-ra nyert, ezzel 22. alkalommal lett Magyar Kupa-győztes. 36–30

„Küzdőszellemből ötös, a Kiel ellen még több kell”

FÉRFI KÉZILABDA MAGYAR KUPA, NÉGYES DÖNTŐ, PÉCS
DÖNTŐ

MKB Veszprém KC–Pick Szeged 36–30 (17–12)
Pécs, 2700 néző. V:
Dobrovits, Tájok
VESZPRÉM:
Alilovic, Gulyás P. 2, Nagy L. 4, RODRÍGUEZ 3, SULIC 5, Terzic , Ugalde 2. Csere: FAZEKAS (kapus), Schuch, DZSAMALI 6, Iváncsik T. 6 (5), Császár 3 (1), Oneto 1, Laluska 2, Iváncsik G. 2, Pesic
SZEGED:
Mikler – Prodanovics 4, ANCSIN G. 5, Buday 2, Czina, Zubai Sz. 3, Vadkerti 2. Csere: Tóth M., Tatai (kapusok), Larholm 4 (3), SULC 5, Pribanic 3, Balogh Zs. 2, Kekezovics
Az eredmény alakulása.
4. p.: 2–0. 8. p.: 2–3. 16. p.: 6–8. 22. p.: 10–10. 27. p.: 14–11. 37. p.: 21–14. 41. p.: 24–15. 47. p.: 28–21. 55. p.: 34–26
Kiállítások:
12, ill. 4 perc
Hétméteresek:
6/6, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
Carlos Ortega:
– Az első félidőben elkövetett védekezési hibáinkat idejében ki tudtuk javítani, nem engedtük meg a szegedieknek, hogy ők uralják a mérkőzést. Játékosaim egyéni teljesítményét most nem szeretném értékelni, aki pályára lépett, remekül küzdött, és nincs okom, hogy bárkit is elmarasztaljak.
Skaliczki László:
– Mint mindig, a Veszprémmel ezúttal is nagyot küzdöttünk, de kitűnően felkészült ellenfelünk fokozatosan fölénk nőtt a játék minden elemében. Hogy nálunk ki volt jó, vagy ki maradt el a várakozástól, ezzel nem foglalkozom, mert a sikert és a kudarcot is csapatként, közösen kell ünnepelnünk, illetve elviselnünk.

BRONZMÉRKŐZÉS
Csurgó–Balassagyarmat 35–21

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik