„Mindig 2000 százalékot adtam ki magamból” – senki sem érhet Omeyer nyomába

A franciák legendás kapusa június 6-án játszotta az utolsó hivatalos mérkőzését, és ugyan fel-felröppentek a hírek, hogy a strandkézilabdázásban még szerepet vállalna, segítve a sportág olimpiára jutását, jelenleg úgy tűnik, döntése végleges és megmásíthatatlan.

Thierry Omeyer 1976. november 2-án született az elzászi Mulhouse városában. Kilencévesen kezdett el kézilabdázni a közeli Cernay csapatában, onnan szerződtette 1994-ben – szintén a német határ melletti régióból – a Sélestat, amelynek színeiben be is mutatkozhatott a felnőttek között.

2000-ben a Montpellier játékosa lett, az ott töltött hat idény alatt öt bajnoki címet, hat kupaelsőséget és egy Bajnokok Ligája-trófeát szerzett. 2006-ban a német THW Kielnél folytatta, amellyel újabb három BL-elsőség mellett hatszoros bajnok és hatszoros kupagyőztes lett. 2013-ban egy idényre visszaszerződött a Montpellier-hez, majd 2014 óta a PSG-t erősítette. Ott ugyan a Bajnokok Ligája-címet nem sikerült megszereznie, ám az öt bajnoki aranyra és két kupasikerre azért büszke lehet.

A válogatottban 1999. szeptember 19-én, Románia ellen mutatkozott be, összesen 358 mérkőzésen állt a kapuban, és mindet megnyert, amit csak lehetett. 2008-ban és 2012-ben olimpiai bajnok, 2016-ban ezüstérmes lett, nyert öt világbajnoki (2001, 2009, 2011, 2015, 2017) és három Európa-bajnoki aranyat (2006, 2010, 2014), de van két vb- és egy Eb-bronza is. Öt világversenyen választották a legjobb kapusnak, 2008-ban őt látták a világ legjobbjának az IHF választásán.

„Nem tudok dönteni a címek között, számomra mindegyik fontos, hiszen ez a befektetett erőfeszítés jutalma. De a két olimpiai arany nagyon kedves, hiszen ez a legszebb, leguniverzálisabb verseny. Fiatalon a tévét nézve sohasem gondoltam volna, hogy ott leszek, pláne, hogy nyerek. 2008-ban, Pekingben mértem fel először, hogy milyen messzire is jutottam a pályafutásomban, 2012-ben, Londonban pedig a családom, a barátaim és a francia szurkolók előtt nyerhettem. Mindkét alkalommal a felhők fölött jártam” – mondta a La Nouvelle République-nak adott interjújában.

A nemzeti csapatban 2017 márciusában lépett pályára utoljára, míg klubszinten június 6-án, a Cesson Rennes ellen búcsúzott el – utóbbin gólt is szerzett.

„2017 tavaszán döntöttem úgy, hogy befejezem a válogatottban. Ez lehetővé tette számomra, hogy még két évet a legmagasabb szinten védjek a PSG-ben, hiszen csökkent a meccsszám, ami lehetővé tette, hogy fizikálisan a topon maradjak és könnyebben regenerálódjak. A klub azt akarta, hogy folytassam, szóval természetes volt, hogy hosszabbítok. Egyáltalán nem sajnálom, hogy így döntöttem” – mondta a Liberationnak.

Hozzátette, hogy a Sélestat színeiben lejátszott első mérkőzés után minden fokozatosan jött, és a sikerek tolták ki ilyen messzire a karrierje végét. „Mindig maximalista voltam és 2000 százalékot adtam ki magamból. Még az ünnepek vagy a nyári szünet során is figyeltem a fizikai felkészülésemre, hogy tökéletes állapotban térjek vissza a klubba.”

A Rennes elleni volt az 1264. tétmérkőzése, ahogy a Radio France Internationale weboldala fogalmazott, „a sportág történetének legnagyobb kapusa mindent megnyert profi pályafutása 25 éve alatt”.

A legdöbbenetesebb adat mégis az, hogy 1994-től kezdve összesen 59 trófeát szerzett.

„Az edzői diplomám már megvan, szeptembertől sportmenedzserképzésre járok majd. Biztosan hiányozni fog az adrenalin, de az is biztos, hogy a sportág közelében maradok, és segítek továbbra is a PSG-nek.”