Mikler és a Szeged kifogott a Tatabányán

Vágólapra másolva!
2011.02.09. 19:42
null
Mikler Roland volt a Szeged legjobbja Tatabányán (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Címkék
A férfi kézilabda NB I ma esti rangadóján az alapszakaszban 2. helyen álló Szeged a 21. fordulóból előre hozott mérkőzésen 28–22-re győzött a 3. helyen álló Tatabánya otthonában.

Az alapszakaszban harmadik helyen álló Tatabánya szombaton hazai pályán 25–23-ra kikapott a Balatonfürdetől, de ma a tabellán második Szeged elleni, a 21. fordulóból előre hozott meccsen megvolt a lehetősége Debre Viktor csapatának arra, hogy kárpótolja szurkolóit a fiaskóért.

A találkozó azonban nem úgy kezdődött, ahogy a hazaiak szerették volna. A Szeged kapusa, a világbajnokságon is remeklő Mikler Roland megbabonázta a tatabányaiakat, több ziccert és hetest is hárított, kilenc perc alatt csupán egy gólt kapott. Eközben viszont a Pick hatszor is betalált, a legeredményesebb vendégjátékos az első félidőben a szlovákiai Maros Baláz volt.

A jó szegedi kezdés pedig meghatározta a mérkőzés képét – a hazaiak szinte végig futottak az eredmény után. Az első félidő végére 12–10-re zárkóztak fel.

A második játékrészben a volt szegedi kapus, Szente Gábor is több bravúrt bemutatott, Pordán Bálint pedig rövid idő alatt háromszor is betalált, és az ő vezetésével a 47. percre 20–20-ra egyenlíteni tudott a Tatabánya. (Ehhez az is hozzájárult, hogy az egyenlítés előtt Skalicki László reklamálásért kétperces kiállítást kapott a Szeged – Herbert Gábor ment le.)

Az egyenlítéssel azonban minden puskaporát ellőtte a Tatabánya. A Szegedben 20–20 után Tomás Stranovsky megrázta magát, a lefújásig három gólt lőtt, de Zubai Szabolcs és a beállós létére szélről eredményes Herbert Gábor is fontos pillanatban talált a kapuba, miközben Mikler ismét több védést bemutatott.

A Pick megint meglépett, a hazaiak még egyszer már nem tudtak felzárkózni, így 28–22-re nyert a Szeged.

 FÉRFI KÉZILABDA NB I  21. FORDULÓ (ELŐRE HOZOTT MÉRKŐZÉS)
TATABÁNYA-CARBONEX KC–PICK-SZEGED 22–28 (10–12)
Tatabánya, 900 néző. V: Dobrovits, Tájok
TATABÁNYA: SZENTE – HARSÁNYI 4, Halász 2, DÉNES 1, Szabó Gy., PORDÁN 4, Kekezovics 4 (1). Cs: Lele 1, Sutka 1, Kocsis Cs., Kiss Á. 3, Nagy T. 2, Urban. Edző: Debre Viktor
SZEGED: MIKLER – STRANOVSKY 8, MAROS 4, Vadkerti, Zubai 2, Katzirz 4, TÖRŐ 4 (1). Cs: HERBERT 1, Sulc 2, Lékai 3, Bajorhegyi. Edző: Skaliczki László
Az eredmény alakulása. 3. p.: 0–3. 9. p.: 1–5. 26. p.: 6–11. 36. p.: 13–17. 47. p.: 20–20. 57. p.: 22–27
Kiállítások: 12, ill. 4 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 1/1
AZ ÁLLÁS 
1. MKB Veszprém KC 14 14 547–348 +199  28
2. Pick Szeged 15 13 2 498–376 +122  26
3. Tatabánya Carbonex KC 16 10 6 458–401 +57  20
4. Ferencvárosi TC 15 10 5 423–399 +24  20
5. Balatonfüredi KSE 15 9 1 5 367–370 –3  19
6. Csurgói KK 15 8 1 6 408–390 +18  17
7. Budapest Bank Kecskemét 15 6 2 7 422–464 –42  14
8. PLER KC 14 5 1 8 386–441 –55  11
9. Uniqa-Pécs VSE 15 3 1 11 395–499 –104  7
10. Mezőkövesdi KC 15 3 1 11 383–440 –57  7
11. Dunaferr SE 14 2 12 374–461 –87  4
12. Orosházi FKSE 13 1 1 11 332–404 –72  3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik