nemzetisport.hu 2016.03.04 09:25 Frissítve: 2016.03.04 09:44

„Meg akarom mutatni, hogy még fejlődhetek” – Kovacsics őszintén a klubváltásról

A nyáron a Győri Audi ETO-ból a Ferencvárosba szerződő Kovacsics Anikó a Nemzeti Sport hasábjain megjelent írásában osztotta meg, miért döntött úgy, hogy tíz év után elhagyja a kisalföldi csapatot. Alább a teljes cikket közöljük.

 

Kovacsics Anikó (középen) a következő szezonban újra egy csapatban szerepel Hornyák Dórával (Fotó: Szabó Miklós)

„Sokkal rosszabb a »Mi lett volna, ha...«, mint a »Megpróbáltam, de nem sikerült.«”

NÉVJEGY: KOVACSICS ANIKÓ
Született: 1991. augusztus 29., Nagyatád
Magasság/testsúly: 170 cm/64 kg
Posztja: irányító
Klubjai: Csurgói NKC (2004–2005), Nagyatádi NKK (2005–2006), Győri ETO KC (2006–2016), FTC-Rail Cargo Hungaria (2016–)
Nevelőedző: Novográdecz Péter, Szabóné Kepler Gabriella
Edzői: Vörös Károly, Mód János, Bözsöny Erika, Vura József, Hornyák Lajos, Tóth Lászlóné, Horváth Mariann, Róth Kálmán, Konkoly Csaba, Karl Erik Böhn, Ambros Martín
Első válogatottság: 2009. szeptember 22., Aarhus (világkupa, Németország 26–30)
Legjobb eredmények: vb-8. (2013), vb-9. (2009), Eb-3. (2012), Eb-6. (2014), Eb-10. (2010), junior vb-5. (2008, 2010), junior Eb-2. (2009), 2x BL-1. (2013, 2014), 2x BL-2. (2009, 2012), 7x magyar bajnok (2008, 2009, 2010, 2011, 2012, 2013, 2014), 8x MK-győztes (2008, 2009, 2010, 2011, 2012, 2013, 2014, 2015) 

Vannak ezek az idézetek, amiket folyton feldob a Facebook. Általában mindenki vállat von és átugrik rajtuk, kivéve, amikor nehéz helyzetben van és kapaszkodót keres. Nekem pedig egyik nap ezt az idézetet dobta a gép, és telibe talált – tényleg így érzek.

Igen, megyek és megpróbálom. A nyáron elhagyom a Győrt és a Ferencvárosban fogok játszani. Sokáig meg sem fordult a fejemben, hogy ez valaha megtörténhet, de most így kellett döntenem. És szeretném a saját szavaimmal elmondani, hogy miért.

Furcsa, persze, hogy furcsa. Ugyan miért is mennék el Európa egyik legjobb klubjából, amelynél mindent megadnak nekem? Először még a szüleim sem értették, elvégre az ismertet, a biztosat, a jót adom fel valami újért. És ha csak az érzéseimre hallgatok, nem is lett volna kérdés, hogy maradok-e. Győr az otthonom, és amit itt kaptam, azt nem lehet szavakkal leírni. Itt lettem gyerekből felnőtt. Itt lettem kézilabdázó. Itt lettem szinte minden, ami vagyok – s én is igyekeztem meghálálni ezt a pályán és azon kívül egyaránt.

Mit mondjak? Játszottam mind a négy győri BL-döntőn. Kétszer a trófeát is a magasba emelhettem. Csodálatos élményeket szereztem és csodálatos embereket ismertem meg, nemcsak a csapatban, a klubban, hanem a szurkolók között is. Fáj a szívem miattuk, és különös is belegondolni, hogy a nyártól nem azt a mezt veszem fel, nem oda járok edzésre, nem azokkal találkozom nap mint nap, mint eddig. Azt a szeretetet, amely Győrben övezett, el sem tudtam volna képzelni korábban.

De hát azt sem gondoltam volna korábban, hogy egyszer eljövök az ETO-tól. Életemben nem tárgyaltam még más klubbal, kapásból elhajtottam mindenkit, de most először egy kicsit kíváncsi voltam, ki mit mondana – talán ez is egy jel volt, hogy ha előre akarok lépni, akkor ezúttal élnem kell az alkalommal. Most szükségem van a változásra.

Jó néhány hétig ezen gondolkodtam. Az egyik reggel úgy keltem fel, hogy ideje váltanom, a másik este az járt a fejemben lefekvés után, amikor nem tudtam elaludni, hogy dehogyis, nekem itt a helyem Győrben! Amikor az edzőmmel, Ambros Martínnal beszéltem, utána maradni akartam, amikor máshonnan mást hallottam, akkor menni. De fokozatosan erősödött bennem az az érzés, hogy az ETO-ban nem tudok annyira érvényesülni, amennyire szeretnék, és hogy bármennyire sokat is köszönhetek itt mindenkinek, bármennyire is hálás vagyok mindenért, most a saját magam érdekét kell néznem. Azt, hogy nekem mi lenne a legjobb.

Meg akarom mutatni, hogy még több van bennem, hogy még fejlődhetek – és erre Győrben jelenleg nincs lehetőségem.

Nem gondolom, hogy ez bárkinek a hibája lenne – egyszerűen így alakult. Ott játszom, ahol mondják, és minden poszton mindent beleadok – nem volt olyan helyzet, nap, mérkőzés, amikor ne próbáltam volna meg minden tőlem telhetőt megtenni a csapatomért. Ha úgy a legjobb mindenkinek, hogy a bal szélen szaladgálok, akkor ott fogok száz százalékot kiadni magamból. És hát a belső posztokon tényleg világklasszisok szerepelnek az ETO-ban, Ambros pedig a legerősebb csapatot akarja pályára küldeni, amiben teljesen igaza van.

Csak ettől én még úgy érzem, nem a szélre való vagyok. És tartok attól, hogy ha még egy évet ott töltök, utána már nem leszek olyan jó kézilabdázó, mint lehetnék. Az ember egyszer csak elkezdi nem érezni a távolságokat, a mélységet, az egy-egy elleni cseleket – valamit, amiben régen jó volt, és amiben még jobb szeretne lenni, lassacskán elveszít. És nem elég, ha olykor kapok középen egy negyedórát, vagy valakinek a sérülése miatt egy-két meccset. Játszanom kell, folyamatosan, sokáig, hogy kiderüljön, lehet-e belőlem még jobb irányító, hogy tudnék-e úgy lőni, cselezni, úgy mozgatni egy csapatot, mint a legnagyobbak. Szeretném azt érezni, hogy hosszú távon stabil, fontos tagja vagyok egy csapatnak, méghozzá ott, a pálya közepén, ahol a legjobban érzem magam.

Ez hajtott ebben az egészben. Huszonnégy évesen még bőven van bennem annyi ambíció, annyi bátorság, annyi kíváncsiság, hogy merjek kockáztatni. Egy pályafutásom van, egy életem – tudni akarom, mit lehet még kihozni belőle. És mikor mindezt elmondtam a szüleimnek, ők is megértették, miért döntöttem így.

Győrben először Ambrosszal ültem le. Ez volt a legkevesebb, amit tehettem: mindig kiváló volt a kapcsolatunk, most is az, és tudom, hogy ezután is az marad. Nem örült, de megértett, s azt mondta, nagy dolog, hogy ki merek lépni az ismeretlenbe, és hogy vannak még célok előttem.

Tíz év után megyek egy új csapathoz – az biztos, hogy nem lesz egyszerű. De nem félek. Ismerem a ferencvárosi játékosokat, a közösséget, Elek Gábort, a munkát, amit végez, és tudom, hogy ez a hasznomra válik, én pedig a maximumot fogom adni – nem is ismerek más utat. A Fradinál szeretettel fogadtak, éreztették velem, hogy bíznak bennem, hogy számítanak rám, szóval szerintem jól megleszünk. Mondjuk az tény, hogy a dugóban állástól rosszul leszek, úgyhogy aki a buszon vagy a metrón találkozik velem, ne lepődjön meg.

A pályafutásom legnehezebb döntését hoztam meg, ám most, hogy túl vagyok rajta, minden letisztult bennem. Tudom, mit akarok, tudom, mik a céljaim. És tudom azt is, hogy aranyéremmel a nyakamban akarok elbúcsúzni az ETO-tól.

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2016.09.24 16:43:48

Kézilabda nemzetisport.hu

Már hat góllal is vezetett a magyar csapat a Flensburg otthonában, de a németek egyenlíteni tudtak.

2016.09.24 12:21:58

Kézilabda nemzetisport.hu

Harminc perc után eggyel vezetett a Fradi. A vége kilencgólos ETO-győzelem lett.

2016.09.15 18:01:17

Kézilabda nemzetisport.hu