Második helyet érhet a Loki Fradi elleni sikere

Vágólapra másolva!
2011.03.04. 19:37
Címkék
A Debrecen női kézilabdacsapata jobb második félidei teljesítményének köszönhetően 29–26-ra legyőzte a Ferencvárost a bajnokság 20. fordulójában, így két körrel az alapszakasz vége előtt megelőzte aktuális riválisát a táblázaton, és feljött a második helyre.

Zácsik Szandráéknak túl kemény feladat volt a Debrecen (fotó: Mirkó István)
Zácsik Szandráéknak túl kemény feladat volt a Debrecen (fotó: Mirkó István)
Zácsik Szandráéknak túl kemény feladat volt a Debrecen (fotó: Mirkó István)
Zácsik Szandráéknak túl kemény feladat volt a Debrecen (fotó: Mirkó István)
Zácsik Szandráéknak túl kemény feladat volt a Debrecen (fotó: Mirkó István)

 

Az alapszakasz második helye volt a tét a női kézilabda NB I pénteki rangadóján, hiszen a forduló előtti második Ferencváros a harmadik helyezett DVSC-Korvexhez látogatott, és a csapatok között csupán egy pont volt a különbség, miközben már mindkét együttesnek csak két mérkőzése van hátra a pontvadászatban.

Bár Zácsik Szandra szerezte az első gólt a találkozón, a Loki gyorsan átvette a vezetést, és az első félidő során végig meg is őrizte. Bogdanovics Annamária már a mérkőzés elején is szinte tarthatatlan volt, szórta a gólokat, s amint Triffa Ágnes találkozni tudott a labdával, a hazaiak rögtön növelték előnyüket. 5–3

A Fradit már az első félidőben nehéz helyzetbe hozta, hogy Szucsánszki Zita kétszer is kétperces kiállítást kapott, így védekezésben ügyelnie kellett az összetételre Elek Gábornak. A védekezés egyébként is kényes pont volt a Fradi játékában, legfőképp azért, mert nem volt – bár a DVSC sem dicsekedhetett a hatosfal munkájával, kapusai sokkal többször találkoztak a labdával.

Az első félidő végén a Lokinak megvolt az esélye, hogy háromgólos előnyt gyűjtsön, de Bogdanovics lövése célt tévesztett, Szarka Adrienn találatával pedig mínusz egyre feljött az FTC (16–15).

A második játékrészt pocsékul kezdte a vendégcsapat, Szucsánszki Zita kihagyott büntetője után Kiss Éva ráadásul elkapta a fonalat, így állandósult a két-háromgólos piros-fehér előny.

Elek Gábor 22–19-nél időt kért, ezt követően pedig Tomori Zsuzsa vezetésével ledolgozta hátrányát a vendég együttes, az egyenlítést követően azonban Bulath Anita előbb egy betöréssel, majd egy indulással ismét a hazaiaknak szerzett előnyt a hajrára (26–24).

Köstner Vilmos hét perccel a találkozó vége előtt kért ki az idejét, amelyet követően Mörtel Renáta két hetesből szerzett találattal négygólosra toldotta meg az előnyt, ezt követően pedig már nem engedte ki a kezéből a meccset a hajdúsági csapat. A DVSC 29–25-re legyőzte a Ferencvárost.

Az alapszakaszból hátralévő két fordulóban a Debrecen a Váchoz és az Érdhez látogat, míg a Ferencváros az Újbuda vendégeként szerepel, majd a Vácot fogadja.

NŐI KÉZILABDA NB I
20. FORDULÓ
DVSC-KORVEX–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 29–26 (16–15)
Debrecen, 1800 néző. V: Dobrovits, Tájok
DVSC: Triffa – CSÁKI 4, Borbás 1, Hornyák D. 2, SZABÓ V. 2, BOGDANOVICS 11, Juhász G. 1. Csere: KISS É. (kapus), Mörtel 4 (4), Bulath 3, Kazai, Slakta 1. Vezetőedző: Köstner Vilmos
FERENCVÁROS: Pastrovics – KOVACSICZ 5, TOMORI 7 (2), Szucsánszki 3 (2), Szamoránsky P. 2, Zácsik 5, Szádvári. Csere: Abramovics (kapus), Németh Cs., SZARKA 4, Trufán, Balogh Barbara, Bari-Nagy. Vezetőedző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 8. p.: 6–4. 16. p.: 9–9. 27. p.: 16–14. 35. p.: 20–16. 45. p.: 24–21. 49. p.: 24–24. 56. p.: 28–24.
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 6/4
MESTERMÉRLEG
Köstner Vilmos: – Örülök a győzelemnek, de ennél is fontosabb volt, hogy viszontláttam a pályán azt a csapatszellemet, amiről hét közben beszéltünk. A játékunk sokat javult, és egységesek voltunk.
Elek Gábor: – Csak magunkat okolhatjuk a vereségért, mert védekezésben nagyon rosszul oldottuk meg a feladatunkat. Több jó egyéni teljesítményre számítottam.
DUNAÚJVÁROSI REGALE KLÍMA–ÉTV-ÉRDI VSE 29–26 (12–15)
Dunaújváros, 600 néző. V: Hargitai I, Markó
DUNAÚJVÁROS: Víg – Balogh B. 4, VELKY, Gáspár, Takács D. 1, FERLING 7 (1), NAGY I. 5. Csere: Pisák (kapus), Radulovics 2, JÓKAI 6, Vadász, Erdősi, Sári 2, Berta 2. Edző: Kiss Szilárd
ÉRD: OGUNTOLYE – Tamás 2, KOVÁCS A. 8, Wolf 3 (1), Kisfaludy 2, TÓTH T. 8 (3), Gyetván 1. Csere: Janurik (kapus), Pádár, Őri 1, Balog B., Kuridza 1. Edző: Szabó Edina
Az eredmény alakulása. 5. p.: 2–2. 12. p.: 6–5. 26. p.: 9–12. 35. p.: 15–17. 45. p.: 19–21. 51. p.: 23–22. 54. p.: 26–24
Kiállítások: 14, ill. 8 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 5/4
MESTERMÉRLEG
Kiss Szilárd: – Nagyon fontos két pontot szereztünk egy olyan mérkőzésen, ahol sokáig hátrányban voltunk, ám a szívünk és a védekezésünk átsegített bennünket a nehézségeken.
Szabó Edina: – Óriási lehetőséget szalasztottunk el, a Dunaújváros ma verhető lett volna. Saját fegyelmezetlenségeink miatt nem győztünk.
UKSE SZEKSZÁRD–VESZPRÉM BARABÁS KC 25–31 (9–12)
Szekszárd, 400 néző. V: Ágnecz, Sipos
SZEKSZÁRD: KURUCZ– SZEKERCZÉS 4, WEIGEL 8 (7), Vasas, Gulya 1, FAUSZT 7, Horváth P. 1. Csere: Mészáros M. (kapus), Hegyi, Jankovics, Kopecz 1, Kovács N. 1, Horváth Sz. 1, Szabó E. 1. Edző: Kovács Jenő
VESZPRÉM: Lengyel– FÖLDES K. 3, ÁBRAHÁM 5, MEHLMANN 6, Veszeli 4, Farkas V., Koroknai 2 (2). Csere: HOFFMANN, Király A. (kapusok), EMBEROVICS 3, Gerstmár R. 4, Földes V. 3 (1), Sterbik A., Borkowska 1. Edző: Gyurka János
Az eredmény alakulása. 6. p.: 3–2. 11. p.: 6–3. 16. p.: 6–7. 21. 7–10. 27. p.: 8–10. 34. p.: 11–14. 42. p.: 14–17. 48. p.: 17–21. 55. p.: 21–27
Kiállítások: 10, ill. 12 perc
Hétméteresek: 7/7, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Kovács Jenő: – Végre igazi csapatként működtünk, sajnos még mindig sok hibával játszunk.
Gyurka János: – Minket is kizökkentett az áramszünet, az elején sok hibával játszottunk. A mára kitűzött célt teljesítettük, a fontos két pontot megszereztük.
AZ ÁLLÁS
1. Győri Audi ETO KC2020678–460+21840
2. DVSC-Korvex20164642–524+11832
3. Ferencvárosi TC201514648–539+10931
4. SYMA Váci NKSE19145629–498+13128
5. Dunaújvárosi NKKSE201019599–559+4021
6. Békéscsabai ENK SE201019550–523+2721
7. Alcoa Fehérvár KC19109549–567–1820
8. Veszprém Barabás KC208111560–582–2217
9. ÉTV-Érdi VSE207112564–580–1615
10. Siófok KC193115472–615–1437
11. Újbuda TC19118420–643–2232
12. UKSE Szekszárd20119490–711–2212
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik