Már nem Konkoly Csaba az ETO vezetőedzője

2011.11.16. 12:11
null
A jövőben nem Konkoly Csaba osztogatja a tanácsokat Amoriméknak (Fotó: Pozsonyi Zita)
Címkék
A Győri Audi ETO női kézilabdacsapatának eddigi vezetőedzője, Konkoly Csaba és a klub elnökségének szerdai megállapodása szerint a szakember a mai napon távozik a klub felnőtt csapatának éléről.

A vezetőedzői feladatokat ideiglenes jelleggel Danyi Gábor pályaedző látja el Konkoly Csaba utódjának megtalálásáig.

A döntés hátterében az áll, hogy az elnökségnek minden körülmények között meg kell teremtenie a csapat győzelmének feltételeit a hazai bajnokságban, a Magyar Kupában és a Bajnokok Ligájában is. Az eddigi mérkőzések tapasztalatai alapján pedig úgy látja, hogy e cél elérésére a csapatnak nagyobb esélye van más típusú szakmai irányítással – olvasható a klub honlapján.

KONKOLYT MEGLEPTE A DÖNTÉS
„Reggel az elnök úr magához hívatott és elmondta azt, ami a klub közleményében is megjelent – mondta az MTI-nek Konkoly Csaba. – Nagyon meglepődtem. Az köztudott, hogy az edzők élete már csak olyan, hogy bármikor bekövetkezhet hasonló eset. Mivel az elmúlt időszakban, nemcsak ebben a szezonban, hanem az előzőekben is, a győzelmi százalékunk nagyon magas volt, nem igen számíthattam arra, ami most történt. A közös megegyezés részleteit a jövő héten dolgozzuk ki.”

„A kiemelkedően teljesítménycentrikus élsportban egyértelmű mérőszámok láthatók az eredményjelzőn – nyilatkozta Kelecsényi Ernő, a Győri Audi ETO elnöke a gyorietokc.hu-nak. – Klubunkban mindenki azon dolgozik a saját oldaláról, hogy az eredményjelző mindig az Audi ETO győzelmét mutassa. Ezzel tudjuk kifejezni köszönetünket szurkolóinknak, támogatóinknak és minden bennünket figyelemmel kísérő hazai sportszerető embernek. Az idei szezonban győzelmi elvárásokkal szeretnénk végig menetelni az itthoni és a külföldi megmérettetéseken egyaránt, ehhez a legjobb csapatot és a legjobb stábot kell felépítenünk. Konkoly Csabával az elmúlt években az Audi ETO a legnagyobb sikereit érte el a Bajnokok Ligájában, ezért szakmai tudására, tapasztalatára a továbbiakban is számítunk a jövő zálogát jelentő utánpótlás felkészítésben.″

Konkoly Csaba 2007 nyarán váltotta a győri kispadon Róth Kálmánt, vezetésével a győriek négy-négy bajnoki és Magyar Kupa-elsőséget ünnepelhettek, a Bajnokok Ligájában pedig 2009-ben döntőt, míg 2008-ban, 2010-ben és 2011-ben elődöntőt játszhattak.

A jelenlegi idényben a bajnokságban eddigi nyolc mérkőzését megnyerve az élen áll, a Bajnokok Ligájában pedig két vereség ellenére csoportelsőként jutott a középdöntőbe, ahol a Larvik, az Itxako Navarra és a Midtjylland vár rá.

KONKOLY: VÁRATLANUL ÉRT A DÖNTÉS

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor a negyeddöntőben búcsúzott Pozsonyban

Tenisz
7 perce

Rövid pályás ob: újabb három győzelemmel Ugrai Panna már tíz aranyat szerzett

Úszás
7 perce

Skribek Alen győztes gólt szerzett a Neftciben – videó

Légiósok
13 perce

Újra teljes a mezőny – Sao Pauló-i Nagydíj, 2. szabadedzés

F1
18 perce

Dupla Tízes: a BL-ben visszatért az Álmok Színháza, de vajon meddig?

Bajnokok Ligája
22 perce

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
28 perce

Junior Davis-kupa: győzelem a helyosztón

Utánpótlássport
45 perce

Új európai kezdet, fél szemmel már Los Angelesre tekintve

Kosárlabda
47 perce