Maga a mesevilág a Nemzeti Kézilabda-akadémia

Vágólapra másolva!
2013.08.11. 12:28
null
A balatonboglári Urányi János Sport és Szabadidő Központ épülete, ahol megkezdte munkáját a Nemzeti Kézilabda-akadémia első évfolyama (Fotók: MTI)
Az ötlet bevált, két hete együtt edzenek a tehetségek – Mocsai Lajos, a Nemzeti Kézilabda-akadémia főigazgatója maximálisan elégedett.

 

MESEVILÁG? NEM, EZ A VALÓSÁG!
A balatonboglári akadémia szinte mesevilág a sportágban karrierjük elején tartó tehetségeknek. Nem is véletlenül tolonganak, hogy Mocsai tanár úr és stábja keze alá kerülhessenek. Az uszodával, két labdarúgópályával, kényelmes kollégiummal büszkélkedő létesítmény folyamatosan bővül, gazdagodik: a sportcsarnokban a napokban megnyílt az új, fantasztikusan felszerelt erősítőterem és a számítógépes ellenőrzésekre is alkalmas laboratórium. Kész az új sportcsarnok terve is – ebben a létesítményben egyszerre öt-hat csapat edzhet majd –, valamint építenek egy szabadtéri kézilabdapályát, ezzel is segítve Boglár, a házigazda város sportját.

Felemás volt a nyár – így múlt időben – Mocsai Lajosnak, mert a Nemzeti Kézilabda-akadémia főigazgatója június közepétől hetente három napot akkor is dogozott, amikor papíron a szabadságát töltötte. A nyár pedig neki augusztus közepén „lecsengett” – már szó se lehet pihenésről, hiszen két hete teljes fordulaton működik az akadémia, amelyben megtestesülnek a magyar kézilabda utánpótlás-neveléséről szőtt legmerészebb szakmai álmai (ezek persze nem elválaszthatóak, sőt a jövőbe, egészen pontosan Rióig tekintve nagyon is szinkronizálnak szövetségi kapitányi elképzeléseivel).

„A lazább nyári időszakban hetente valóban csak néhány napot foglalkoztam az akadémia ügyeivel, ám két hete megérkezett Balatonboglárra a hetven serdülő korú, a gimnázium első osztályát kezdő tehetség – harmincöt lány és ugyanennyi fiú –, és ettől kezdve az edzőtáborozásból adódó napi feladatok elvégzésére kell összpontosítanunk – mondta Mocsai Lajos. – Azért a többes szám, mert nagyszerű munkatársaim is minden erejüket megfeszítve dolgoznak, hogy az állami támogatással működő, a jövőben a tehetséggondozásban alulról felfelé építkező nemzeti akadémián az első perctől zökkenőmentesek lehessenek az edzések, a szabadidős programok, majd szeptembertől a tanítás.”

Mocsai Lajos (balra) főigazgató és ifj. Kiss Szilárd fogadta az első fecskéket az akadémián
Mocsai Lajos (balra) főigazgató és ifj. Kiss Szilárd fogadta az első fecskéket az akadémián
KALANDPARK ÉS SZÍNHÁZ
Az edzőtáborozás a tinédzsereknek is edzőtáborozás, vagyis fárasztó, kemény munka, amely után Bogláron „kötelező" a kikapcsolódás. Az akadémia hetven tagja válogathat a szabadidős programok között – az utóbbi napokban elmehettek a közeli kalandparkba, szabadtéri színházi előadást nézhettek, a hét végén pedig a helyszínen élvezhetik az U19-es férfi vb budaörsi és érdi meccseit.

A főigazgató, akinek az életét majdnem száz százalékig kitölti a kézilabda (a maradék Virginia asszonyé, a gyermekeié, az unokáié, a tanításé), kitűnő sportági szakemberekből, orvosokból, tudományos kutatókból álló stábot gyűjtött maga köré. Ennek tagjai (Bartalos Béla, Bohus Bea, Gyurka János, Hajdu János, Kovács Péter, Ifj. Kiss Szilárd, Noé Judit, dr. Szabó István, Szathmári János, dr. Tállay András, Vágó Attila) Juhász Istvánnak, az MKSZ szakmai igazgatójának a felügyeletével „nem középiskolás fokon”, hanem akadémiai szinten szeretnék tanítani, nyelvekre, szakmára oktatni a sportág legnagyobb tehetségeit, különösen ügyelve egészséges testi és szellemi fejlődésükre.

„Hatalmas volt az érdeklődés, ezért több pótfelvételit kellett tartanunk – emlékezett a tavaszi vizsgákra Mocsai Lajos. – A fiatal tehetségekkel nem kufárkodó, az amatőr státuszú játékosokat senkinek nem ajánló, de nem is röghöz kötő nemzeti akadémia ötletével gyorsan megbarátkoztak a klubok vezetői és a ligák tagjai is. Tanulóink és szüleik maguk dönthetik el, hogy hosszabb távon is a tökéletes feltételekről gondoskodó akadémián építik-e a jövőjüket, vagy visszatérnek klubjukba. Ez a konkurenciaharc nagyon egészséges, a sportág utánpótlásbázisát szélesíti.”

A szakember megjegyezte: a gyakorlat azt mutatja, hogy csak azok az országok versenyképesek a sportban, így a kézilabdában is, amelyekben tervszerűen, összefogottan és koncentráltan törődnek a fiatalokkal, az utánpótlás-neveléssel.

Külön magyarázatot kértünk Mocsai Lajostól a junior-válogatottak (nem az akadémia együttesei) bajnoki versenyeztetésének kérdésére. Ennek lényege: a nőknél a 2013–2014-es versenyrendszer és a rendkívül sűrű program egyelőre nem engedi, hogy a korosztályos legjobbak 13. tagjai legyenek az NB I-nek.

Ezzel szemben a férfiaknál igen.

Kovács Péter szövetségi edző juniorcsapata, amely jelenleg az U19-es vb-n utolsó fellépését tartja ebben a korcsoportban, szeptembertől az NB I-ben bizonyíthat. Az „átfedés” a korosztály válogatott és az akadémia között csupán annyi, hogy a csapat a hazai meccseit Bogláron játssza, valamint itt tartja edzéseit, és munkáját felügyelik a boglári szakemberek. Játékosai azonban nem az akadémia tanítványai.

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik