A női kézilabda NB I szombati rangadóján a Vác meglepően simán, 37–30-ra győzte le a DVSC-Korvexet. A Herr Orsolya és Tóth Tímea vezette csapat így vesztett pontok tekintetében már jobban áll szombati riválisánál.
|
| Tóth Tímeáék immár a tabella második helyét ostromolják (fotó: Veres Viktor) |
Ugyan a Vác vendégeként nem tűnt esélyesebbnek a Debrecen – különösen az elmúlt hetek formája és az edzőváltás után –, a hajdúsági drukkereket is meglephette az, hogy az első félidőben Németh András együttese mennyire lelépte ellenfelét.
A válogatott formában lévő Herr Orsolya vezére volt a védekezésnek, a váci csapat pedig a kivédekezett debreceni támadások után gyors lerohanásokkal operált. A Bakó Botond helyét nemrégiben átvevő Köstner Vilmos már a 8. percben kénytelen volt kikérni az idejét, mert a Tóth Tímea vezette fehér mezes együttes ekkor már 6–1-re elhúzott.
A félidő közepére állandósult is a négygólos különbség, 12–8 után azonban ismét eggyel magasabb sebességbe kapcsolt a hazai együttes, és a félidőre jelentős, hétgólos előnyre tett szert (19–12).
A második játékrész elején Bulath Anita és Slakta Petra góljaival csökkentette ugyan hátrányát a Köstner-csapat, ám ez is csak arra volt elég, hogy a látogatók felzárkózzanak öt gólra. A folytatás újra a váciaké volt, akiket az utolsó percekben már joggal ünnepelt a telt házas közönség.
Noha a Vác a győzelmével még mindig csak a 3. helyen áll a pontvadászatban, már csak egy ponttal van lemaradva szombati riválisától, a vesztett pontok tekintetében pedig meg is előzte a Debrecent. A következő fordulókban is fontos találkozók várnak a Duna-partiakra: jövő héten Békéscsabán szerepel a Németh-csapat, majd a Ferencvárost fogadja.
A mérkőzés után Tóth Tímea és Németh András is elégedetten értékelt a találkozót közvetítő RTL Klub kamerája előtt. „Ismertük a Debrecent, tudtuk, mire készüljünk. Szerencsésnek mondhatom magam, mert olyan a csapatom, amely nagyon akarja a sikert és képes is küzdeni a minél jobb eredményért. Most ünneplünk, mert számunkra nagy győzelem a mai, majd hétfőtől már a Békéscsaba elleni mérkőzésre készülünk” – mondta Németh.
„Most mondjam, hogy bajnokok leszünk? – kérdezett vissza nevetve Tóth a nekiszegezett kérdés után, miszerint mi lehet a céljuk a bajnokságban. – A mai győzelem után azt mondom, hogy meglehet a második hely. Nagy céljaink vannak, de még hosszú a bajnokság. A dobogóra mindenképpen szeretnénk odaérni.”
NŐI KÉZILABDA NB I | 19. FORDULÓ |
| VÁCI NKSE–DVSC-CORVEX 37–30 (19–12) |
| Vác, 800 néző. V: Andorka, Hucker |
| VÁC: HERR – Baross, TEMES 8, FARKAS 3, UHRAKOVÁ 6, TÓTH T. 11 (6), VASZARI 7. Csere: Juhász E. (kapus), Bagócsi, Borkowska, Klivinyi 2, Laki, Mezei, Barján |
| DEBRECEN: Triffa – CSÁKI 4, BORBÁS 3, BULATH 4, Szabó V. 2, Bogdanovics 3, Juhász G. 3. Csere: Kiss É. (kapus), Lovrics, Bognár B. 5 (3), Hornyák D. 3, Kazai 1, Slakta 2 |
| Az eredmény alakulása. 8. p..: 6–1. 15. p.: 10–7. 25. p.: 17–9. 33. p.: 22–13. 39. p.: 25–20. 46. p.: 27–23. 52. p.: 33–24 |
| Kiállítások: 6, ill. 10 perc |
| Hétméteresek: 7/6, ill. 3/3 |
| MESTERMÉRLEG |
| Németh András: – A találkozón végig a mi elképzelésünk érvényesült. A legfontosabb, hogy céljaink elérése után is sikeréhesek maradtunk. Bizonyítottuk, hogy az élmezőnyben a helyünk. |
| Köstner Vilmos: – Megérdemelten nyert a Vác, jobban összedolgozott csapat. Rossz helyzetkihasználásunk meghatározta a pontok sorsát. Támadásban láttam biztató jeleket, amelyekre építeni lehet. |
| HUNNIA KSK–MONDI-BÉKÉSCSABAI ENKSE 22–49 (7–25) |
| Üllő, 200 néző. V: Nagy L., Végert |
| HUNNIA: KISS O. – Horváth M. 2, RÓZSAHEGYI 10 (2), Lázár 6, Bodó 2, Ökrös 2, Selenka. Cs: Pécsi (kapus), Pál A., Simkó. Edző: Pál Tibor |
| BÉKÉSCSABA: Tóth Zs. – Bódi 5, NIKOLAJENKO 6 (1), Rácz 3 (1), Tóth K. 9, Szekeres 5, KELEMEN 8. Cs: VERESS, Futaki (kapusok), Kisfaludy 1, SZÖGI 4, Czifra 3, Gávai 1, HAJDUCH 4. Edző: Mátéfi Eszter |
| Az eredmény alakulása. 5. p.: 2–6. 11. p.: 5–7. 21. p.: 5–17. 38. p.: 10–30. 47. p.: 14–37. 52. p.: 16–41 |
| Kiállítások. 4, ill. 8 perc |
| Hétméteresek: 3/2, ill. 3/2 |
| MESTERMÉRLEG |
| Pál Tibor: – Elég hamar kiderült, hogy nem a végjátékban fog eldőlni a mérkőzés, de a csapat jelenlegi helyzetében többet csak remélni lehet, elvárni semmiképpen. |
| Mátéfi Eszter: – Kötelezően lejátszandó mérkőzésen sima győzelmet arattunk, minden játékosomnak elég játéklehetőséget tudtam adni. |
| ALCOA FKC–SIÓFOK KC 27–29 (10–15) |
| Székesfehérvár, 600 néző. V: Bonifert, Oláh |
| ALCOA FKC: Szikora – Azari 2, BERNATAVICIUTE 7, Rádl, TILINGER 11/3, Horváth B. 1, VINCZE M. 5. Cs: Trimmel (kapus), Kovács Angéla, Kuhinkó, Németh K. 1, Becséri. Edző: Mihály Attila |
| SIÓFOK: Lajtos – Sterbik 2, Kovács Adrienn 3/1, Csuka, SZŰCS V. 3, BARNA É. 7, SZEPESI 5. Cs: Scholtz (kapus), BLOJ 6/1, Tóth M. 1, Vasas 2, Valovics. Edző: Varga József |
| Kiállítások: 4, ill. 12 perc |
| Hétméteresek: 3/3, ill. 4/2 |
| Az eredmény alakulása. 5. p.: 1–2. 10. p.: 1–5. 17. p.: 3–8. 23. p.: 5–10. 28. p.: 10–13. 33. p.: 11–17. 39. p.: 16–19. 46. p.: 21–23. 52. p.: 23–25. 56. p.: 24–27 |
| MESTERMÉRLEG |
| Mihály Attila: – Az első félidőben olyan előnyt adtunk a vendégeknek, hogy a felzárkózás felemésztette az összes erőnket, és elfáradtunk a végére. |
| Varga József: – Vérbeli rangadó volt a két szomszédvár csatája, úgy érzem, teljesen megérdemelten nyertünk. A mérkőzés egészét tekintve összeszedettebb játékot nyútottunk. |
| KISKUNHALASI NKSE-BRAVOTEL–VESZPRÉM BARABÁS KC 27–31 (13–13) |
| Kiskunhalas, 400 néző. V: Pech, Vágvölgyi |
| KISKUNHALAS: Guiu – KAKAS 9 (7), Budecsevics 3, Csendes 2, LEPOSOVA 6, Gerstmár Sz. 1. Cs: Pethő (kapus), Domokos 1, Szűcs 2, Szarka 1, Kárpáti, TAMÁS 2, Virág. Edző: Éles József |
| VESZPRÉM: HOFFMANN – FÖLDES K. 5, SMIDÉLIUSZ 5, ÁBRAHÁM 3, VESZELI 10 (5), GERSTMÁR R. 4, Földes B. 4. Cs: Lengyel (kapus), Koszorús, Bognár, Horváth V. Edző: Gyurka János |
| Az eredmény alakulása. 14. p.: 7–3. 20. p.: 7–9. 37. p.: 17–17. 55. p.: 23–28 |
| Kiállítások: 8, ill. 10 perc |
| Hétméteresek: 7/7, ill. 5/5 |
| MESTERMÉRLEG |
| Éles József: – A kapusteljesítmények és a ziccerek kihasználása adta a különbséget. |
| Gyurka János: – Ilyen nehéz mérkőzésre számítottam, a túlzott akarás hozta eleinte a sok hibát. Amikor végig tudtuk játszani támadásainkat, hoztuk a győzelmet. |
AZ ÁLLÁS | 1. Győri Audi ETO KC | 19 | 19 | – | – | 645–443 | +202 | 38 |
| 2. DVSC-Korvex | 20 | 15 | – | 5 | 654–521 | +133 | 30 |
| 3. Váci NKSE | 19 | 14 | 1 | 4 | 681–496 | +185 | 29 |
| 4. Békéscsabai ENK SE | 19 | 12 | 3 | 4 | 553–423 | +130 | 27 |
| 5. FTC-RightPhone | 19 | 9 | 2 | 8 | 579–543 | +36 | 20 |
| 6. Siófok KC | 19 | 8 | 1 | 10 | 556–581 | –25 | 17 |
| 7. Veszprém Barabás KC | 19 | 8 | 1 | 10 | 518–593 | –75 | 17 |
| 8. Alcoa Fehérvár KC | 19 | 8 | 1 | 10 | 537–540 | –3 | 17 |
| 9. Dunaújvárosi NKKSE | 19 | 8 | 1 | 10 | 598–601 | –3 | 17 |
| 10. Hódmezővásárhelyi NKC | 19 | 6 | 2 | 11 | 571–588 | –17 | 14 |
| 11. Kiskunhalas NKSE | 20 | 1 | – | 19 | 433–639 | –206 | 2 |
| 12. Hunnia KSK | 19 | 1 | – | 18 | 397–754 | –357 | 2 |