Kiril Lazarov kritizálta csapattársai hozzáállását

HEKA LÁSZLÓHEKA LÁSZLÓ
2012.04.02. 17:08
null
Lazarov szerint a macedón válogatottnak sokat kell javulnia (Fotó: Reuters – archív)
Címkék
„Legyőztük a románokat, de kiderültek a hibáink" cím alatt jelent meg a Dnevnik című szkopjei napilap cikke a magyarok, a svédek és a brazilok elleni olimpiai selejtezőre készülő macedón kézilabda-válogatottról.

 

 

MOJSZKOSZKI: A MAXIMUM KELL!

Naum Mojszkoszki átlövő főként a védekezésben látható hibákra hívta fel a figyelmet, igaz, a második félidőben bebizonyították a macedónok, hogy nem felejtettek el védekezni.


„Ez volt az első meccsünk az Eb után – mondta. – Gyengén kezdtünk főleg a védekezésben, és ezt feltétlenül javítanunk kell. Göteborgban minden meccsen maximális tudásunkat kеll hоznunk, mert különben Svédország, Magyaгország és Brazília biztosan kihasználja az ingadozásainkat."


A délszláv államban eddig is a kézilabda volt az első számú, a legnépszerűbb csapatsport (megelőzi a labdarúgást!), és ezt csak megerősítette a válogatott Eb-5. helye, valamint a két élklub, a Metalurg és Vardar nemzetközi sikersorozata. Az Eb-n való remeklés után a válogatottól az olimpiai részvételt remélik a drukkerek. Ennek jegyében játszották le a románok elleni első felkészülési mérkőzést.

A Dnevnik azt írta: ha a románok elleni mérkőzést vesszük a göteborgi selejtező főpróbájának, akkor Zvonko Sundovszki szövetségi kapitánynak az egyetlen öröm a 30–28-as győzelem, amely 15–17-es félidő után született. Időnként, főként a második félidőben láttunk néhány jó momentumot. A játék javítására még maradt néhány nap, elsősorban a védekezést kell erősíteni. A játékosok kissé idegesnek tűntek, kapkodtak az első félidő közepétől a második derekáig. Ezalatt szinte semmi sem jött össze nekik, a kapitány pedig nem tudta megtalálni a legjobb hét játékost. Több időt adott Filip Lazarovnak, a védekezésben pedig Mirkulovszki volt a „húzóember".

AZ ÚJ TAKTIKA

Figyelemre méltó, hogy a macedónok 15 technikai hibát követtek el, az olimpiai selejtezőre ígért új taktikai elemek közül pedig, amelyeket a románok ellen akartak kipróbálni, a közönség nem sokat láthatott.

A lap kiemeli, hogy a macedón játékosok túl sokat foglalkoztak a játékvezetőkkel, állandóan tiltakoztak az egyébként hazai páros (Nikolov, Nacsevszki) döntései miatt. A gyenge védekezés és sok technikai hiba miatt a románok elhúztak 14–8-ra.

A csapat, amely az Eb-n remekül védekezett, ezúttal gyenge volt a saját kapuja előtt, és 36 percet kellett várni, hogy előnyhöz jusson. Ekkor Мirkulinovszki góljával 26–25-ra vezetett.
A kapus, Angelov, aki addig mindössze két védést könyvelt el, innentől kezdve remekelt, amivel felébresztette a közönséget.

Kiril Lazarov, a csapat legjobbja is fölébredt, két gólt lőtt, és a házigazda végül 30–28-ra győzött. A kapusok mindössze 11 lövést hárítottak (Risztovszki 7, Аngelov 4), а mezőnyjátékosok közül jól játszott Kiril Lazarov (8 gól), Dejan Manaszkov (5) és Naum Mojszoszki (4).

Hétfőn ismét megmérkőzött a két csapat Szkopjében, ezúttal 27–26-ra a románok nyertek (félidő: 11–11). A találkozón Vladimir Temelkov térdsérülést szenvedett, Naumcse Mojszovszki hasonló okokból pályára sem lépett. Kedden dől el, hogy utazhatnak-e Göteborgba, ahová szerdán indulnak a macedónok.

A macedónokkal is mérkőző magyar válogatott sajtótájékoztatójáról bővebben ITT olvashat.

LAZAROV ÉRTÉKELÉSE
„Jól jött ez a meccs, hogy kijózanodjunk és ismét azt a játékot játsszuk, mint a szerbiai Eb-n. Nem lepődtem meg a történteken, mert valami hasonlót vártam a nisi és a belgrádi Eb-sikereink után. Tisztában kell lennünk azzal, hogy csak helyes hozzáállással és odaadással tudjuk lеgyőzni ellenfeleinket, akár Franciaországot is, de ellenkező esetben még Bulgáriától is kikaphatunk. Minden játékelemben ötven százalékot kell javulnunk. A következő napokban föl kell vennünk azt a ritmust, amеly Göteborgban vár ránk."
Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: rekordok, sztorik, sztárok világbajnoksága – de mennyire élvezhető?

Foci vb 2026
8 perce

Meccs közben is bőszen eveznek a norvég szurkolók

Foci vb 2026
11 perce

Zverev négy szettben győzte le a wimbledoni újoncot

Tenisz
13 perce

Nem hagyták aludni az ecuadoriakat a mexikói drukkerek – a szövetség feljelentést tett

Foci vb 2026
26 perce

Felkészülés: három góllal kikapott a Nyíregyháza cseh ellenfelétől

Labdarúgó NB I
33 perce

Videó: ezzel a góllal vezet Norvégia Elefántcsontpart ellen

Foci vb 2026
34 perce

Elkezdődött a második félidő!

Foci vb 2026
37 perce

Négy szakember érkezését jelentette be az ETO FC

Labdarúgó NB I
39 perce
Ezek is érdekelhetik