Kiélezett meccsen nyert a Győr a Krim Ljubljana ellen

Vágólapra másolva!
2014.02.16. 17:56
null
Küzdős meccsen győzte le az ETO a Krimet (Fotó: Czerkl Gábor)
Kiélezett mérkőzésen győzte le a Győri ETO a Krim Ljubljanát a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében (27–24). A címvédő magyar csapat ezzel újabb lépést tett a Final Four felé.

 

 

Két kör után az ETO a középdöntős csoport második helyéről várta a harmadik Krim Ljubljana elleni viadalt, amelyet a győriek ideiglenes otthonában, az Egyetemi Csarnokban rendeztek. Abban a csarnokban, ahol még nem nyert BL-meccset Ambros Martín gárdája, hisz a Buducsnoszt Podgorica ellen 23–23-as döntetlenre futotta Eduarda Amoriméknak még az első fordulóban.

Nem kezdte jól az összecsapást a Győri ETO. A szlovénokat 3–3-nál sikerült utolérni Görbicz Anita szemfüles, Kovacsics Anikó szélről, míg Amorim betörésből szerzett góljával. A nyolcadik percben szerzett először vezetést a Martín-együttes, a tizenötödik minutumban pedig már háromgólos hazai vezetésnél kért időt a Krim. 9–6

A különbség nem nagyon változott az első játékrész hajrájáig. A Krim két beállós játékkal is próbálkozott (többnyire eredményesen), válaszul Görbicz szenzációs összjáték után találta meg az ETO beállóját, Heidi Lökét a 22. percben – első alkalommal a találkozó folyamán.

Martín a 24. percben, 13–10-nél kért időt, Piedada találata után pedig az olykor-olykor nagyot hibázó Görbicz helyére Kovacsicsot küldte be. Egy győri támadás alatt Katarina Bulatovics és Bódi Bernadett is szétbombázta a kapufát, a kipattanót Löke gólra váltotta viszont. Kovacsics kétpercese miatt emberhátrányban fejezte be az első játékrészt az ETO, a Krim pedig ezt kihasználva egy Penezic-góllal zárkózott – a szünetben 14–12-vel fordultak a csapatok.

A Krim támadhatott elsőként a szünet után, Raphaëlle Tervel viszont lehalászott egy átadást, megindult a kapura, de ziccerben elesett, így odalett a helyzet. Az első, második félidei gól Görbicz nevéhez fűződött, ráadásul kifejezetten szépre sikeredett az irányító lökete. 15–12

Kovacsics második kiállításánál egy gólra feljöhetett volna a Ljubljana, Penezic bombája viszont a kapufáról Katrine Lunde lábára, onnan pedig kifele pattant. A fórt nem tudta kihasználni a Krim, sőt egy szép megmozdulás után Löke talált be emberhátrányban. 17–15

Mindkét oldalon sok volt a pontatlanság támadásban, különösen a Győrnél. A Krim szép csöndben egy gólra feljött (18–17) a győri szurkolók örömére viszont Amorim rögvest góllal válaszolt erre. Penezic megindulásánál pedig Löke szenzációs védekezett, majd az ő góljával lett ismét közte három. 20–17

A végjátékra megmaradt a Győr háromgólos előnye, sőt Görbicz, Bulatovics és Amorim főszereplésével már 25–21 is volt az állás. A Krim viszont az 58. percre Wörz bődületes találatával és Krpezs révén feljött két gólra. Aztán Görbicz harmadszor dobhatott hetest, de már másodszor is hibázott, és csak Lunde védésének köszönhetően mehetett neki kétgólos előnnyel az utolsó percnek az ETO. A Győrnél Amorim lövését blokkolták, a túloldalon Penezic pedig ellépte magát a hajrában. A végeredményt Görbicz Anita állította be életerős átlövésével. 27–24

NYILATKOZATOK

„A legfontosabb az volt, hogy nyerni tudtunk, megvan a két pont. A két héttel ezelőtti Buducsnoszt Podgorica elleni találkozón is közepes játékkal harcoltunk ki egy döntetlent – mondta a lefújás után a Digi Sport kamerái előtt Ambros Martín. – Vannak problémák, a védekezésben is, próbálunk fejlődni és ezeken javítani. Egy hasonló teljesítmény Ljubljanában is elég lehet, idegenben is tudunk jól játszani."

„A hazai meccseink ilyenre sikerednek, ebben a csarnokváltás közrejátszik, bár ezt is hazai pályának érezzük. Lehet, hogy ebben a szezonban idegenben jobban játszunk – mondta Görbicz Anita a mérkőzést követően. – Tudtuk, hogy ez egy teljesen más meccs lesz, mint a Buducsnoszt elleni, nem számítottunk ezúttal sem könnyű találkozóra. Remélem, hogy a jövő héten jobban fogunk játszani idegenben. Nagyon bízom benne, hogy a Final Fourra jobb formába lendülünk. Örülök neki, hogy nyerjük a meccseket nem olyan jó játékkal is. Dolgozunk nagyon sokat, fejlődünk, aminek remélem, hogy lesz eredménye."

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
KÖZÉPDÖNTŐ, II. CSOPORT
3. FORDULÓ
Győri ETO–Krim Ljubljana (szlovén) 27–24 (14–12)

Győr, 3000 néző. V: Florescu, Duta (románok)
ETO: Lunde – Orbán Adrienn 1, K. BULATOVICS 6, GÖRBICZ 5 (1), LÖKE 4, AMORIM 6, Kovacsics 2. Csere: Hornyák D., Tervel, Korsós 1, Bognár-Bódi 2, Hornyák Á.
KRIM: Stefanisin – KRPEZS 5, Lazovic-Varlec 3, Wörz 2, Manea 3, PENEZIC 6, Zrnec 3 (1). Csere: GRUBISIC (kapus), A. Bulatovics 1, Piedade 1, Mavsar
Az eredmény alakulása. 6. perc: 2–3. 8. p.: 5–3. 15. p.: 9–6. 22. p.: 13–8. 25. p.: 13–11. 38. p.: 17–15. 47. p.: 20–19. 50. p.: 22–19. 57. p.: 26–22
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: 3/1, ill. 1/1

A másik mérkőzésen: Buducsnoszt Podgorica–Larvik 19–19 (8–7)
Ld: Neagu 5, Knezsevics 4, ill. Nora Mörk 8, A. Hammerseng-Edin 4

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. GYŐRI AUDI ETO KC 3 2 1 79–70 +9 5
2. Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 3
1 2
72–57 +15 4
3. Krim Ljubljana (szlovén) 3 1 2 63–75 –12 2
4. Larvik (norvég) 3
1
2 60–72 –12 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik