Kiel-Barcelona döntő lesz a kézi BL-ben

Vágólapra másolva!
2010.05.29. 20:10
null
Thierry Omeyer káprázatos teljesítménnyel segítette fináléba a Kielt (Fotó: Imago – archív)
Spanyol–német finálét rendeznek a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, miután a négyes döntő szombati meccsein a Nagy Lászlóval felálló Barcelona 34–27-re legyőzte az orosz Csehovszkije Medvegyit, míg a német Kiel a második elődöntőben 29–27-re megverte a címvédő Ciudad Realt.

Elsőként a Barcelona férfi kézilabdacsapata jutott be a Bajnokok Ligája fináléjába, miután az elődöntő első mérkőzésén 17–11-es félidő után 34–27-re nyert az orosz bajnok Csehovszkije Medvegyi ellen.

Az első félidőben elhúztak a katalánok, a Csehov egyszerűen nem tudta megállítani Juanín Garcíát – ez a kép ismerős lehet a magyar drukkereknek, a szenzációs szélső a veszprémieket is az őrületbe kergette.

A második játékrészben két gólra is felzárkóztak az oroszok, miután Filippov megszórta a katalánokat, és a Barcelona kizökkent a ritmusból (42. perc, 22–20). A hajrát viszont nem bírták Nagy Lászlóék ellen – ismét sikert hozott a Barca nagyon erős cserepadja. Három hibát három gyors góllal büntetett meg a Barcelona, Vlagyimir Makszimov hiába kért időt, visszaút nem volt: a katalánok 31–26-ra nyertek. Nagy három góllal segítette együttesét, a Barca legeredményesebbje García volt (8 gól), az oroszoké Filippov (7).

A másik elődöntőben a németek topklubja, a Kiel akadályozhatta meg a spanyol dominanciát, és a „zebrák" egy ideig jól is álltak a Ciudad Real ellen – a THW vezetett 8–7-re is. A Ciudad Real gyorsan kapcsolt, fordított, szünetben pedig már 15–12-re ment. A spanyolok elsősorban lerohanásaiknak köszönhették a fórt, négyből négyet vágtak be, míg a Kiel csak egyszer tudott lefordulni – akkor se értékesítette a lehetőséget.

A fordulás után a Kiel jelezte: nem hajlandó feladni, és a 40. percben már csak 20–19-es spanyol előnyt mutatott az eredményjelző. A teljes extázisban védő Omeyer hatalmas védésekkel segítette csapatát, a fellelkesült németek 24–23-ra átvették a vezetést (Jícha tüzelt, mint a megveszekedett), meg is tartották az előnyt, egyre idegesebb is lett a vonal mellett Talant Dusebajev, a Ciudad Real trénere.

Négy perccel a vége előtt egy szélre kijátszott akció után kettőre növelte az előnyt a Kiel, a spanyolok pedig látványosan leblokkoltak, főleg támadásban. Rendkívül agresszíven védekezett a Ciudad Real, de ez nem hatotta meg a Kielt, amely két perccel a vége előtt 28–26-ra vezetett, és karnyújtásnyira került a döntőtől.

Vészhelyzet volt, a spanyolok ezt le is reagálták, szépítettek, majd az utolsó perc elején támadhattak az egyenlítésért. A szenzációs Omeyer megfogta Davis szélről elengedett kísérletét, és ez volt a kulcspillanat: több már nem volt a spanyol tankban (Aron Palmarsson bezzeg betalált), a Kiel 29–27-re nyert, és megakadályozta a házidöntőt, valamint a címvédést! A Kiel legeredményesebbje Filip Jícha volt (6 gól), a Ciudad Realé Källman (szintén 6 találat).

FÉRFI KÉZILABDA BL
NÉGYES DÖNTŐ, ELŐDÖNTŐK
THW Kiel (német)–Ciudad Real (spanyol) 29–27 (12–15)
KORÁBBAN
Barcelona (spanyol)–Csehovszkije Medvegyi (orosz) 34–27 (17–11)  
MAGYAROKKAL NYERT KUPÁT A LEMGO

Svájcban ugyan 30–28-as vereséget szenvedett, ám hatgólos előnyéből négyet megőrzött a Lemgo férfi kézilabdacsapata, így elhódította az EHF-kupát a Kadettennel szemben.

A Lemgót magyar légiósa, Mocsai Tamás egy góllal segítette a párharc második mérkőzésén, a vendégek legjobbja Michael Kraus volt 12 találattal. Ilyés Ferenc nem lőtt gólt a talákozón. A Lemgo 1996 és 2006 után harmadszor hódította el az EHF-kupát.

 

FÉRFI KÉZILABDA EHF-KUPA
DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Kadetten (svájci)–Lemgo (német) 30–28 (14–10)
A kupát 52–48-as összesítéssel a Lemgo nyerte meg.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik