Kézisek kézise: a pénz „döntött” – az út a vb-aranyig vezetett

Roska Emese BoglárkaRoska Emese Boglárka
Vágólapra másolva!
2020.06.13. 08:59
null
A kapus Elekné Rothermel Annát az év játékosának is megválasztották (Fotók: Képes Sport)
A „kézisek kézise” voksolás első jelöltjei: az 1960-as évek, a világbajnoki diadal, a magyar női szakág első sikerkorszaka.

 

Csupán egy pénzérmén múlt, hogy a Kézisek kézisét kereső sorozatunk első fejezete sokkal, konkrétan egy világbajnoki címmel legyen szegényebb.

Minden sportágnak megvannak a legendás történetei – a magyar női kézilabda egyik ilyenje biztosan az 1965-ös világbajnoki selejtező, amelyet döntetlen után nem ráadás vagy hétméterespárbaj, hanem pénzfeldobás (!) döntött el. A Tatára 1965 július elején oly magabiztosan érkező keletnémetek persze nem gondolták volna, hogy alig két héttel később azt a bizonyos érmét átkozhatják…

A magyar válogatott 8:6-ra nyert otthon, majd 6:4-re kapott ki háromezer tomboló német előtt Schwerinben. Az idegenbeli mérkőzésen elévülhetetlen érdemeket szerzett Rothermel Anna – Elek Gyula felesége, az FTC jelenlegi edzője, Elek Gábor édesanyja (valamint a Tatabánya és az Újpest korábbi válogatott kapusának, a legendás 8–3-as meccsen a Dózsa kapuját védő Rothermel Ádámnak az unokatestvére – a szerk.) –, aki két hétméterest is hárított. Schmidt Jenőné megspórolt volna néhány ősz hajszálat, ha a hajrában belövi a maga büntetőjét, hiszen éppen a kipattanóból alakították ki a németek a 6:4-es végeredményt.

Mondják, szerencséje annak van, aki többet tesz érte, higgyük el hát, hogy a mieink „melóztak” igazán sokat, mert a csapatkapitány Gurics Györgyné Pásztor Erzsébetnek kedvezett a pénzfeldobás, így a magyar válogatott útja vezetett az NDK-n keresztül az NSZK-beli világbajnokságra. „Pedig ha az NDK jut tovább, biztosan aranyérmes” – mondta utóbb Guricsné.

Jóna Magda pályafutását atlétaként kezdte
Jóna Magda pályafutását atlétaként kezdte

Az idegtépő selejtezőhöz képest a nyolccsapatos vb maga volt a sétagalopp. Kezdésként az első vb-t megnyerő Csehszlovákiát, aztán a másodikon aranyérmes Romániát egyaránt három góllal győzte le a csapat, amely már döntősként tömte ki a lengyeleket a csoportzáráson. A fináléban a jugoszlávok sem tudták megtörni a magyar válogatott lendületét, amely megnyerte története első vb-jét.

Többen a siker egyik letéteményeseként emlegették a Dortmundban is nagyszerűen teljesítő, abban az évben a legjobb magyar kézilabdázónak megválasztott Rothermel kapust, no meg Jóna Magdát, aki szerepelt már az 1957-es, ezüstérmet hozó első (kispályás) világbajnokságon. A pályafutását atlétaként kezdő játékost rettegték a kapunak háttal, feje fölül eleresztett svédcsavarjai miatt. Nyert bajnokságot a Győri Vasas ETO-val, aztán valamivel később a korszak sztáralakulatához, a Budapesti Spartacushoz került, amelyben bajnok és kupagyőztes, továbbá gólkirálynő lett (pályafutása alatt összesen négyszer), és ezüstérmet szerzett a Bajnokcsapatok Európa-kupájában. Mindössze 58 évesen, 1993-ben hunyt el.

A Spartacus dominált a hatvanas években, hét bajnoki címet nyert, 1960 és 1965 között minden ellenfelénél jobb volt, és 1967-ben is ünnepelhetett. Ráadásul a sportág magyar történetében a Szpari volt az első, amely BEK-döntőt játszott, 1965-ben, ám a vb-sikerhez nem társult klubdiadal, hiszen az oda-vissza vágós fináléban a dán Köbenhavn bizonyult a jobbnak.

„Az első magyar BEK-döntős csapat titka a világbajnok Jóna Magda fantasztikus lövőtechnikája, a másik pedig Stillerné Korcsmáros Klára kemény stílusú kapusjátéka volt” – idézte fel a szép emlékeket a Nemzeti Sport hasábjain a tréner Nádori Pál.

A Spartacus egyeduralmát az FTC törte meg, amely négy év alatt háromszor diadalmaskodott. A kevés kapott gólt – akárcsak a válogatott sikereit – sokan köszönhették Ro­thermel Annának.

Török Bódog válogatottja aranyat ünnepelt 1965-ben
Török Bódog válogatottja aranyat ünnepelt 1965-ben

 

AZ 1965-ÖS VILÁGBAJNOK MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT TAGJAI
Babos Ágnes, Balogh Márta, Csenki Györgyné Varga Zsuzsanna, Giba Márta, Gurics Györgyné Pásztor Erzsébet, Hajek Károlyné Végh Ágnes, Hanus Ágnes, Ignácz Ilona, Jánya Józsefné Bognár Erzsébet, Jóna Magda, Lengyel Erzsébet, Romhányi Józsefné Tóth Mária, Rothermel Anna, Schmidt Jenőné Holub Mária. Szövetségi kapitány: Török Bódog

Bár sorozatunkban elsősorban a sportág legjobb magyar játékosait keressük, ne feledkezzünk meg a karizmatikus, a válogatottat 23 éven át irányító szövetségi kapitányról, Török Bódogról sem. Az „aranyos” csapat tagjai sokszor méltatták, a vb után az NSZK-ban maradó, így „disszidáló” Hanus Ágnes szerint olyan volt nekik, mint az apjuk: bármilyen problémával fordulhattak hozzá, a sportpszichológusuknak is tekintették – nem mintha abban az időben bevett szokás lett volna az ilyen segítség… Dicsérték „Bogyi bácsi” közösségformáló erejét is, és hogy mindig igazi úriemberként viselkedett. Játékosai szerették, legfeljebb a kapusok bosszankodtak olykor, amikor a kedvenc teniszlabdájával célba vette őket – mondta róla Bognár Erzsébet. Fleckné Babos Ágnes a szerinte aranyat érő nyugalmat és bizalmat emelte ki, amely a szövetségi kapitányból áradt a játékosok felé a döntő pillanatokban is.

Mester és válogatottja a magyar kézilabda első és mindmáig egyetlen felnőttvilágbajnoki győzelmét szerezte meg, ám igazságtalan lenne elfeledkezni arról, hogy a „hős-hőskorban”, a nagypályás időszakban is került aranyérem a vitrinbe. A sportág elterjedését a férfiak 1938-as vb-bronzérme is segítette, és bár a második világháború a sportban is nyomot hagyott, 1949-ben, a budapesti rendezésű nagypályás vb-n a magyar női válogatott diadalmaskodott. Ezután a kispályás verzió került előtérbe. A Kézisek kézisét, így a sportág Hírességek Csarnokának első tíz tagját kereső sorozatunkban kihagyjuk a nagypályás változatot, ám már a hatvanas években is találunk olyanokat, akiknek helye lehet benne.

(A következő részben: Sterbinszky Amália és a többiek)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik