Kézi: több mint 650 millióból épült új csarnok Veszprémben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.11.22. 18:03
Több mint 650 millió forintból, TAO-források felhasználásával a veszprémi Noszlopy Gáspár Gimnáziumban a kézilabdás utánpótlásnak épült új sportcsarnok, melyet kedden adtak át.

A Magyar Kézilabda-szövetség TAO-igazgatója, Bardóczy Gábor hangsúlyozta: az új létesítmények építése, valamint a csarnokfelújítások a tavaly májusban megalakult új szövetségi elnökség kiemelt céljai közt szerepelnek. Ezáltal – mint mondta – a magyar kézilabdás fiatalok 21. századi körülmények közt fejlődhetnek.

Az építtető Diákok Egészségéért, Veszprém Kézilabda Sportjáért Közhasznú Alapítvány kuratóriumának elnöke, Juhász László elmondta, az építkezéshez több mint 200 millió forintot önerőből, míg további több mint 450 millió forintot TAO-támogatások által használtak fel. A beruházással az volt a céljuk, hogy a szakemberek által kiválasztott kézilabdás fiatalok a Noszlopy Gáspár Gimnáziumban egy helyen tanulhassanak, edzhessenek és lakhassanak is a kollégiumban. Emellett a gimnázium többi diákja is kulturált, a kor színvonalának megfelelő létesítményben végezheti napi testneveléseit.

Porga Gyula, Veszprém fideszes polgármestere kiemelte, a sport esetében fontos, hogy életutat is kínáljanak az iránta érdeklõdõknek. Erre Veszprémben a kézilabdában minden feltétel adott: megvan az általános iskolai bázis, a középiskolai nevelés és az egyetemen is vannak lehetőségek.

„Az évről évre gyarapodó tömegnek azonban szüksége van az olyan infrastrukturális fejlesztésekre is, mint ez az új csarnok” – fogalmazott a városvezető.

Az 1610 négyzetméter alapterületű, 7 méter belmagasságú új csarnok kézilabda-, kosárlabda- és országos szintű röplabdamérkőzésekre is alkalmas. A szabványos kézilabdapályát magában foglaló csarnokban a középvonal két oldalán egy-egy tornatermi gyakorlótér is kialakítható.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik