Kézilabda: Sulic nyílt levélben kért bocsánatot a szegedi szurkolóktól

Vágólapra másolva!
2012.05.02. 10:23
Címkék
Nyílt levelet tett közé klubja, az MKB Veszprém hivatalos honlapján Renato Sulic. A horvát beálló a férfi kézilabda  Magyar Kupa-döntő után történtek miatt kért elnézést a rivális Pick-Szeged szurkolóitól. Az alábbiakban Sulic nyílt levelét olvashatják.

Tisztelt Fegyelmi Bizottság, Tisztelt Szegedi Szurkolók, Tisztelt Sporttársak!

A Pick Szeged–MKB Veszprém KC Magyar Kupa-döntőn történtekkel kapcsolatosan az alábbiakat szeretném elmondani.

A 2012. évi Magyar Kupa döntője fantasztikus mérkőzés volt, hiszen csak az utolsó pillanatban tudtunk nyerni a kiválóan játszó Pick-Szeged csapata ellen.

Talán emiatt volt, hogy a döntő lefújását követően a feszültség oldódása a szokásosnál erősebb reakciókat váltott ki belőlem is.

A mérkőzés lefújása után az ilyenkor szokásos pezsgőbontást követően a kezemben tartott üvegből többek között a szegedi szurkolók felé is locsoltam.

Szeretném hangsúlyozni, hogy ezzel a rivális csapat szurkolóit semmilyen módon megbántani és különösen provokálni nem akartam.

Ha a megnyilvánulásom félreérthető volt, ez esetben a Pick-Szeged szurkolóitól elnézést kérek.

Hamarosan kezdődik a magyar bajnoki döntő, és szívből kívánom, hogy hasonlóan színvonalas mérkőzéseken dőljön el a mindkét csapat számára nagyon fontos magyar bajnokság első helye.

Üdvözlettel és tisztelettel:
Renato Sulic

Legfrissebb hírek

Szélesi Zoltán esélyes az Újpest vezetőedzői posztjára

Labdarúgó NB I
5 perce

Aranycipő: Haaland beérte Kane-t az élen, Mbappé is a nyomukban lohol

Minden más foci
21 perce

Isak sikeres műtéten esett át, de hónapokig nem játszhat

Angol labdarúgás
40 perce

NFL: Purdy öt touchdownpasszal vezette sikerre a San Franciscót Indianapolisban

Amerikai sportok
57 perce

NBA: Gilgeous-Alexander sorozatban századszor érte el a húszas határt

Amerikai sportok
1 órája

Vicente del Bosque, a futball főnemese

Spanyol labdarúgás
1 órája

Neymar újabb térdműtéte miatt legalább egy hónapig nem játszhat

Minden más foci
1 órája

ETO-, Kisvárda- és Paks-játékosok viszik a prímet a 18. forduló válogatottjában

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik