Kézi BL: Sulic nélkül nem biztos, hogy itt tartanánk - Nagy László

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.20. 07:37
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntője előtt a veszprémi átlövő, Nagy László volt a Digi Sport Reggeli Start című műsorának vendége. A válogatott kézilabdázó csapata felkészülése mellett korábbi együttese, a Szeged EHF-kupa-sikeréről is beszélt.

„Gratuláció illeti a Szeged teljesítményét, maximálisan megérdemelték a kupasikert" – nyilatkozta a Digi Sportnak a veszprémi átlövő, Nagy László, aki részletesen beszélt csapata felkészüléséről is a jövő heti, Bajnokok Ligája négyes döntő előtt.

„Óriási elánnal és akarattal készülünk a final fourra – fogalmazott az átlövő. – Zajlik a fizikális és mentális felkészülés az edzéseken, emellett pedig az edzőnk és a videósunk percről percre elemzi a négyes döntőbe jutott csapatokat, vágja össze a felvételeket a lehetséges ellenfelekről." Vagyis nem csak az elődöntőben a csapatra váró Kielből, hanem a másik elődöntőben szereplő Flensburg, Barcelona kettősből is alaposan felkészülnek a veszprémiek.

„Az elődöntőben a technikai hibák számát kell minimalizálnunk, és akkor partiban lehetünk a Kiellel" – adta meg az elődöntőbeli siker egyik lehetséges kulcsát Nagy lászló.

A klasszis az EHF-álomcsapat szavazására is kitért. Mint ismeretes, a szurkolók a szerb balátlövő Momir Ilicsre, a horvát beállós Renato Sulicra, míg a legjobb védekező játékos „pozíciójában” (az amúgy szintén beállós) Schuch Timuzsinra szavazhatnak.

Nagy László elmondta, legszívesebben az egész csapatot beválasztaná a legjobbak közé, de az említettek közül elsősorban Sulicot emelte ki.

„Olyan rengeteg időt töltött a pályán és olyan teljesítményt nyújtott mind védekezésben, mind támadásban, hogy nélküle nem biztos, hogy itt tartana most csapat" – mondta a horvát csapattársáról a jobbátlövő.

A válogatott játékos azt is elmondta, hogy idén nyáron is megrendezi Nagy László kézilabdatábort, melyben neves játékosok foglalkoznak majd a résztvevő gyerekekkel.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik