Kézilabda: rábólinthatnak négy Eb-helyszínre a hét végén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.15. 14:00
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) pénteken és szombaton kongresszust tart Dublinban, amelyen döntenek a 2018-as és 2020-as férfi, illetve női Európa-bajnokságok helyszíneiről. Az EHF hivatalos honlapján hétfőn megjelent cikkből kiderül, hogy mindegyik eseményre egy-egy pályázat érkezett.

A 2018-as férfi Eb-re az idei női kontinensviadalt hazánkkal együtt közösen rendező Horvátország az egyetlen pályázó, míg az az évi női eseménynek Franciaország adna otthont. A 2020-as Európa-bajnokságokra egyaránt egy-egy közös pályázat érkezett: a férfi Eb-t Ausztria, Norvégia és Svédország rendezné meg együtt, míg a nőit Norvégia és Dánia. A férfi Eb-n összesen hét városban játszanának meccseket – Bécsben, Grazban, Trondheimben, Oslóban, Malmőben és Göteborgban csoportmeccseket, középdöntőket, míg a záró szakasz Stockholmban lenne –, és az lehet az első kontinensviadal, amelyen 24 válogatott szerepel.Horvátország az egyetlen pályázó, míg az az évi női eseménynek Franciaország adna otthont. A 2020-as Európa-bajnokságokra egyaránt egy-egy közös pályázat érkezett: a férfi Eb-t Ausztria, Norvégia és Svédország rendezné meg együtt, míg a nőit Norvégia és Dánia. A férfi Eb-n összesen hét városban játszanának meccseket – Bécsben, Grazban, Trondheimben, Oslóban, Malmőben és Göteborgban csoportmeccseket, középdöntőket, míg a záró szakasz Stockholmban lenne –, és az lehet az első kontinensviadal, amelyen 24 válogatott szerepel.

Az már korábban eldőlt, hogy a 2016-os női kontinensviadal házigazdája Svédország, a férfié pedig Lengyelország lesz.

VILÁGBAJNOKI HELYSZÍNEK AZ ELKÖVETKEZŐ ÉVEKBEN
Férfiak. 2015: Katar. 2017: Franciaország. 2019: Dánia és Németország.
Nők. 2015: Dánia. 2017: Németország. 2019: Japán.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik