Kézilabda: ősztől 14 csapatos lesz a férfibajnokság

Vágólapra másolva!
2014.06.18. 13:53
null
A Szeged és a Veszprém csak a rájátszásban találkozik először
A Magyar Kézilabda-szövetség szakmai- és versenybizottsága véglegesítette a 2014–2015-ös bajnoki idény versenykiírását. A felnőtt női NB I lebonyolítása és létszáma (12 csapat) változatlan, míg a felnőtt férfi NB I-ben 14 csapat indul.

 

A felnőtt férfi NB I-ben 14 csapat vesz részt: a 2013–2014-es NB I-es bajnokság 1-10. helyezettjei, a 2013–2014-es idény NB I/B-s bajnokság Keleti és Nyugati csoportjának egy-egy feljutó csapata (a Balmazújváros és a Komló). A további két hely feltöltéséről a szövetség elnöksége dönt. Az alapszakaszt követően a csapatok helyezéseiknek megfelelően a rájátszásban két csoportban folytatják a bajnokságot, az 1-6. (felsőház) és a 7-14. helyért (alsóház).

A felsőházi rájátszásban az alapszakasz 1-5. helyezettjei, valamint 1-es sorsolási számmal a SEHA-ligában is részt vevő bajnoki címvédő MKB-MVM Veszprém vesz részt. Az 1-6. helyért zajló rájátszásban a csapatok pályaválasztói joggal, körmérkőzéses rendszerben rájátszásban folytatják a bajnokságot, oda-visszavágó alapon. A rájátszásba a csapatok alapszakaszbeli eredményeiket nem viszik magukkal tovább.

A felsőházi rájátszás 10 fordulóját követően az 1-2. helyezett csapatok két nyert mérkőzésig tartó bajnoki döntőben döntik el a bajnoki cím sorsát. A további helyezések (3-6. hely) a rájátszás 10 fordulójának eredményeként kialakuló tabella alapján kerülnek megállapításra.

Az alsóházi rájátszásban az alapszakasz 6-13. helyezett csapatai vesznek részt, a csapatok pályaválasztói joggal, körmérkőzéses rendszerben rájátszásban folytatják a bajnokságot, oda-visszavágó alapon. A csapatok valamennyi alapszakaszbeli eredményüket magukkal viszik a rájátszásba.

A felnőtt férfi NB I alapszakasza 1. fordulójának versenynapja 2014. szeptember 3., az alapszakasz utolsó fordulójának versenynapja 2015. március 7. A rájátszás 1. versenynapja 2015. március 14. A rájátszás utolsó versenynapja az 1-6. helyért 2015. május 24., a 7-14. helyért 2015. május 31.

A versenykiírás értelmében a felnőtt női NB I lebonyolítása nem változik, a 12 csapat a 22 fordulós alapszakaszt követően a rájátszásban folytatja. Az 1-4. helyezettek a két nyert mérkőzésig tartó elődöntőkben, döntőben és a 3. helyért sorra kerülő párharcban döntik el az érmek sorsát. Az 5-8. és a 9-12. helyezett csapatok az alapszakasz befejezése után – a csapatok helyezéseik alapján – 2 négyes csoportban, pályaválasztói joggal, körmérkőzéses rendszerben rájátszásban folytatják a bajnokságot, oda-visszavágó alapon. Az alapszakasz 5-8. és 9-12. helyezett csapatai mindkét csoportban az alapszakaszban elért helyezésük alapján 4, 3, 2, 1 bónuszpontot kapnak.

A felnőtt női NB I alapszakasza 1. fordulójának versenynapja 2014. szeptember 3., az alapszakasz utolsó fordulójának versenynapja 2015. március 14. A rájátszás 1. versenynapja az 1-4. helyért 2015. április 22., az 5-8. és a 9-12. helyért 2015. április 5. A rájátszás utolsó versenynapja 2015. május 24.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik