Kézilabda: együttműködés az FTC és a Pénzügyőr között

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.06. 18:45
A jövőben együttműködnek az FTC kézilabda-szakosztályai és a Pénzügyőr SE, amely a teljes utánpótlást és a felnőttcsapatokat is érinti. A utánpótlás fejlődésének érdekében fiatal magyar tehetségeknek igyekeznek játéklehetőséget biztosítani. Mindezekről Kökény Bea, Pásztor István és Király Sándor beszélt a Sport Tv Mai helyzet című műsorában.

A Pénzügyőrrel szeretnénk egy hosszabb távú szakmai koncepciót kialakítani, már sok tárgyaláson túl vagyunk. A női részlegről azt lehet tudni, hogy idén még van csapatunk az NB I-ben, ez természetes, és van egy NBI/B-s is, ahol a junior korosztály indul. Ezt más formában szeretnénk a jövőben működtetni, és arra gondoltunk, hogy az itt szereplő játékosokat, illetve az ifiből kiöregedő játékosainkat a Pénzügyőr felnőttcsapatába delegálnánk, persze az összes korosztályban van oda-vissza együttműködésre lehetőség. De ez volt a legfőbb célunk, hogy egy olyan csapatot találjunk az NBI/B-ben, ahol a tehetségeink, akik még nem érettek az NB I-re, tudjanak kézilabdázni, és pár év múlva meglátjuk, hogy ebből lesz-e további előrelépés, vagy nem" – fogalmazott a jövőbeni együttműködéssel kapcsolatban Kökény Bea, az FTC női szakág és utánpótlás vezetőjeA Pénzügyőrrel szeretnénk egy hosszabb távú szakmai koncepciót kialakítani, már sok tárgyaláson túl vagyunk. A női részlegről azt lehet tudni, hogy idén még van csapatunk az NB I-ben, ez természetes, és van egy NBI/B-s is, ahol a junior korosztály indul. Ezt más formában szeretnénk a jövőben működtetni, és arra gondoltunk, hogy az itt szereplő játékosokat, illetve az ifiből kiöregedő játékosainkat a Pénzügyőr felnőttcsapatába delegálnánk, persze az összes korosztályban van oda-vissza együttműködésre lehetőség. De ez volt a legfőbb célunk, hogy egy olyan csapatot találjunk az NBI/B-ben, ahol a tehetségeink, akik még nem érettek az NB I-re, tudjanak kézilabdázni, és pár év múlva meglátjuk, hogy ebből lesz-e további előrelépés, vagy nem" – fogalmazott a jövőbeni együttműködéssel kapcsolatban Kökény Bea, az FTC női szakág és utánpótlás vezetője

Nagyon sok előnye lesz, többek között az is, hogy a Ferencváros által képviselt magas szintű szakmai munkával tudunk kapcsolatot létesíteni, az edzőkkel egy közös csapatmunkát tudunk kialakítani az utánpótlásban, és követjük a legújabb trendeket. A Pénzügyőrnek is fontos, hogy hangsúlyozottan magyar és utánpótláskorú játékosokat foglalkoztasson főleg a felnőttcsapatában. És ezek a tehetségek, akik még nem érettek a magas szintű BL vagy első osztályú munkára, azok ne kallódjanak el, és legyen számukra megfelelő játékmennyiség és minőség, amivel tökéletesen tudnak fejlődni" – mondta az előnyökkel kapcsolatban Pásztor István, a Pénzügyőr SE kézilabda-szakosztályának szakmai igazgatója. A két klub férfi vonalon is együttműködik majd, tette hozzá Király Sándor, az FTC férfi csapatának szakosztályvezetője.

Az alapötlet az volt, hogy a Pénzügyőr utánpótlás-szakosztály attól lehet sikeres, ha a gyerekeknek és a szüleiknek pici kortól perspektívát tud kínálni ezzel a készülő megállapodással. A felső határ ezzel gyakorlatilag a felnőtt korban a BL-szint. A fiúknál jelenleg az NB I-es szint, de ahogy ismerem a Ferencvárost és az ott folyó munkát, esetleg ez is mehet még feljebb. Egy pici gyereknek, ha a Pénzügyőrbe jön, nem feltétlenül kell azonnal a Fradiban lennie, de ugyanúgy szem előtt van" – ismertetett további előnyöket Pásztor István.

Magyar kézilabdás párti vagyok, próbáljuk a fiatalokat minél jobban beépíteni a magyar kézilabdába, bízom benne, hogy egyre több csapatban, akár NB I-ben, akár NBI/B-ben megjelennek a saját nevelésű játékosaink. Ezáltal tud igazából erősödni a magyar kézilabda, ha ők minél több játéklehetőséget kapnak magasabb szinten" – nyilatkozta Kökény Bea arról, hogy a magyar kézilabda is erősödik, ha több lehetőséget kapnak a saját nevelésű játékosok.

Azt szeretné az egyesület vezetése, ha a Pénzügyőr, ami eddig nem volt annyira ismert Budapesten kívül, legyen egy meghatározó utánpótlásbázis Budapesten és egész Magyarországon női és férfi szakággal. Távlati cél, hogy ez a klub főleg saját nevelésű játékosokból tudjon fenntartani akár első osztályú klubot is. Ezek nagy szavak, de ezzel a megállapodással talán van rá esély, hogy 4-5 év múlva a Pénzügyőr is felkerüljön egy magasabb szintre" – árulta elárulta el Pásztor István a Pénzügyőr SE távlati céljait.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik