Kézi: „Egy kis Ajaxot szeretnék Budakalászon létrehozni”

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2019.08.12. 10:05
null
Egressy Gábor immár a magáénak érzi a budakalászi csapatot
Focistaként járt olimpián, és a válogatottságig vitte, sportvezetőként pedig a kézilabdában is magasra jutott Egressy Gábor, aki ma már a Budakalász férfi kézilabdacsapatának ügyvezető elnöke.

 

Önmagában nem az a meglepő, hogy az egykori válogatott futballista, Egressy Gábor manapság sportvezetőként dolgozik, hanem az, hogy nem a labdarúgásban, hanem a kézilabdában találta meg a számítását. Tíz éve dolgozik a Budakalász (korábban Szentendre) férfi kézilabdacsapatánál, amelynek most már ügyvezető elnöke.

„Sportolói pályafutásom végén egyre jobban érdekelt a sportvezetői munka, és 2009-ben a Testnevelési Főiskolán el is végeztem a sportmenedzseri szakot. A diplomámba viszont nem volt beleírva, hogy én csak a futballban dolgozhatok – mondta Egressy a Nemzeti Sportnak. – Nem sokkal később Dárdai Pali ajánlotta a figyelmembe az akkor másodosztályú szentendrei férfi kézilabdacsapatot, én meg kaptam az alkalmon, hiszen friss diplomásként nemcsak remek lehetőségnek, hanem nagy kihívásnak is tűnt.”

Diplomáján még alig száradt meg a tinta, máris óriási tapasztalatra tehetett szert, hiszen mindent neki kellett csinálnia a klubnál, mindenbe „beleszagolhatott.” Egykori focistaként a szakmai részbe a mai napig nem szól bele, de arra is hamar megtalálta a megfelelő embert, és a vezetőség hatékony csapatot épített fel.

„Eleinte két egyforma zoknink sem volt, de fokozatosan és kitartó munkával felépítettük a klubot, majd amikor 2016-ban feljutottunk az első osztályba, Szentendréről Budakalászra költöztünk, egy nagyobb csarnokba – emlékezett vissza a 45 éves sportvezető, aki elmondta, korábban csak annyi kötődése volt a kézilabdához, hogy szerette nézni és a magyar csapatnak szurkolni. – Egy évtized után viszont minden megváltozott, ma már teljesen magaménak érzem ezt a klubot és a feladatomat.”

FUTBALLISTAKÉNT OLIMPIKON

A középpályás Egressy Gábor profi labdarúgó-pályafutása 1993-tól 2006-ig tartott, ez idő alatt többek között megfordult az Újpest, a BVSC, az MTK, a Diósgyőr és a Zalaegerszeg csapatában, amellyel 2002-ben magyar bajnoki címet nyert. Az MTK-val kétszer hódította el a Magyar Kupát, tagja volt az 1996-as olimpiai csapatnak Atlantában, 2001-ig huszonegy alkalommal szerepelt a válogatottban egy gólt szerzett, az Azerbajdzsán elleni 1999-es Európa-bajnoki selejtezőn. Profi pályafutása után amatőr osztrák csapatoknál (SC Ritzing, 1. Wiener Neustädter SC) vezetett le.

A szentendreiből időközben jogutódlással budakalászivá váló klub életében az évek során egyre jelentősebb pozíciót töltött be, most már ügyvezető elnökként minden az ő kezén fut át. Rajta kívül még két igazgatósági tag van, a csapatkapitány dr. Czina József és a korábbi elnök Hajdu Gábor. A klubnak negyvenkét alkalmazottja van, a felnőttegyüttesen kívül egy ifjúsági és egy serdülőcsapata is, amelyek Budakalászon edzenek, a többi utánpótláscsapat viszont Szentendrén. Ez összesen mintegy kétszáz utánpótláskorú kézilabdázót jelent.

„Kizárólag magyar játékosokkal képzeljük el a jövőt, ez az én filozófiám is – tette hozzá Egressy, akinek igen határozott vezetői stratégiája van. – Nem vagyunk olyan nagy klub, hogy megengedhessük magunknak légiósok vásárlását, és akkor már inkább azt az utat választottuk, hogy megadjuk a lehetőséget a magyar fiataloknak. Ha a futballban keresünk példát, úgy is fogalmazhatok, hogy egy kis Ajaxot szeretnék Budakalászon létrehozni, felépíteni a tehetséges hazai játékosokat, és ahogy látom, ez eddig sikerült is.”

A klub tavaly négy játékost adott tovább magasabban jegyzett klubnak, de a teljesítményre is figyel, Tóth Ádám és Fekete Dávid révén vannak válogatott szintű játékosai is. Egressy szerint a rendszert piramisként kell elképzelni, amelynek a teteje (az NB I-es együttes) nélkül nincsen alapzat sem (utánpótláscsapatok), aminek azonban minél szélesebbnek kell lennie, ezért is céljuk a jövőben a bázis további szélesítése.

„Szeretnénk, ha a felnőttegyüttes stabil középcsapat lenne az NB I-ben, de ha minden megvan, az európai kupaporondon is szívesen kipróbáljuk magunkat újra” – fogalmazott az ügyvezető, megemlítve, hogy első élvonalbeli idényükben a negyedik helyen végeztek, ezért a 2017–2018-as évadban indulhattak az EHF-kupában, és bár megpróbálták megugrani a szintet, a harmadik selejtezős körben kettős vereséget szenvedtek a spanyol Helvetia Anaitasunától. Egressy szerint kicsit talán korán jött a lehetőség, mindenestre remek tapasztalat volt, és bár költségesnek tartja a nemzetközi kupaszereplést, úgy gondolja, a magyar bajnokságból azért könnyebb kilépni Európába.

Egressy Gábor nagyon komolyan veszi a feladatát, ezért szeretne sportvezetőként egyre jobban nyitni a klubbal a társadalmi felelősségvállalás felé is. Mivel játékosként rengeteg időt töltött ott, logikusan felvetődik a kérdés, egyszer nem akar-e sportvezetőként dolgozni a magyar futballban.

„Nem szakadtam el a labdarúgástól, már csak Máté fiam miatt sem, aki az Újpest U19-es csapatában játszik – mondta Egressy. – De járok NB I-es és válogatott meccsekre is, amelyeken rendszeresen találkozom régi játékosokkal, edzőkkel. Egyszer valóban szeretném kipróbálni magam sportvezetőként a futballban is, és már volt is megkeresésem a hazai másodosztályból, de egyelőre nem akartam, és nem is tudnám elengedni a kézilabdát.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik