MTI 2020.06.29 20:24 Frissítve: 2020.06.30 17:27

Női kézi BL: Nézők nélkül nem lehet – az EHF elnöke a döntő törléséről

Michael Wiederer, az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) elnöke úgy fogalmazott, a női Bajnokok Ligája négyes döntője nem egy magyar rendezvény, hanem európai esemény, ezért kényszerültek törölni a koronavírus-járvány közepette.

Az EHF szerint a nézők nélküli final four nem gazdaságos (Fotó: Tumbász Hédi)

 

„Ez nem egy ország kérdése, nem azon múlik, mi a helyzet Magyarországon, hiszen Európa más részeiről is érkeznek csapatok és nézők. Ez nem egy magyar rendezvény, hanem európai esemény” – nyilatkozta az osztrák sportvezető hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette, elégedettek a magyar szövetséggel, és kiváló a velük folytatott együttműködés. Mint mondta, évről évre javult a budapesti négyes döntő színvonala, és ugyanez igaz a pályán kívüli szervezésre is.

Az EHF március 25-én úgy döntött, hogy május 8–9. helyett szeptember 5–6-án rendezik meg a női BL budapesti négyes döntőjét, majd április 24-én közölte: vizsgálja annak a lehetőségét, hogy a negyeddöntőket meg lehet-e rendezni szeptember 3-án, ugyancsak a magyar fővárosban. Ekkor hangsúlyozták, amennyiben a szeptemberi időpont nem tartható, akkor októberre halasztják a tornát, a negyeddöntőket törlik, a négyes döntőben pedig a két középdöntő-csoport első két-két helyezettje – köztük a címvédő Győri Audi ETO KC – léphet pályára. A kontinentális szövetség múlt pénteken jelentette be legfrissebb határozatát, amellyel törölte a tornát.

Michael Wiederer közölte, az EHF idejében reagált a koronavírus-járványra, de figyelembe kellett venniük, hogy az egyes országokban más ütemben zajlott a járvány, így márciusban komplex döntést kellett hozniuk, amit eleinte nehéz volt minden érintettel megértetniük.

Az elnök hangsúlyozta, a férfi és a női BL négyes döntő egyfajta fáklyavivő a sportágban, ezért akarták ezeket megtartani annak ellenére, hogy szinte minden más eseményt lefújtak.

„Senki nem akar pénzügyileg veszteséges rendezvényeket, illetve senki nem szeretné egy olyan sportesemény negatív következményeit látni, ahol veszélybe sodorjuk az emberek egészségét. A mi felelősségünk az, hogy nehéz helyzetekben utat mutassunk, és megfontolt döntéseket hozzunk. Most úgy érezzük, nincs garancia arra, hogy szeptemberben meg lehet rendezni egy kézilabdás csúcseseményt, amelyhez nálunk a nézők, és ezzel párhuzamosan a gazdasági racionalitás is hozzátartozik” – indokolta a budapesti torna törlését

A férfi BL négyes végjátékára – a jelenlegi tervek szerint – december végén kerül sor Kölnben a Telekom Veszprém részvételével. Wiederer közölte, egyelőre ezzel az időponttal számolnak, de őszig még változhat a helyzet, amely annak is függvénye, hogy mennyi nézőt engedhetnek majd be a csarnokba. A végleges döntést legkésőbb október végén fogja meghozni az EHF.

2020.07.10 17:45:41

Kézilabda JOCHA KÁROLY

A világhírű menedzser a kézilabdán kívül az atlétikában és a téli sportágakban is maradandót alkotott.

2020.07.08 22:05:14

Kézilabda VINCZE SZABOLCS

Sorozatunk újabb részében visszamegyünk a kilencvenes évekig, amikor a válogatott történelme egyik legnagyobb sikerét érte el 1997-ben.

2020.07.04 22:02:29

Kézilabda BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. Játékunkra továbbra is érvényes, ami a labdára: nem a küzdelem, a békétlenség, az indulat, hanem az öröm, az élmény, a szórakozás forrása.

2020.07.03 18:57:56

Kézilabda VINCZE SZABOLCS

Az édesapa piszkosult akart nyerni, a fia szorgalmával kompenzálta, hogy nem volt kiugróan tehetséges. Mindketten válogatottak lettek a sportágukban.