Kézilabda: nagyobb csarnok épül Tatabányán a veszpréminél

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.28. 18:45
Címkék
Nemzetközi mérkőzésre alkalmas, hatezer fős sportcsarnok épülhet Tatabányán állami beruházásban – erről döntött a város képviselő-testülete csütörtöki ülésén.

Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP) polgármester emlékeztetett arra, hogy korábban egy 3000 fős sportlétesítmény építését tervezték, majd a Magyar Kézilabda-szövetség fejlesztési programjában vetődött fel, hogy az ország öt helyszínének egyikeként Tatabányán is nemzetközi szabványok szerinti csarnok épüljön.

Elmondta, a beruházásról a Modern városok program keretén belül megállapodás született a kormánnyal, melyben a tatabányaiak dönthették el, hogy egy 3000 vagy egy nemzetközi szabványok szerinti 6000 fős stadion fenntartását vállalják.

A sport- és kulturális szervezetek, valamint a kézilabdacsapat támogatóival és a pártok vezetőivel való egyeztetés során mindenki a nagyobb létesítmény megépítése mellett állt ki. A nemzetközi szabványoknak megfelelő csarnok építését közel 3000 tatabányai lakos aláírásával is támogatta – hangsúlyozta a polgármester.

A tervezett csarnokot az élményfürdő közelében helyezik el, építéséhez felhasználják a város korábbi napközis táborának területét. A létesítményben a vívószövetség által kért pástok is helyet kapnak, mivel a tervek szerint Tatabányán alakítják ki a vívás egyik vidéki központját.

A város öt év alatt szeretné elérni, hogy a rangadókon, nemzetközi mérkőzéseken 90 százalékos legyen a kihasználtság. Mivel az álló- és ülőhelyek száma változtatható, a létesítmény edzőtáborok, koncertek rendezésére is alkalmas lesz.

Az előzetes számítások szerint a csarnok fenntartási költsége 138 millió forint évente, az összeg közel felét rendezvények bevételéből szeretnék fedezni – ismertette a polgármester.

Csak összehasonlításként: a kézilabdában sokkal erősebb Veszprém arénája alig több mint 5000 fő befogadására alkalmas.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik