Férfi kézi: a Vardarban folytatja az olimpiai és világbajnok klasszis fia

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.23. 14:27
null
Szergej Gorpisin (balra) fejlődését régóta figyelemmel kísérte a Vardar vezetése (Fotó: AFP)
Az elmúlt fél év igazán izgalmasan alakult a Vardar Szkopje férfi kézilabdacsapata számára. Előbb a tulajdonos bejelentette a távozását, emiatt néhány kulcsember könnyebben mondott igent a csábításnak, majd a Bajnokok Ligája megnyerését követően az orosz milliárdos Szergej Szamszonyenko visszakozott, és úgy tűnik, jövőre is versenyképes csapat lesz az északmacedón fővárosban.

 

A klub a héten bejelentette, hogy a következő két idényben számíthat az orosz válogatott Szergej Gorpisin és Pavel Atman játékára. A 21 éves beálló, Gorpisin 2018–2019-ben a német Bundesliga 9. helyén végzett Erlangen játékosa volt, és pályára lépett a magyarok elleni mindkét Európa-bajnoki selejtezőn áprilisban.

A név azért is ismerős lehet, mert édesapja, Vjacseszlav Gorpisin balátlövőként tagja volt a 2000-ben olimpiát, 1993-ban és 1997-ben világbajnokságot nyert orosz válogatottnak.

A 32 éves, irányítóként és balátlövőként is bevethető Pavel Atman ismeri az országot, hiszen 2013 és 2015 között a Metalurg Szkopjéban kézilabdázott, nyert bajnokságot, 2013–2014-ben BL-negyeddöntőig jutott a csapattal. Ezután egy katari, majd fehérorosz kitérőt követően 2017 óta a Hannover-Burgdorfban szerepelt.

Rajtuk kívül érkezett még a lett kapus, Arturs Kugis (TV Grosswallstadt) is, míg az algériai Kalifa Gedbane meghosszabbította a szerződését. Ugyancsak hosszabbított a korábban a PSG-vel hírbe hozott szlovén irányító, Stas Skube, aki 2022-ig írt alá.

„A keretünk lassan kialakul. Gorpisin fiatal és tehetséges játékos, aki nemzetközi tapasztalattal is rendelkezik. Sok pozitív ajánlást kaptunk, régóta figyelemmel kísértük a fejlődését, úgy véljük, hogy gyorsan beilleszkedik majd az új csapatba, amely ismét komoly esélyesnek számíthat a Bajnokok Ligájában és a SEHA-ligában. Pavel Atmant mindannyian ismerjük, a tapasztalatával sokat segíthet abban, hogy az álövőerőnk a jövőben is erős maradjon” – nyilatkozta Davor Sztojanovszki, a Vardar vezérigazgatója.

A 24rakomet.mk információja szerint az sem elképzelhetetlen, hogy Gleb Kalaras marad, a másik orosz válogatott beálló ugyan elkötelezte magát az ukrán Motor Zaporizzsjához, de szívesen folytatná a Vardarban, így a két klub elkezdte egymással az újabb tárgyalást. Szintén ez a macedón oldal írta, hogy a brazil jobbátlövő, José Toledo is érkezhet. Bár korábban arról szóltak a hírek, hogy hosszabbított a Wisla Plockkal, mégis majdnem biztosra veszik a megszerzését.

Ami a jövőt illeti, már azt is tudni lehet, hogy jövő nyáron a Vardarban folytatja pályafutását Dmitrij Szantalov, a Csehovszkije Medvegyi 23 éves balátlövője.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik