Kézilabda: a Siófok visszatámad Drávai ügyében

2014.01.23. 13:24
A női kézilabda-bajnokságban szereplő Siófok vezetősége közleményben adott hangot a nemtetszésének Drávai Gyöngyi Váchoz szerződése és annak körülményei kapcsán.

A klub cáfolta, hogy szerződésszegést követett volna el, állítása szerint2013-ban kifizette a játékos bérét – miközben Drávai a fizetés elmaradásáról beszélt.

A Siófok jelezte, hogy nem vett tudomást a játékos felmondásáról, és a klubon belül jelenleg is eljárás folyik az átlövő ellen, mert engedély nélkül kezdte meg az edzésmunkát a váciaknál.

Hozzátette: „„A Siófok KC a fegyelmi eljárás lezárásáról a mai napig semmilyen határozatot nem kapott. Drávai Gyöngyi állításával szemben az MKSZ fegyelmi bizottsága Drávai Gyöngyi felmondásának jogszerűségéről nem határozhat, így nyilván ez sem lehet valós. A Siófok KC a MKSZ vezetőjéhez fordult, amelyben kéri annak kivizsgálását, hogy a folyamatban lévő fegyelmi eljárásban a felek legutóbbi nyilatkozatait követően hoztak-e bármilyen tartalmú határozatot."

Siófokon arról is megerősítést kérnek a szövetségtől, hogy a Vác milyen szerepet játszott a játékossal szemben indított eljárást lezáró határozat meghozatalában.

A klub közölte, Drávai sajtóban megjelent nyilatkozatait is a fegyelmi eljárás részévé teszi, és további jogi lépéseket fontolgat.

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: közel a hibátlan alapszakaszhoz az Éles KISE U18-as csapata

Utánpótlássport
2026.04.22. 15:49

Kézi: felvette a kesztyűt a horvátok ellen a serdülő leányválogatott

Utánpótlássport
2026.04.17. 14:07

Kézi: ketten már a négyes döntőben a korosztályos fiúbajnokságokban

Utánpótlássport
2026.04.14. 17:24

Kézilabda: párizsi tornán járt a junior női válogatott

Utánpótlássport
2026.04.13. 09:06

Kézilabda: több mint helytállás a kozármislenyi fiataloktól

Utánpótlássport
2026.04.12. 09:06

Kézilabda: sima norvégok elleni siker az ifjúsági leányválogatottól

Utánpótlássport
2026.04.09. 17:55

Kézilabda: tisztul a kép a korosztályos leánybajnokságokban

Utánpótlássport
2026.04.06. 13:35

A jövő sztárjai: Iváncsik Máté, Iváncsik Gergő

Utánpótlássport
2026.04.06. 08:57
Ezek is érdekelhetik