Kézilabda: a MOB-ból érkezett a Győri Audi ETO KC új elnöke

Vágólapra másolva!
2016.08.02. 17:55
null
Bartha Csaba rutinos sportvezető (Fotó: Korponai Tamás)
A Győri ETO Kézilabda Club tagjai az egyesület keddi közgyűlésén Bartha Csabát választották a Győri Audi ETO KC elnökévé, az új vezető megbízatása három évre szól.

A klub keddi közleményében emlékeztet, hogy a poszt március vége – Kelecsényi Ernő lemondása – óta volt betöltetlen, az azóta eltelt időszakban az elnökség vezette az egyesületet.

Az újonnan megválasztott elnök sportvezetőként korábban a Vasas, a Debrecen és az Újpest labdarúgócsapatánál dolgozott, jelenleg pedig a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgató-helyettese.

„Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy mostantól a Győri Audi ETO KC-t vezethetem elnökként. Ismerem a csapat fényes múltját és jelenét, az eddigi eredményeit, sikereit. Célom, hogy vezetésemmel biztosítsam az egyesületnek a sikeres szereplés és a stabil működés feltételeit és hátterét” – nyilatkozta Bartha Csaba.

A közlemény kiemeli, a Győri Audi ETO KC szinte változatlan kerettel vág neki a szeptember közepén kezdődő új idénynek. A bajnokságban és a Magyar Kupában címvédőként indul neki az új évadnak, míg a Bajnokok Ligájában már a csoportkörben találkozik majd a CSM Bucurestivel, amely az idei döntőben legyőzte. A román gárda mellett az orosz Rosztov és a dán Midtjylland lesz Ambros Martín csapatának ellenfele a sorozat C-csoportjában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik