Kézilabda: 3.8 milliárdba kerül a nemzeti akadémia

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.11.14. 15:42
Jövő tavasszal kezdődhet meg a Nemzeti Kézilabda-akadémia új sportcsarnokának és bentlakásos iskolájának építése. A beruházás nettó 3.8 milliárd forintba kerül.

A Nemzeti Sportközpontok (NSK) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az akadémiának otthont adó Balatonboglár önkormányzata, illetve a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő és az NSK csütörtök délelőtt jelentette be, hogy a kivitelezés jövő tavasszal elindul, s ennek érdekében az MNV egy korábbi MÁV üdülőt ingyenesen a város tulajdonába adott át.

A létesítmények két egymáshoz közeli, ám különálló telken állnak majd. Az egyiken épülő sportcsarnok nemzetközi mérkőzések lebonyolítására is alkalmas aréna lesz, melyben három szabványméretű kézilabdapálya is elfér. Mérkőzések idejére a két szélső pálya helyére mobillelátókat állítanak, s így 2500 szurkoló tekintheti majd meg az összecsapásokat.

Az arénától nem messze, a másik telken áll majd az akadémia központi épülete, melyben a növendékek elszállásolását és kiszolgálását oldják meg.

A tervek szerint első ütemben az akadémia épülete készülhet majd el jövő év végére, majd a sportcsarnok 2015 első felében.

„Ez a beruházás egy újabb fontos lépés annak érdekében, hogy a sportlétesítmény-fejlesztés területén ledolgozzuk az elmúlt évtizedek lemaradását” – idézi a közlemény Vígh László kormánybiztost, az NSK vezetőjét.

Vetési Iván, a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) elnöke szerint azért fontos ez a beruházás, mert csak az infrastruktúra fejlesztésével garantálható, hogy a magyar kézilabda a sportág élvonalában maradjon.

A Nemzeti Kézilabda-akadémia létrehozásáról a MKSZ elnöksége döntött tavaly augusztusban. Az utánpótlás-nevelő központ 2012. szeptember 1-jén kezdte meg működését Balatonbogláron, főigazgatója Mocsai Lajos, a férfi válogatott szövetségi kapitánya.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik