Kézilabda: 2013-ban ifjúsági vb-t rendez Magyarország

2012.08.09. 13:36
Címkék
Magyarország rendezheti a 2013-as ifjúsági kézilabda-világbajnokságot – derült ki a magyar szövetségi hivatalos közleményéből. A nemzetközi szövetség (IHF) csütörtöki londoni ülésén döntött úgy, hogy nekünk ítéli a rendezési jogot. Az U19-es tornára a tervek szerint augusztus tizenegyedike és huszonötödike között kerül sor Budaörsön és Érden.

„Nagyon örülünk, hogy a férfiválogatott pályán aratott óriási, történelmi szerdai sikerét egy újabbal fejelhettük meg itt Londonban, és az IHF Tanács a magyar pályázatot hirdette ki győztesnek. Jól sikerült a prezentációnk, így jövőre ismét otthont adhatunk egy kézilabdás világversenynek – mondta el Vetési Iván, a Magyar Kézilabda-szövetség elnöke. – Külön köszönjük a támogatást és az eddigi segítséget Mészáros T. Andrásnak, Érd polgármesterének, és Wittinghoff Tamásnak, Budaörs városvezetőjének. Szeretnénk igazán emlékezetes tornát rendezni, amely egyben kiváló felvezetés is a 2014-es, horvátokkal közösen rendezendő női felnőtt Európa-bajnokságot megelőzően.”Vetési Iván, a Magyar Kézilabda-szövetség elnöke. – Külön köszönjük a támogatást és az eddigi segítséget Mészáros T. Andrásnak, Érd polgármesterének, és Wittinghoff Tamásnak, Budaörs városvezetőjének. Szeretnénk igazán emlékezetes tornát rendezni, amely egyben kiváló felvezetés is a 2014-es, horvátokkal közösen rendezendő női felnőtt Európa-bajnokságot megelőzően.”

KÉZILABDA-VILÁGVERSENYEK MAGYARORSZÁGON
1982: női világbajnokság
1995: női világbajnokság (Ausztriával közösen)
2004: női Európa-bajnokság
2005: férfi junior-világbajnokság
2008: férfi-női ifjúsági strandkézilabda Európa-bajnokság
2009: női junior Európa-bajnokság
2013: férfi ifjúsági világbajnokság
2014: női Európa-bajnokság

 

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a vízilabda BL elődöntőjében játszik az FTC női csapata

Minden más foci
2 órája

Nuno Campos a portugálok vb-esélyéről; Kolbenheyer Zsuzsanna a hazai hokisokat támogató döntésről

E-újság
2 órája

NS-osztályzat: Schäfert bombagólja a mezőny fölé emelte

Magyar válogatott
3 órája

Jekyll, Hyde és a Garros – Moncz Attila publicisztikája

Tenisz
3 órája

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Tóth Rajmund: Nem ez az én feladatom, nem nagyon szoktam gólt rúgni

Magyar válogatott
3 órája

Marco Rossi: Kazahsztán gyakorlatilag agresszív transzban játszotta végig a mérkőzést

Magyar válogatott
4 órája

Szoboszlainak egy kis „focidetox” most jól fog esni

Magyar válogatott
4 órája
Ezek is érdekelhetik