Kézi: pénteken várható fejlemény Vranjes ügyében

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.01. 10:34
null
Vranjes élete fő művét hagyná ott Flensburgban (Fotó: AFP)
Ljubomir Vranjes, a Flensburg kézilabdacsapatának edzője a pénteki, lipcsei All-Star-gálára ígért bejelentést jövőjéről. Korábban már többször is beszámoltunk róla, hogy a svéd szakembert hírbe hozták a Telekom Veszprémmel, illetve a magyar válogatottal is.

 

„Ha életem fő munkáját feladom, csak azért teszem, mert egy vonzó új feladat talált meg, amiben kellő perspektíva van – nyilatkozta Vranjes. – Fel kell építeni egy csapatot, persze ez nem ilyen egyszerű, hiszen sok szempontot figyelembe kell venni. Talán a pénteki, lipcsei All-Star-gálán már valami új bejelentés is várható.”

Vranjes a napokban a handball-world.com-nak adott interjút, amelyben elmondta: kérte a Flensburg vezetőit, hogy engedjék el. A játékosként világbajnok irányító hozzátette, a családja is fontos szerepet kap a döntésében. Mivel Vranjes 2020-ig érvényes flensburgi szerződésében nincs kivásárlási záradék, először a két klubnak kell megegyeznie egymással.

A Flensburg edzője értékelte a franciaországi vb-t is. A döntő előtt megjósolta a francia győzelmet, összességében pedig nívósabbnak vélte a vb-t, mint az azt megelőző, lengyelországi Eb-t, valamint a katari vb-t. A sportágról pedig azt mondta, hogy egyre gyorsabban játszanak a csapatok, amibe olykor hibák csúsznak, de a játékosok sokkal inkább együtt mozognak, mint régebben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik