Kézi: Nagy László a nemzeti összetartozás napján tér vissza a válogatottba

Vágólapra másolva!
2012.06.04. 10:22
null
Nagy László (jobbra) a norvégok ellen térhet vissza a válogatottba, méghozzá vasárnap (Fotó: NS-archív, Mirkó István)
Címkék
Több hírforrás is egyöntetűen megerősítette, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott szakmai stábja és a keret tagjai ma délután edzésre várják Nagy Lászlót, aki a kora délután egy hivatalos programon vesz részt a fővárosban, ami után 17 órakor munkára jelentkezik. Az információt hivatalosan egyelőre senki sem kívánta megerősíteni, csupán annyit árultak el: az egyeztetések folyamatosan zajlanak arról, mikor és hogyan jelentsék be a visszatérést.

 

A NAGYság ára
Nem áruló, de ezt a három évet nagyon nehéz lesz elfelejteni. Elolvasom.

A Barcelona világválogatott légiósa 14 órakor a Nemzeti összetartozás napja alkalmából hivatalos rendezvényen vesz részt Budapesten, itt jelentik be a válogatotthoz való visszatérését, majd Veszprém felé veszi az irányt.

A Mocsai Lajos szövetségi kapitány által irányított együttes június 10-én vb-pótselejtezőn Veszprémben fogadja Norvégiát, a visszavágóra egy héttel később Oslóban kerül sor. Nagy László minden bizonnyal pályára léphet már az első meccsen is, legalábbis technikai akadálya nem lesz a visszatérésnek.

A szövetség hétfőn hozta a sajtó tudomására, hogy a pótselejtezős feladat fontossága miatt a héten zárt kapus edzéseket tart Mocsai Lajos.

VÁLOGATOTT VÉLEMÉNYEK

„Nagy László a világ egyik legjobb balkezes játékosa, akit bármelyik válogatott vagy klub elfogadna, de a bejelentések előtt nincs miről beszélni” – nyilatkozta a visszatéréssel kapcsolatban Ilyés Ferenc, a Veszprém balátlövője, a válogatott csapatkapitánya a Nemzeti Sportnak.


„Az utóbbi három év nem a legszerencsésebben alakult Nagy Laci és a válogatott viszonyában, de ebből én nem vonnék le következtetéseket” – mondta Mocsai Tamás, a Flensburg jobbátlövője.


„Nagy Lászlóra minden csapatnak szüksége lenne, és az ország érdeke, hogy a válogatott minél jobb eredményt érjen el Londonban” – mondta Ancsin Gábor, a Szeged jobbátlövője.

 

„Sokáig hiány volt a keretben balkezesekben, most meg mintha a túlkínálat okozna gondot. Az én dolgom, hogy menjek, ha hívnak” – mondta Krivokapics Milorad, a Koper most hosszabbító jobbátlövője.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik