Kézi: jövőre a férfiaknál is két automatikus BL-helyünk lesz

Vágólapra másolva!
2016.06.22. 14:01
null
A 2017–2018-as szezonban két automatikus BL-helyünk lesz (Fotó: Veres Viktor)
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) nyilvánosságra hozta a legújabb, európai kupasorozatokra vonatkozó nemzeti rangsorát. A férfiaknál Magyarország megelőzte Spanyolországot, és feljött Németország mögé a második helyre, így a 2017–2018-as szezonban két automatikus hely jár a férfi Bajnokok Ligája főtábláján a magyar csapatoknak.

Spanyolország története során először szorult ki a legjobb kettőből, ami magyar szempontból a elmúlt évek remek veszprémi és a szegedi szereplésének eredménye. Mindkét csapatunk állandó résztvevője volt az elmúlt években is a Bajnokok Ligájának, ám volt, hogy a szabadkártyával induló Szegednek selejteznie kellett, ez jövőre nem fordulhat elő. Az „előzés” azt is jelenti, hogy összesen öt magyar csapat indulhat az európai kupaporondon: kettő a BL-ben, három pedig az EHF-kupában.

A nőknél csökkent az éllovas dánok előnye a mieinkhez képest, ez a két ország két-két BL-, és három EHF-kupa-hellyel számolhat továbbra.

Az EHF kuparangsora a 2017–2018-as szezonra (A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!)
Az EHF kuparangsora a 2017–2018-as szezonra (A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!)
Legfrissebb hírek

Férfi kézi: bejelentette a szerb irányító érkezését a Veszprém

Kézilabda
2026.01.30. 16:37

A férfi kézilabda-válogatott nem tudta átlépni a saját árnyékát; Fazekas Gergő az év játékosa

Kézilabda
2025.12.27. 11:06

EHF: így változik a BL- és El-helyek kiosztása a férfi kéziseknél

Kézilabda
2025.12.15. 14:55

Nedim Remili: Ha meg tudjuk nyerni ezeket a meccseket, akkor ez fantasztikus idény lesz

Kézilabda
2025.12.05. 08:59

A Szeged nyolc góllal kikapott a BL-címvédő Magdeburg otthonában

Kézilabda
2025.12.04. 20:43

Kellett Corrales utolsó másodperces bravúrja is, a Veszprém legyűrte a Sporting CP-t

Kézilabda
2025.12.04. 20:30

A Szeged kapusa: Képesek lehetünk legyőzni a Magdeburgot

Kézilabda
2025.12.04. 14:15

Férfi kézi BL: szépen zárná az évet a Veszprém a Sporting ellen

Kézilabda
2025.12.04. 11:45
Ezek is érdekelhetik