nemzetisport.hu 2014.08.01 19:27 Frissítve: 2015.01.26 01:22

Kézi: Három hét alatt többet játszottam, mint az elmúlt szezonban - Hornyák

A Győri ETO-ból Vácra igazoló Hornyák Dóra elmondta, három hét alatt többet volt a pályán, mint a teljes elmúlt szezonban.

 

„Az elmúlt három hétben többet voltam pályán, mint a teljes előző szezonban – mondta a Nemzeti Sportnak Hornyák Dóra, az Ipress Center-Vác nyáron szerződtetett átlövője, aki kétszeres Bajnokok Ligája-győztes a Győri Audi ETO KC-val, de a kevés játéklehetőség miatt átigazolt Vácra. Hornyák az eddigi felkészülési meccseken csak úgy szórta a gólokat új csapatában.

„A beilleszkedés a fontos, hogy megtaláljam a helyem a csapatban – az nem számít, hogy én lövöm-e a gólokat vagy más. Persze, önbizalom-növelőnek jók ezek a meccsek, mert abból nem sok maradt, mire eljöttem Győrből – van honnan visszakapaszkodnom, az az igazság. Nagyon emlékezetes két évet töltöttem az ETO-nál, de kevés lehetőséget kaptam, és azt is el kell ismernem, hogy amikor pályán voltam, akkor sem játszottam úgy, ahogyan elvárták tőlem és ahogyan én is elvártam magamtól. Mély gödörben voltam, de amikor Vácra szerződtem, Konkoly Csaba edző elmondta, tudja, mire vagyok képes, és segíteni fog abban, hogy talpra álljak. Eddig jól alakulnak a dolgok, de a bajnokságra kell igazán formába kerülnöm."

Konkoly Csaba, a Véc edzője fontos szerepet szán Hornyáknak:

„Hornyák Dóra húzóembere lesz csapatunknak, a két átlövő poszton és irányítóban is fontos szerep vár rá. Muszáj felépítenie önmagát, sőt megszoknia, hogy még meccseken belül is ki kell tudnia lábalni egy-egy hullámvölgyből, de ahogy egyre jobban megy neki a játék, az önbizalma is a régi lesz. Tele van ambícióval, nagyon fegyelmezetten, céltudatosan készült a nyáron, ez is mutatja, mennyire profi. Bízom benne, nemcsak nekünk szerez majd sok örömöt, de a válogatottban is megszilárdítja a helyét."   

2020.02.16 16:05:19

Kézilabda T. D.

Joan Canellas tíz gólt vágott, elképesztő mérkőzést nyertek meg a Tisza-partiak!

2020.02.12 18:28:23

Kézilabda H. Á.

Nem sikerült a visszavágás az őszi vereségért: a Veszprém Kielben is kikapott, a németek a csoportelsők.

2020.02.11 21:25:15

Kézilabda MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. A kézilabda tulajdonképpen egy Amerikának „méretezett” sportág a maga intenzitásával, keménységével és gólgazdagságával.

2020.02.07 19:30:05

Kézilabda VINCZE SZABOLCS

A Mol-Pick Szeged válogatott beállója még csak 25 éves, de posztján már a világ egyik legjobbja.