Kézi: a héten döntenek, Siti Bea vezeti-e a vb-n a női válogatottat

Vágólapra másolva!
2013.06.24. 12:51
null
Karl Erik Böhn távollétében Siti Bea készítheti fel a vb-re a női válogatottat (Fotó: Mirkó István)
Nagyon sikeres volt a magyar kézilabdaszezon, a szövetség elnökében csak a hazai bajnokság ereje miatt van hiányérzet. Vetési Iván a Digi Sport Reggeli Start című műsorában elmondta: Böhn kapitányt visszavárják, ám a vb-re más készíti fel az együttest, Siti Bea felkéréséről a héten döntenek. Az elnök szerint a férfiak kaphattak volna még nehezebb csoportot az Eb-n, s azt is jelezte: van generációs űr náluk, de öreg csapattal mégsem lehet Rióba menni.

„A magyar kézilabdasport nagyon sikeres szezonján vagyunk túl, olimpia, női Eb, győri BL-győzelem, ráadásul utánpótlás-válogatottjaink is jól szerepeltek. Hogy van-e hiányérzetem? Talán a Veszprémnek a BL Final Fourról való lemaradása, illetve nagyon szeretnénk, ha erősebb lenne a férfi és női magyar bajnokság, mert az készítené fel még jobban a csapatokat a nemzetközi kupákra" – értékelt az elnök.

„Múlt hónapban beszéltem utoljára Karl Erik Böhn kapitánnyal: most a legfontosabb a gyógyulása, ezért sem említettem őt a hiányérzeteim között, hisz harcot vív a betegségével. A nehezén már túl lehet, de most erre kell koncentrálnia. A szövetségi kapitány kérdése valóban aktuális, hiszen el kell döntenünk, ki készítse fel a női válogatottat a vb-re és ki irányítsa majd decemberben. Ez a feladat Siti Beára várhat, a héten még egyeztetnem kell vele, utána döntjük el, miként erősítjük meg a szakmai stábot. A döntésünkből is világos lesz, Böhn marad a kapitány, amint munkára jelentkezik, visszakapja a karmesteri pálcát. A vb-n talán annak van esélye, hogy nézőként ott legyen velünk, illetve Siti ideiglenes kinevezésének: Bea felkészült, elfogadja a csapat is, ez motiválja majd a választásunkat" – mondta a norvég tréner kapcsán Vetési.

A sportvezető véleményezte a férfi Eb menetrendjét, amelyen a mieink beosztását Mocsai Lajos szövetségi kapitány halálcsoportnak minősítette: „Mindegyik csoport nehéz az Eb-n, ott lesz ugyanis a világelit. Szerintem lehetett volna még ennél is kellemetlenebb a beosztás, bár tényleg nem lehetünk boldogok a spanyolokkal és Izlanddal. Tovább kell menni, nekünk ez hagyományosan erősségünk, Norvégiánál jobbak vagyunk, a spanyolokkal meg játszani kell egy ki-ki meccset. Még nem fogalmaztuk meg az Eb-elvárásokat, de a lehető legnagyobb szívet és tudást kérjük majd."

„A horvátokhoz hasonlóan nekünk sem tetszik, hogy a csoportsorsolásnál a rendező ország, Dánia eldönthette, mely csapatokat kívánja elkerülni: ilyen eddig nem volt, és remélem, többet nem is lesz. Ez nem fair play ugyanis, a házigazda előjoga csak annyi lehet, hogy a sorsolás végén válasszon magának csoportot, hisz az Eb azért üzlet is" – fűzte hozzá.

„Kétségtelenül létező gond a generációs szakadék a férfiválogatottnál, s valóban meg kell állapodni az idősebb játékosok közül a húzóemberekkel, hogy maradjanak Rióig. De elnézést mindenkitől: azért teljesen öreg válogatottal sem mehetünk az olimpiára, talán ki sem jutnánk velük oda. Annyiban árnyalnám tehát a képet, hogy van jó néhány ifjabb tehetség, akit még nem láttunk eleget éles helyzetben, nemzetközi meccseken, most elég csak Zdolik Bencére utalnom. Őket be kell építeni a következő világversenyeken, ezért is indítjuk a juniorválogatottat a hazai NB I-ben" – mondta el a férfiválogatott átalakulásáról.

Szóba került, hogy a BL-selejtezőtornák rendezésére három magyar klub is bejelentkezett: „Olyan sem volt még soha, hogy öt magyar csapat érdekelt a kézilabda BL indulása előtt. A selejtezőtornákat illetően szerintem két rendezői jogot nem fogunk kapni, és valószínűbbnek tartom a kiemelés okán, hogy a Fradi női együttese lehet vendéglátó, mint a Szeged a férfiaknál. A nőknél az Érd és az FTC jelentkezése közül az utóbbit támogatjuk."

Arra a kérdésre, hogy elbír-e a magyar piac a hazai bajnokságban a Veszprém, illetve a Győr mellett további ennyire erős és gazdag csapatokat, az elnök így reagált: „Jó kérdés, főleg, hogy minden esetben csak a magyar piacban érdemes-e gondolkodnunk vagy inkább a regionális ligák jelentik a megoldást. A Gazprom-liga a Veszprémnek és a Szegednek időbeosztás miatt nem érné meg, mert egy-két erősebb ellenfél lenne csak, viszont állandóan repülővel kellene beutazni a fél Balkánt, vagyis nem vállalható. Abban nem hiszek, hogy az erősebb hazai bajnoksághoz növelni kellene a létszámot, sőt."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik