Kétgólos előnyben a Barcelona és a Montpellier

Vágólapra másolva!
2011.04.24. 21:48
null
Rutenkáék (balra) kétgólos előnybe kerültek a Kiel ellen (Fotó: Imago, archív)
Címkék
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén a Nagy Lászlóval felálló Barcelona 27–25-re legyőzte a német THW Kielt. A spanyolok akár nagyobb különbséggel is nyerhettek volna, de elrontották az utolsó perceket. A másik mai meccsen nagy lépést tett a továbbjutásért a francia Montpellier, amely a második félidőben fordította maga javára a Rhein-Neckar Löwen elleni találkozót, és végül 29–27-re tudott nyerni idegenben.

A Barcelona szerezte az első találatot, de utána folyamatosan futnia kellett az eredmény után. A katalánok nem tudták játszani a gyors lerohanásokra épülő játékukat, a felállt fal ellen pedig nem igazán tudtak eredményesek lenni, de Thierry Omeyer is bemutatott több nagy védést.

A németek már 15–11-re is vezettek, de a Barca a szünet előtt emberelőnyben fel tudott jönni mínusz egyre. A Kielnek mégis úgy tűnt, hogy rosszkor jött a szünet, ugyanis a folytatásban feljavult a hazai csapat, és Danijel Sarics is, ez pedig azt eredményezte, hogy megfordították a meccset.

A hajrához érve az is benne volt a meccsben, hogy akár egy nagyobb különbségű győzelmet is arathatnak a spanyolok, 27–23 után azonban a Kiel lőtt két gólt, amiből különösen az utolsó másodpercben kapott lehetett különösen bosszantó a hazaiaknak. A kétgólos siker azt jelenti, hogy kemény visszavágóra lehet számítani jövő vasárnap.

A Löwen–Montpelier találkozón az első félidő sokáig kiegyenlített játékot hozott, felváltva vezettek a csapatok, a szünet előtt azután elhúzott a Löwen, és háromgólos előnnyel (12–9) mehetett a pihenőre.

A második játékrész elején már 16–11-re is ment a hazai csapat, de Nikola Karabaticék a folytatásra összekapták magukat, és előbb utolérték ellenfelüket, majd négy góllal el is léptek (24–28). A Löwen még feljebb jött a lefújásig, de a franciák így is kétgólos fórral várhatják a visszavágót.

FÉRFI KÉZILABDA BL
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Barcelona (spanyol)–THW Kiel (német) 27–25 (14–15)
Rhein-Neckar Löwen (német)–Montpellier (francia) 27–29 (12–9)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik