Katzirz Dávid Zágrábban köthet ki

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2011.05.07. 00:07
null
Katzirz Dávidtól hamarosan elbúcsúzhat a szegedi közönség (fotó: Korponai Tamás – archív)
A két legjobb magyar férficsapat, az MKB Veszprém és a Pick-Szeged a bajnoki döntő második, vasárnapi találkozójára készül, amelyen nem játszhat a sérült Katzirz Dávid, aki a szegedi klubból a legendás horvát CO Zagrebbe tart.

 

Megerősítette a Nemzeti Sport információját Katzirz Dávid balátlövő átigazolási tervéről a szegedi játékos menedzsere, Szörnyi Attila, aki hozzáfűzte, ezúttal is ő tárgyal a játékos nevében valamennyi ajánlattevővel, akiknek az elvárásairól és szakmai, anyagi elképzeléseiről ezekben a napokban is egyeztet ügyfelével.

FIZETÉSCSÖKKENTÉS, ERŐSÍTÉS

A CO Zagreb vezetősége közölte, hogy megállapodott valamennyi játékosával, így a csapat az új idényben nem lesz gyengébb az eddiginél, jóllehet a költségvetése már nem lesz a régi. Éppen ez indokolta, hogy a vezetők újabb – átlagosan 20 százalékos fizetéscsökkentést tartalmazó – szerződéseket ajánlottak a kulcsjátékosoknak. A hírek szerint David Spiler, Ivan Pesic és Michal Kopco ezt el is fogadta, míg Ivano Balic gázsiját már tavaly jelentősen lefaragták, így őt már nem érinti a mostani megszorítás.

A klub illetékesei leginkább a 33 éves Tonci Valcic maradásának örülnek, jóllehet az idén elég gyengén szerepelt a válogatottban és a klubban egyaránt. Valcic több kecsegtető ajánlatot kapott, ám hosszú tárgyalások után mégis a maradás mellett döntött. Jól értesült források szerint az átlövő eddig 130 ezer euró körüli összeget kapott, de most ő is elfogadta a kevesebb fizetést. A CO Zagreb szerződtette a fiatal irányító Ante Kalebet, aki a montenegrói ifjúsági Eb gólkirálya volt és a legjobb játékosnak is megválasztották – vezetésével a horvátok megnyerték az Eb-t. Zoran Gobac főmenedzser tárgyal a horvát származású hatszoros francia válogatott Igor Aniccsal (Gummersbach). A 23 éves beállónak még egy évig érvényes szerződése van német csapatával, a zágrábiak abban bíznak, hogy akár már idén megszerezhetik.

H. L.

„Messzemenően megbízom menedzseremben, aki eddigi pályafutásomat is segítette, és most is közösen döntünk, így biztosan a legjobb ajánlat marad fenn a rostán – bizakodott a 30 éves, 86-szoros válogatott Katzirz Dávid, aki 2008-ban került Szegedre, miután megjárta a Pécset, a Dunaferrt, a Tatabányát, az olasz Secchiát, a német Wilhelmshavent és Essent. – A zágrábi tárgyalásainkról szóló hír igaz, de a végső megállapodásról még nem tudok beszámolni.”

A pillanatnyilag sérült játékostól megkérdeztük, gondolkodik-e további ajánlatokon, s meddig kell választ adnia a Zagreb vezetőinek.

„Több spanyol és egy francia klub is szóba került, miközben a Szeged is korrekt ajánlatot tett – folytatta Katzirz Dávid. – A legkecsegtetőbbet március közepén kaptuk a zágrábiaktól, és a végső szót a hónap közepéig kell kimondanunk. Új szerződést még nem írtam alá, s most éppen elég gondom van a múlt héten megműtött bokám ápolásával, a mielőbbi felépülésemmel, amely hat hétig fog tartani.”

A játékos óvatosan fogalmaz (a szerződések kapcsán ez sosem árt), de a mondandóját összevetve a zágrábi sportigazgató, a volt veszprémi Bozidar Jovic, valamint a Zagreb beállósa, Gál Gyula szavaival, kibontakozik a kép: nem lesz meglepő, ha Katzirz nyolc-tíz napon belül elkötelezi magát a horvát bajnokhoz, amely BEK-győztes volt 1992-ben és 1993-ban.

„A bajnoki döntő második meccsére persze kibicegek a szegedi csarnokba, hogy szurkoljak társaimnak, akikkel sok nagy meccs és szép emlék köt össze – mondta. – A varratokat pénteken kivették a bokámból, a jövő héten pedig elkezdem rehabilitációt. Remélem, a nyári alapozásra százszázalékos lesz a lábam.”

GÁL GYULA ÉS BOZIDAR JOVIC NYILATKOZATÁT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik