Karl Erik Böhnnél leukémiát diagnosztizáltak

2013.02.06. 16:05
null
Karl Erik Böhnnél akut leukémiát diagnosztizáltak (Fotó: Mirkó István)<br />
Az elkövetkező fél évben Norvégiában gyógykezelik Karl Erik Böhnt, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányát. A nemzeti válogatottal decemberben Európa-bajnoki bronzérmet nyerő norvég szakembernél egy év eleji vizsgálat során akut leukémiát diagnosztizáltak, amelynek azonnal megkezdték gyógykezelését Oslóban.


Karl Erik Böhn a nyárig terjedő időszakig kezelései mellett a magyar válogatott felkészítésének stratégiai-tervezési, elemző munkáját végzi. A napi gyakorlati teendők, illetve a március 18–24., illetve a május 31.–június 9. között sorra kerülő válogatott hetek idején a közös felkészülések levezetése Siti Bea edző feladata lesz. A tervek szerint a csapat a nyár elején Norvégiába utazik edzőtáborozni, ekkor – amennyiben gyógykezelése megengedi – Karl Erik Böhn várhatóan személyesen is ott lesz a válogatottal.

„A Magyar Kézilabda-szövetség nevében teljes támogatásomról biztosítottam Karl Erik Böhnt – hangsúlyozta Vetési Iván, a Magyar Kézilabda-szövetség elnöke. – Mellette állunk, és amiben csak tudjuk, segítjük gyógyulását. Biztos vagyok benne, hogy Karl Erik, azaz KEB fél év múlva egészségesen és teljes erővel folytatja munkáját a magyar női válogatott mellett, és – amennyire kezelése engedi – a következő hónapokban is aktívan dolgozik a csapat sikeréért.”

A Magyar Kézilabda-szövetség további tájékoztatásig arra kéri a szurkolókat és a nyilvánosságot, hogy Karl Erik Böhn mielőbbi gyógyulása érdekében biztosítson teljes nyugalmat a magyar női válogatott szövetségi kapitányának.

Legfrissebb hírek

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

Kézilabda: A csapategység hozta meg az Eb-győzelmet – Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2026.09.12. 10:54

A hónap utánpótlásedzője: Sótonyi László a júliusi díjazott

Utánpótlássport
2026.08.24. 13:48

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22