Japán: a megoldásra váró kötelező házi feladat

2009.12.10. 12:44
Címkék
A Kínában zajló női kézilabda-világbajnokságon az utolsó csoportmérkőzését Japán ellen játssza a magyar női válogatott csütörtökön kora délután. A feladat adott, a cél világos: meg kell csípni a csoportban a harmadik helyet, hogy a felsőháznak tekinthető középdöntőben folytathassuk a rájátszást. Minden más lehetőségről – úgy mint Elnök-kupa, a 13–24. helyért zajló alsóházi küzdelmek – ezúttal szót se ejtsünk!

 

A norvégok elleni 45. perces helytállás sima mérkőzést ígér Japán ellen (Fotó: Imago)
A norvégok elleni 45. perces helytállás sima mérkőzést ígér Japán ellen (Fotó: Imago)

A magyar válogatott számára elvileg nem jelenthet gondot Japán legyőzése. Ha ez nem sikerülne, és csupán döntetlen lenne a találkozó, az csak szakmailag lenne elgondolkodtató lecke. Hiszen ebben az esetben még továbbjutnánk, és az 1–12. helyért játszhatnánk. Vereség esetén viszont ázsiai legyőzőink jutnak a felső házba – hozzánk hasonlóan pont nélkül –, a csütörtöki összecsapásnak ez az igazi tétje.

Miután a csoport utolsó mérkőzésére kerül sor csütörtökön kora délután, már esélyeket is lehet latolgatni, nemcsak a régmúltból, hanem az elmúlt hét teljesítményét figyelembe véve. Az ázsiaiak a Norvégia elleni mínusz tizenöttel (34–19) mutatkoztak be a vb-n, majd rögtön letudták Romániát is, ismételten nem túl sok sikerélményben részesítve önmagukat, az európai csapat 37–28-ra győzött. Mellékesen említtessék meg, hogy az utóbbi összecsapáson a szünetben még döntetlen volt az állás.

A Tunézia elleni találkozón már pontot is szerzett Japán (31–31), hogy utána a csoport leggyengébb csapatán, Chilén átgázoljon (38–19). Ez jelzésértékű számunkra, annak ellenére, hogy mi 34 góllal (48–14) győztük le a dél-amerikaiakat.

A japánok a gyors játék hívei. Amint labdához jutnak, villámgyorsan érnek fel az ellenfél kapuja elé, védekezés és támadás között így lehetőség és értelme sincs a cseréknek. A kapu előtt pedig az első olyan játékos, akinek minimális esélye és lehetősége van a lövésre, el is vállalja azt. Gyakorlatilag bármelyikük képes erre a csalafintaságra, mindenfajta előkészítés nélkül. Védekezésben általában megnyitják a falukat, sokat és gyorsan mozognak, így próbálják semlegesíteni az ellenfelet. Ez a taktika, valljuk be, nem mindig fekszik nekünk, magyaroknak.

Az ázsiai csapatból név szerint ki kell emelni Arihama Jukót, Uegaki Akiét és Fudzsii Siót. Ők még a társaknál is bátrabban veszélyeztetik az ellenfelek kapuját, igaz, eléggé visszafogott  hatékonysággal. Arihama 36 (16/45), Uegaki 49 (25/51), míg Fujii 52 (22/42) százalékos mutatója nem egy főnyeremény, aligha kapják fel rá a fejüket a szakemberek. Miként a két kapus, Tasiro Hiromi 25, illetve Fudzsima Kaori 18 százalékos védési hatékonyságára sem.

A heteseket viszont eléggé biztosan váltják gólra (19/23) – ugyanez speciel nem mondható el rólunk. A felállt fal ellen inkább szélről eredményesek (19/35), míg átlövésből – termetükből adódóan – kevésbé hatékonyak (6/41), de indításokra és betörésekre bátran vállalkoznak, erejük leginkább ebben rejlik.

Japán ellen imponáló mérleggel bír a magyar együttes, ezen kár lenne éppen most változtatni: az eddig lejátszott tizenhárom mérkőzésünket kivétel nélkül megnyertük. Nem feledve, hogy a két évvel ezelőtti franciaországi vb-n váratlanul megszenvedtünk ellenük (35–31). Ezúttal kevesebb izzadtságra van kilátás. A bizakodásra a mieink szerdai játéka adhat okot: a 45. percig tartottuk a lépést az olimpiai bajnok norvégokkal.

Kezdés: 14.15 órakor, a találkozót a Nemzeti Sport Online élő képes cikkben és online-formában is tudósítja.

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ 
A-CSOPORT
Kongó–Brazília 28–36 (13–19)
Németország–Franciaország 15–29 (10–10)
Svédország–Dánia 14
B-CSOPORT
Thaiföld–Ausztrália  25–18 (13–10)
Ausztria–Ukrajna 31–32 (17–15)
Oroszország–Angola 14
C-CSOPORT
Tunézia–Chile  34–16 (21–7)
Norvégia–Románia 25–24 (14–12)
MAGYARORSZÁG–Japán 14.15
D-CSOPORT
Argentína–Kazahsztán  24–28 (11–12)
Kína–Elefántcsontpart 35–21 (18–11)
Spanyolország–Koreai Köztársaság 28–27 (15–15)
A csoportok állását itt tekintheti meg.

 

Legfrissebb hírek

Az EU szankcionálta a négyszeres olimpiai bajnok vívólegendát és a FIDE elnökét is

Egyéb egyéni
14 perce

Két játékosától is elköszönt a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB I
18 perce

De la Fuente: elfogadhatatlan az argentinok döntő utáni viselkedése

Foci vb 2026
35 perce

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztották az ETO–FTC bajnokit – hivatalos

Labdarúgó NB I
41 perce

A hétvégén a pesti rakparton ingyenesen kipróbálható a világ egyik leggyorsabban fejlődő sportága

Csupasport
44 perce

A Serie A-ban folytatja a Puskás Akadémia női csapatának védője

Labdarúgó NB I
50 perce

A szomszédból érkezik a belgák új szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
1 órája

Negyvennégy év után tud-e újra címet védeni az ETO?

Labdarúgó NB I
1 órája