Hat góllal nyert a Veszprém a sereghajtó ellen

Vágólapra másolva!
2011.12.04. 18:29
null
Császár Gábor négy gólig jutott Dániában (Fotó: Korponai Tamás)<br />
Címkék
Az MKB Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligájának B-csoportjában 25–19-re nyert a dán Bjerringbro-Silkeborg ellen.

Sokan már hullámvölgyről beszéltek az MKB Veszprém kapcsán miután Mocsai Lajos együttese a Bajnokok Ligájában legutóbb némi meglepetésre vereséget szenvedett a Füchse Berlintől hazai pályán. Az eddig hat meccsen hat vereségbe beleszaladó dán Silkeborg ellen minden esélye megvolt a magyar bajnoknak a kritikusok megcáfolására.

A papírformának megfelelően a Veszprém kezdte jobban a mérkőzést Császár Gábor gyors gólja révén, előnye azonban egészen a hetedik percig minimális volt, mivel az Iváncsik fivérek és Renato Sulic is kihagyta saját ziccerét. Ezt követően már beindultak a vendégek: Marko Vujin megmozdulásaival már hárommal ment a Veszprém. A kilencedik percben időkérést eszközölt a Silkeborg, amely után támadásban szemmel láthatóan feljavultak a dánok, de védekezésben továbbra sem találták a fogást Vujinékon.

Az első félidő végeztével a Veszprém 14–5-ös vezetéssel vonulhatott pihenőre, majd a második játékrész elején nem várt fordulat következett: a hazaiak sorozatban ötször mattolták az egyébként 44 százalékkal védő Mirko Alilovicot ezzel négy gólra felzárkózva. A Veszprém hat perc eltelte után volt először eredményes ebben a félidőben – természetesen a meccsen összesen kilenc gólt jegyző Vujin volt a gólszerző.

A folytatásban a Veszprém megnyugodott, az idő elteltével pedig újra hét-nyolc gólos lett a különbség. A hajrában a dánok ismét feljebb zárkóztak Mocsai Lajos csapatára egy 5–1-es szériával, de ez az egyenlítéshez kevés volt. A magyar gárda végül 25–19-re nyert a B-csoport utolsó helyezettje ellen.

A Veszprém ezzel a meccsel befejezte a BL-t erre az esztendőre, és biztosan a második helyen telel. Legközelebb majd február 11-én lép pályára, amikor is fogadja a Kielcét. A lengyel csapat amúgy vasárnap nagy segítséget adott a magyar együttesnek azzal, hogy legyőzte a vendég Füchse Berlint.

 

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
B-CSOPORT
Bjerringbro-Silkeborg (dán)–MKB Veszprém KC 19–25 (5–14)
Silkeborg, 2000 néző. V: Pandzic, Mosorinski (szerbek)
Az eredmény alakulása. 9. p.: 0–3. 14. p.: 2–6. 25. p.: 3–12. 36. p.: 10–14. 45. p.: 12–20. 47. p.: 15–20. 54. p.: 17–23.
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: 3/0, ill. 2/2
Silkeborg: LANDIN, Kirkegaard 3, N. Nielsen, Schmidt 3, K. Nielsen 2, M. Nielsen 1, Petersen 4. Csere: Arrhenius, Hansen, Kristiansen 2, ZVIZEJ 4, Madsen, Tuzolana
Veszprém: ALILOVIC, IVÁNCSIK T. 3, VUJIN 9 (2), Császár 4, Sulic 1, ILYÉS 3, Iváncsik G. Csere: Laluska, Vilovski, Korazija 3, Pérez 2
KORÁBBAN
Kielce (lengyel)–Füchse Berlin (német) 32–29 (15–17)
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Atlético Madrid 7 5 2 228–203 +25 12
2. MKB VESZPRÉM 7 5 2 191–185 +6 10
3. Csehovszkije Medvegyi 7 2 3 2 207–193 +14 7
4. Füchse Berlin 7 3 1 3 210–205 +5 7
5. Kielce 7 3 4 208–212 –4 6
6. Silkeborg 7 7 173–219 –46 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik