„Ha te engedsz, veszíteni fogsz” – Triscsuk alig várja a Montenegró elleni ütközetet

Vágólapra másolva!
2016.12.08. 17:15
null
Triscsuk Krisztina (balra) a dánok ellen sem kímélte magát (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
A Dániától elszenvedett vereség után csak nehezen tudott elaludni, de már a Montenegró elleni összecsapás jár a fejében. Triscsuk Krisztina, a magyar női kézilabda-válogatott átlövője kemény mérkőzésre számít, ami nem is csoda, hiszen mindkét csapat a továbbjutásért fog harcolni a svédországi Európa-bajnokság malmői csoportjában. A játékos a csütörtöki szünnapon mindig kritikus édesapjáról, a család hiányáról és jövőbeli terveiről is beszélt.

„Egy ilyen vereség után igen hosszú az éjszaka, nehezen tudok elaludni, folyamatosan a meccs pillanatai pörögnek a fejemben, hogy mit csináltunk rosszul, min lehetne javítani" – kezdte a Nemzeti Sport Online-nak Triscsuk Krisztina, aki a három gólt lőtt a dánoknak.

„Amikor kikapunk, mindig dühös vagyok, de nem a csapatra, hanem saját magamra. Hogy mit nem tettem meg vagy például tegnap miért hagytam ki egy hetest. Ezt nem lehet a vállamra fogni, ha már odaálltam, be kellett volna lőnöm. Nem nagyon szoktam hetest rontani, emiatt is bosszús voltam."

A 31 éves siófoki átlövő magával szemben is igen kritikus, pedig a családban van, aki még szigorúbban ítéli meg a teljesítményét.

„Apukám hívott a meccs után, és oroszul üvöltött velem, hogy többet kell hozzátennem. Ő a legnagyobb kritikusom, ha lövök egy gólt, akkor is megmondja, hogy ez nem volt szép. Profi bokszoló volt, de hallgatok rá, mert ő volt az, aki tizenhárom évesen egyedül elengedett a moszkvai olimpiai iskolába, amiért azóta is hálás vagyok neki. Ő készített fel az életre, és nemcsak a profi sportolói léttel kapcsolatos tudnivalókra tanított meg, hanem például arra is, hogyan kell fúrni vagy falat festeni."

Ezen a ponton egy időre elkanyarodtunk az éppen zajló Eb-től, és az otthoniakra terelődött a szó, látszik, Triscsuknak mennyire fontosak a szerettei.

„A családom továbbra is Bokszitogorszkban él, Szentpétervártól 250 km-re keletre, ami tulajdonképpen egy zsákutca, onnan tovább nem vezet sehova az út, erdő veszi körül a várost – folytatta a játékos. – Hiányzik a családom, általában egy évben egyszer, nyáron látom őket, mert télen nincs rá időm. Szeretnék gyakrabban menni, de tudomásul vettem, hogy a sportot választottam. Pont múltkor számoltam ki, hogy az elmúlt tizennyolc év alatt hússzor láttam a szüleimet – ezt azért nehéz feldolgozni, mert nagyon fontos számomra a család."

Nemcsak a szüleivel találkozik ritkán, hanem 34 éves nővérével, Julijával.

„Szibériában lakik, három éve nem láttam, de már akkor is furcsa volt a látogatás, mert az egy teljesen más világ. Emlékszem, hogy Moszkvából még hét órát repültem, már ettől rosszul voltam. Június 15-e volt, és esett a hó, én meg leszálltam a kis nyári ruhámban..."

Triscsuk már 12 éve él Magyarországon, és bár nem felejtette el, honnan származik, már hazánkat tekinti az otthonának.

„Oroszország hiányzik, de már nem tudnék ott élni. Nyáron a polgármester győzködött, hogy dolgozhatnék egy helyi konditeremben, és foglalkozhatnék gyerekekkel, de ismerem magamat, erre képtelen lennék, mert maximalista vagyok, így nem tudnék velük türelmes lenni."

A magánéletben rendkívül közvetlen és vidám játékos a pályán igazi harcos, aki a svédországi kontinenstornán kisebb vállsérülése ellenére is próbál segíteni a csapatnak. „A jobb vállammal van gond, kaptam vállvédőt, de nem bírom elviselni, állandóan elcsúszik. A dán meccs előtt éppen örültem neki, hogy nem fájt annyira, de volt egy pillanat, amikor megtépték, és akkor újra előjött a fájdalom. Nem vagyok az a típus, aki kifele mutatja, ha valami problémája van, amikor felveszed a válogatott mezt, egyébként sem lehet kifogás."

Az átlövő Montenegró ellen is felveszi a kesztyűt (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
Az átlövő Montenegró ellen is felveszi a kesztyűt (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)

Triscsuk kiemelte, hogy pozitívan áll az élethez, próbálja mindenben a jót megtalálni, így a válogatott kapcsán is elmondta, kiváló a hangulat, de nem könnyű Kim Rasmussen szövetségi kapitány dolga, mert még keveset tudtak együtt készülni.

„Sok játékos kiesett, ugyanakkor többen így lehetőséget kaptak a bizonyításra. A válogatottban mindig a legjobbak vannak, és nem lehet arra hivatkozni, hogy új az edző, sok az új információ, ha felveszed a nemzeti színű mezt, oda kell tenned magad."

Az átlövőt látszólag nem hatotta meg, hogy a második fordulóban már meggyőzőbb teljesítményt mutatott a csapat: „Lehet mondani, hogy jobban játszottunk a dánok ellen, de én ezzel azért nem tudok mit kezdeni, mert mindkét találkozónak vereség lett a vége."

Hangsúlyozta, ugyan fájó az újabb pont nélküli mérkőzés, nincs idő rajta keseregni, mert nyakunkon a Montenegró elleni sorsdöntő találkozó.

„A montenegróiaknál több a magas a játékos, ezért sokat és türelmesen kell majd mozognunk, hogy megtaláljuk a helyzeteket. Úgy tűnik, a játékvezetők engedik ezen az Eb-n a kemény játékot, ehhez kell alkalmazkodnunk. Nagyom várom már a pénteki mérkőzést, biztos nagy háború lesz, az ellenfél kegyetlen csapat, de ilyenkor fel kell venni a kesztyűt és visszaadni, amit kapunk. A sport ilyen, ha te engedsz, veszíteni fogsz. Nekem nincs bajom a nagy küzdelemmel, imádom a kemény játékot, de a montenegrói tényleg durva csapat. Ha legyőzzük őket, talán elfelejthetjük a két vereséget, és építkezhetünk a sikerből."

Mi más is lehetne Triscsuk kedvenc állata?

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:
mceBlockPasteEnd

 

Triscsuk is már az idősebb játékosok közé tartozik a keretben, így a beszélgetés végén szóba kerültek a távolabbi tervei.

„Fizikailag nagyon jól érzem magam, a tesztek is ezt mutatták, amíg ilyen állapotban vagyok, biztos, hogy folytatom a kézilabdát. A családalapításra csak a visszavonulásom után fogok koncentrálni. Úgy szeretnék gyereket szülni, hogy aztán sok időt is tölthessek vele, miután a saját példámból tudom, milyen nehéz, amikor nincsenek melletted a szüleid."

„Keményen tanulom Siófokon az angolt, egy héten háromszor járok nyelvtanárhoz. Az orosz és a magyar mellett szerbül is tudok. Van fodrász és kozmetikus diplomám, folyamatosan képzem magam. Nem tudom, mit hoz majd az élet, de nem félek a munkától."

A Magyarország–Montenegró mérkőzés pénteken 18.30-kor kezdődik, és legalább négy góllal kell nyernünk a továbbjutáshoz, ha a későbbi találkozón Dánia legyőzi a cseheket. Ha a már biztos továbbjutó csehek pontot szereznek a dánok ellen, elég egy góllal nyernünk Montenegró ellen.


NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, SVÉDORSZÁG
C-CSOPORT (Malmö)
A 3. FORDULÓ PROGRAMJA

péntek, 18.30: Montenegró–MAGYARORSZÁG (Tv: M4)
péntek, 20.45: Dánia–Csehország (Tv: Sport1)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dánia 2 2 45–40 +5 4
2. Csehország 2 1 1 54–50 +4 2
3. Montenegró 2 1 1 49–49 0 2
4. MAGYARORSZÁG 2 2 41–50 –9


A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE

Kapusok:
JANURIK Kinga (Érd), KISS Éva (Győri Audi ETO)
Jobbszélsők: BÓDI Bernadett (Győri Audi ETO), LUKÁCS Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: HORNYÁK Dóra (FTC-Rail Cargo Hungaria), KOVÁCS Anna (Dunaújvárosi KKA), PLANÉTA Szimonetta (Thüringer HC – Németország)
Irányító: GÖRBICZ Anita (Győri Audi ETO)
Beállók: DOMBI Luca (Mosonmagyaróvár), KISFALUDY Anett (Érd), MÉSZÁROS Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: KLIVINYI Kinga (Érd), SZEKERES Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), TRISCSUK Krisztina (Siófok)
Balszélsők: ERDŐSI Ildikó (Siófok), SCHATZL Nadine (FTC Rail Cargo Hungaria)
Szövetségi kapitány: Kim RASMUSSEN
Edző: SITI Bea
Kapusedző: BAKOS István

Tartalék: SZUCSÁNSZKI Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)

AZ EB CSOPORTBEOSZTÁSA
A-csoport (Stockholm):
Svédország, Szerbia, Spanyolország, Szlovénia
B-csoport (Kristianstad):
Hollandia, Franciaország, Németország, Lengyelország
C-csoport (Malmö):
Montenegró, Magyarország, Dánia, Csehország
D-csoport (Helsingborg):
Norvégia, Oroszország, Románia, Horvátország
A csoportok első három helyezettje jut a középdöntőbe.

SZURKOLÓI SZOFTVER AZ EB-RE: A számítógépes Excel-alkalmazást letöltheti a fotóra kattintva!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik