A döntő első meccsét és Tomorit is elveszítette az FTC

Vágólapra másolva!
2013.04.20. 16:25
null
Görbicz tarthatatlan volt, az ETO győzött a Fradi ellen a döntő első felvonásán (Fotó: Fuszek Gábor)
A Győri ETO nyerte a női kézilabda NB I döntőjének első felvonását. A hazai pályán játszó címvédő 34–28-ra győzte le a Ferencvárost, mely szinte az egész mérkőzésen hátrányban volt, ráadásul a második félidőben a megsérülő Tomori Zsuzsát is elveszítette.

A döntő esélyese egyértelműen a Győr – amelyre még a BL-finálé is vár a tavasszal –, hiszen magyar rivális legutóbb 2004-ben győzött bajnoki mérkőzésen a Rába-parti csapat otthonában. A ferencvárosi játékosoknak az adhat némi reményt, hogy márciusban pontot raboltak az ETO-tól, igaz, hazai pályán.

 

1. FÉLIDŐ

1–5. perc: Zárt védekezéssel kezdett a Fradi, Lekics egy átlövéssel feltörte azt. A túloldalon Tomori Zsuzsanna villant, egy újabb pompás átlövés, amellyel egyenlítettek a vendégek. Pastrovics első védése után hetest kapott az FTC, Tomori bevágta, így megszerezte a vezetést a fővárosi csapat. Mindkét csapat elkapkodta támadását a harmadik perc végén, a negyedik perc elején Lekics lőtt mellé. Újabb kihagyott helyzetek után az ETO kapott hetest, Görbicz pedig túljárt Pastrovics eszén, így egyenlített a hazai gárda. (2–2)

6–10. perc: Szucsánszki lövését védte bravúrral Lunde, majd Görbicz Anita gondolt egyet, és egy csel után bepattintotta a hosszúba a labdát a jobb oldalról. Sőt, a 7. percben kettőre növelte előnyét az ETO, egy szép bejátszással Heidi Löke fordult be, és talált a vendégek hálójába. Megtorpant a Fradi, Szepesi Ivett pedig megszerezte az ötödik győri gólt. A Dajka által kiharcolt hetest Tomori ezúttal is bevágta, pontosabban beejtette, de kellett hozzá a kapufa hathatós közreműködése is. Gyorsan jött az újabb Fradi-gól, Szamoránsky Piroska volt eredményes, a kétgólos különbséget Lekics állította vissza. (6–4)

11–15. perc: Szucsánszki gólja után egy eladott labdával egyenlíthetett volna az FTC, ám Szarka kísérlete a kapufán csattant. Szucsánszki Zita következő találata már egyenlítést ért, Lunde csak beljebb segítette a lövést. Ismét eladott egy labdát az ETO, a Fradi pedig kihasználta, Tomori egalizált. Radicsevics és Szepesi is betalált az első negyedóra végén, így kétgólos előnyre tett szert a győri együttes. (9–7)

16–20. perc: Amorim mélyítette a különbséget a két csapat között, majd egy Lunde-védés után négy gólra nőtt az ETO előnye, Elek Gábor pedig időt kért. Dajka törte meg a vendégek kisebb gólcsendjét, rögtön két találatot is vállalt, a túloldalon Görbicz válaszolt. (12–9)

21–25. perc: Két Fradi-hibát használt ki az ETO, Löke gólja után már öttel ment a győri együttes, majd Görbicz hétméteresből volt eredményes, 4–0-s rohammal sokkolta ellenfelét a címvédő. Egyre több volt a fault, ahogy közeledett a félidő vége, Szekerczés góljával zárkózott az FTC, majd Hornyák lövését védte Pastrovics egy szép betörés után. (16–11)

26–30. perc: Cifra Anita találata után Deákit állították ki két percre, miután földre vitte Lökét, az ETO-nak megítélt hetest Görbicz dobta be, a kapufáról kipattanó labda Pastrovics hátáról csorgott a hálóba. Kisebb gólzápor a hajrára, Dajka Bettina átlövése is utat talált a hazaiak hálójába, majd Amorim lőtt a felső sarokba, Ambros Martín pedig időt kért. A szusszanásnyi szünet után Amorimot szabálytalanul sem lehetett feltartóztatni, majd Görbicz gólja zárta az első félidőt. (20–13)

 

2. FÉLIDŐ

31–35. perc: Zárkózhatott volna az FTC, egy hiba után azonban Radicsevics futott el a jobb oldalon, és visszaállította a hétgólos különbséget. Tomori védhetetlen löketet zúdított a győri kapuba, majd Szucsánszki is megdobta első gólját a második félidőben. Meglehetett volna a 3–0-s roham, egy eladott labda azonban meggátolta ezt. (21–16)

36–40. perc: Szamoránsky kapott jókorát a labda átvételénél, ám gólt tudott szerezni. A harcos Fradi Pastrovics újabb védése után zárkózhatott volna, ehelyett Radicsevics sprintelt egy hosszú indításért, és nekicsapódott egy reklámtáblának, de folytatni tudta a játékot. Szepesi dobta az ETO legutóbbi két gólját, Lunde védése után Lekics növelte a különbséget. (24–17)

41–45. perc: Tomori egy bombagóllal jelezte, hogy nem szabad még leírni a Fradit. A második félidő 11. percében kapkodóvá vált a játék, mindkét csapat eladott egy-egy labdát, majd Dajka nyugtatta a ferencvárosi kedélyeket egy góllal. A túloldalon Görbicz harcolt ki hétméterest, melyet be is vágott. Egy vendéggól után megfogyatkozott az ETO, Amorimot küldték ki, a hetest Tomori váltotta gólra a kapuscsere ellenére (Herr Orsolya jött be). Ambros Martín időkérése után nem jött össze a kínai figura a hazaiaknak, Tomori találatával pedig feljött háromra az FTC. (25–22)

TOMORI KÖNYÖKE ELTÖRÖTT
A Nemzeti Sport információi szerint Tomori Zsuzsanna sérülése súlyos: az átlövőnek állítólag eltört a könyöke. A győri Petz Aladár kórházban ellátták a sérült testrészt, gipszet kapott, így hosszabb kihagyásra számíthat.

46–50. perc: Alighogy kiegészült az ETO, jött az újabb kiállítás, Tervelt küldték ki két percre, aki durván felborította Tomorit. A hetest Szucsánszki elrontotta, mellé dobott. Tomorit ápolni kellett, s már nem is jöhetett vissza. Emberelőny ide vagy oda, nem tudott gólt dobni a Fradi, Szucsánszki lövését fogta Herr. Győri találat után belemenést fújtak a Fradi ellen, Löke kapufájára Such válaszolt egy góllal a túloldalon. Amorim gólja után Szucsánszkinak volt szerencséje, megpattanó lövése bevánszorgott a hazaiak kapujába. (28–24)

51–55. perc: Szucsánszki gólja után feljöhetett volna kettőre az FTC, ám Szekerczés a blokkba bombázott, Görbicz pedig büntetett a túloldalon, négy volt a két csapat között. Hét perccel a meccs vége előtt öt góllal meglépett az ETO, majd Szepesi dönthette volna el a mérkőzést, Szepesi ejtését azonban lehúzta Pastrovics. Ami nem ment Szepesinek, ment Amorimnak, ő belőtte helyzetét, és gyakorlatilag eldöntötte a találkozót. (31–25)

56–60. perc: Egy gól itt, egy kihagyott helyzet ott, majd kiállítás a Fradinál, amelynek ezzel megpecsételődött a sorsa. A végén még Deáki kozmetikázta az eredményt, Hornyák góljára Dajka válaszolt, ezzel zárult a mérkőzés. (34–28)

NŐI KÉZILABDA NB I
DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

GYŐRI AUDI ETO KC–FTC-RAIL CARGO HUNGÁRIA 34–28 (20–13)
Győr, 1800 néző. Vezette: Horváth P., Marton
GYŐR: Lunde – Radicsevic 2, Rédei-Soós, GÖRBICZ 9 (4), LÖKE 4, Lekics 3, Szepesi 4, Csere: Herr O. (kapus), AMORIM 6, Tervel, Kovacsics, Orbán 3, Hornyák D. 2, Sirián 1, Korsós
FTC: PASTROVICS – Kovacsicz, DAJKA 6, Szucsánszki 5, Szamoránsky P. 3, TOMORI 8 (3), Vérten, Csere: Cifra 1, Szarka, Deáki 2, Such 2, Szekerczés 1, Lukács
Az eredmény alakulása: 3. perc: 1–2. 8. p.: 5–2. 12. p.: 6–6. 17. p.: 11–7. 23. p.: 15–9. 27. p.: 16–12. 36. p.: 21–16. 45. p.: 25–22. 50. p.: 28–25. 56. p.: 32–25
Kiállítások: 4, ill. 8 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 4/3
Az egyik fél két győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Győr javára
MESTERMÉRLEG
Ambros Martín: – Az első félidőbeli játékunkkal a védekezést és a támadást illetően is alapjában véve elégedett lehettem. A szünet után az FTC kihasználta megtorpanásunkat, ellenfelünknek megnőtt az önbizalma. A tanulság, hogy nem szabad egy pillanatra sem lazítani.
Elek Gábor: – Megérdemelt a hazai győzelem. Labdaeladásaink és technikai hibáink könnyítették meg számukra az első játékrészt. A második félidőbeli hitünknek és tartásunknak mindenképpen örülök. Sajnos úgy néz ki, hogy Tomori súlyos sérülést szenvedett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik