Gyász: szinte egyszerre távozott a Tatabánya két klubikonja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.13. 18:33
Óriási veszteség érte a tatabányai kézilabdát: a Bányász két egykori legendája, a kapus Sándor Ferenc és a szélső Bognár József is elhunyt, ráadásul mindketten szerdán hajnalban. Mindkét korábbi játékos súlyos betegséggel küszködött – írja a kemma.hu.

A kiváló kapus, Sándor Ferenc, az 1974-ben első vidéki klubként bajnoki címét szerző Bányásznak volt a meghatározó egyénisége, míg Bognár József, a remek szélső, azon kevés játékosai közé tartozott a kék-fehéreknek, akik az eddig megszerzett mind a négy bajnoki aranyéremnek a részesei voltak. Bajnoki címet szerzett 1974-ben, 1978-ban, 1979-ben és 1984-ben is. Emellett egyszeres kupagyőztes is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik