Görbicz sérülésére nem gyógyír a győri győzelem

Vágólapra másolva!
2010.02.17. 19:49
Címkék
A vendégcsapat nyerte meg a Győri Audi ETO KC és a Mondi-Békéscsabai Előre NKSE viharsarki rangadóját a női bajnokság 18. fordulójában. Görbicz Anita súlyosnak látszó sérülést szenvedett.

Az első néhány percben még fej fej mellett haladtak a csapatok, de öt perc elteltével, 3–2-es győri vezetésnél a Békéscsaba sebességet váltott. Szebbnél szebb gólokat szereztek a csabaiak (az első öt találatukat öt különböző játékos lőtte), és mivel a védekezésük is szokás szerint masszív volt, a 19. percben már 8–4-re vezettek, méghozzá teljesen megérdemelten.

A győrieken látszott, hogy épp két idegenbeli BL-csata között járnak, nem volt igazán lendület a játékukban, de egy-egy kiváló egyéni megoldásnak köszönhetően így is feljöttek 8–7-re, kihasználva, hogy támadásban kisebb hullámvölgybe kerültek a hazaiak.

Görbicz Anita hiánya érzékeny veszteség a Győr számára (Fotó: Török Attila)
Görbicz Anita hiánya érzékeny veszteség a Győr számára (Fotó: Török Attila)

Érdekes módon épp egy emberhátrány, meg Olha Nikolajenko két remek gólja hozta vissza a csabaiak lendületét, így a szünetre már kétgólos előnnyel fordultak. A győrieket azonban ennél sokkal jobban aggasztotta, hogy három perccel a szünet előtt Görbicz Anita fájdalmas arccal kapott a térdéhez, majd könnyek között lebicegett a kispadhoz, és miután dr. Balogh Péter, az ETO orvosa kicsit vizsgálgatta a lábát, besántikált az öltözőbe, ahonnan már ki sem jött a második félidőre.

Nélküle is egy háromperces, 3–0-s rohammal kezdett és fordított a Győr, miközben a Csabának mindössze három kapufára futotta. 11–14-ről is egyenlítettek azonban a védekezésüket összefogó csabaiak, a fiatal cserekapus, Futaki Hajnalka parádés védéseinek köszönhetően pedig továbbra sem szakadtak le az egyébként elég döcögősen támadó, de néhányszor azért eredményes vendégektől. Sőt el is léphetett volna Mátéfi Eszter együttese, ha emberelőnyben Nikolajenko hevesen reklamálva nem állíttatja ki magát.

Így azonban 17–17 után ismét csak az ETO lépett el két góllal, de öt perccel a vége előtt ismét egyenlő volt az állás (19–19). A hajrára azonban összerántotta a védekezését a Győr, és Kovacsics Anikó, Aurelia Bradeanu, valamint Eduarda Amorim találataival biztossá tette a 22–20-as győzelmet.

A mérkőzés után Görbiczcel a győri kórház felé indultak, a helyszínen porcsérülést diagnosztizáltak nála, méghozzá abban a térdében, amelyben a szalagjaival is gondjai adódtak. Elsőre egy hónapos kihagyást jeleztek Görbicz esetében, ami lehet több és kevesebb is, a tüzetes orvosi vizsgálattól függően. Az már a győri vizsgálatok előtt, attól függetlenül biztossá vált, hogy műtétre van szükség: az irányítót csütörtökön operálják.

 NŐI NB I, 18. FORDULÓ
MONDI-BÉKÉSCSABAI ELŐRE NKSE–GYŐRI AUDI ETO KC 20–22 (11–9)
Békéscsaba, 2200 néző. V: Dobrovits, Tájok
BÉKÉSCSABA:  Tóth Zs. – Bódi 2, NYIKOLAJENKO 9 (3), SZÖGI, Tóth K. 3, Szekeres 4, Kelemen 2. Cs:  FUTAKI, Veress (kapusok), Takács, Kocsis Á., Rácz, Cifra, Zsilák. Edző:  Mátéfi Eszter
GYŐR:  Pálinger – Orbán 2, Hornyák 2, SPIRIDON 3, BRADEANU 4, Görbicz 2 (1), Vérten 2. Cs:  KOVACSICS 5 (3), AMORIM 2. Edző:  Konkoly Csaba
Az eredmény alakulása. 3. p.:  2–1. 8. p.:  2–3. 13. p.:  6–3. 19. p.:  8–4. 25. p.:  8–8. 37. p.:  11–14. 51. p.:  17–17. 53. p.:  17–19. 55. p.:  19–19
Kiállítások:  6, ill. 6 perc
Hétméteresek:  3/3, ill. 4/4
MESTERMÉRLEG
Mátéfi Eszter:  – Az utóbbi idők legjobb mérkőzését játszottuk. Tudomásul kell venni, hogy a másik oldalon világsztárok játszottak. Ha így küzdöttünk volna az utóbbi időben, akkor nem vesztettünk volna pontokat.
Konkoly Csaba:  – Örülök, hogy sikerült győzni Békéscsabán. Türelmesen védekeztünk, és ugyanolyan türelmesen támadtunk. A végjátékot jobban bírtuk, mint a hazaiak.
AZ ÁLLÁS 
1. Győri Audi ETO KC 18 18 609–412 +197  36
2. DVSC-Korvex 17 13 4 536–446 +90  26
3. Váci NKSE 17 12 1 4 610–439 +171  25
4. Békéscsabai ENK SE 18 11 3 4 504–401 +103  25
5. FTC-RightPhone 17 8 2 7 516–481 +35  18
6. Alcoa Fehérvár KC 17 8 9 474–475 –1  16
7. Veszprém Barabás KC 17 7 1 9 460–532 –72  15
8. Siófok KC 17 7 1 9 501–522 –21  15
9. Dunaújvárosi NKKSE 17 7 10 526–531 –5  14
10. Hódmezővásárhelyi NKC  17 5 2 10 500–530 –30  12
11. Kiskunhalas NKSE 17 1 16 360–535 –175  2
12. Hunnia KSK 17 1 16 361–653 –292  2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik