SIMON JÓZSEF 2019.02.04 10:29 Frissítve: 2019.02.04 10:37

Görbicz Anita: Az összesodort szálak kibírnak minden szakítópróbát

Görbicz Anita, a kézilabdázás koronázatlan királynője szerint minden szakítópróbát kibír a rettentően erős kötelék, amely Győrhöz és a csapathoz fűzi.

Görbicz Anita (Fotó: Tumbász Hédi)

 

– Nem volt túlságosan meglepő, mégis vezető hír lett január végén, hogy két évvel meghosszabbította szerződését Győrben. Hosszan egyezkedett a klub vezetőivel?
– Egyáltalán nem – válaszolta a Nemzeti Sportnak a bajnok Győri Audi ETO KC legendája, a 35 éves Görbicz Anita, a leghíresebb és az egyik legeredményesebb magyar női játékos. – Sosem játszottam másik klubban, el sem tudom mondani, mennyi mindent köszönhetek az ETO-nak. Mivel a vezetőség is úgy gondolta, hogy két évig még tudok segíteni a csapatnak, nem volt semmilyen nézetkülönbség közöttünk.

CSAK EGY CÉL LEHET

– Kislány korától minden ehhez az egyesülethez, ehhez a sportághoz köti. Mi volt és jelenleg mi a legerősebb kapocs?
– Nehéz megfogalmazni ezt a nagyon jó érzést… Azt meg főleg, hogy régebben mi volt és manapság mi a legerősebb szál… Ez egyébként is inkább egy fonat, vagyis sok-sok összesodort szál, amelyek így együtt fantasztikusan erősek, kibírnak minden szakítópróbát. Ebben benne van a csapat családias hangulatától és sikereitől kezdve a jól végzett közös munkán át a szurkolók rajongásáig minden.

– Nem volt mégis más a régi Győr?
– Néhány tekintetben igen, az idők változása miatt ez magától értetődő, de ami közös és ami a legfontosabb, az állandó.

– Nem nehéz feladvány…
– Persze hogy nem. Amióta az eszemet tudom, illetve amióta ETO-mezben játszom, a Győrnek semmi más célja nem volt, csakis a győzelem, méghozzá a végső győzelem. A különböző sorozatokban lépésről lépésre értük el a sikereket, és a végén hazahoztuk az aranyérmet, a trófeát.

– Van még hely a vitrinben?
– Bőven!

ÍGY JÓ A ZENEKAR

– Olimpiai, világ- és Európa-bajnoki éremcsaták főhőse volt, hét BL-döntőből négyet megnyert. Cseppet sem csillapodott a sikeréhsége, a motivációja?
– Hogy is csillapodna? Ezért sportolok, ez éltet, ezért mondhatom, hogy a mindennapjaimat a családom és kézilabda tölti ki. A győzelemnél, a nagy célok elérésénél jobban semmi sem motivál, ezzel így voltam serdülőként, és így vagyok harmincöt éves családanyaként is.

– Nagy László azt mondta, hogy az évei gyarapodásával nem lustulhat el, sőt, azzal arányosan növelnie kell az edzésmennyiséget. Csak így tarthat lépést a feltörekvőkkel. Egyetért?
– Tökéletesen, mert magam is így látom és érzem. A fiatalabbak tisztelnek, kikérik a véleményemet, jóban vagyok velük, segítek is nekik, ugyanakkor nem engedhetem meg magamnak, hogy – mondjuk, az edzésen, a konditeremben – bármiben kevesebbet produkáljak.

– A sportág színe-java játszik Győrben. Mi az oka, hogy még sincs az az érzése az embernek, hogy a sok prímást nehéz zenekarrá gyúrni?
– Hosszú évek óta építkezik a csapat, és az a cél, hogy egyre erősebb legyen.

– Még ennél is?
– Igen, és ebben a folyamatban nem szabad megállni, hiszen újra BL-t szeretnénk nyerni, a hazai riválisainkat is magunk mögé kell utasítani. A szólistákból pedig csakis rengeteg gyakorlással lesz jó zenekar. Ez nálunk az edzést jelenti. A kívülálló el sem tudja képzelni, mennyi kemény, izzasztó munka áll egy-egy kiemelkedő eredmény mögött. És ez nem panasz, hanem tény, amit el kell fogadnunk, ha újra és újra a csúcsot akarjuk ostromolni és elérni.

– Hogy bírja erővel?
– Remekül. Na jó, éppen a Fradi elleni BL-meccsünk előtt egy hétig nem edzettem, mert a kisfiamtól, a három és fél éves Boldizsártól elkaptam egy vírusos fertőzést. Ezt a hetet sürgősen pótolnom kell, vissza akarom szerezni a kondíciómat. Ettől eltekintve azonban rendben vagyok, fittnek, frissnek érzem magam. Vagyis a már említett harmincöt év nem zavar, az évek cseppet sem hátráltatnak a kézilabdában.

KIVESZI A RÉSZÉT

– Régen ismeri Danyi Gábor edzőt, aki korábban második tréner volt a csapatnál. Mi változott, amióta kinevezték vezetőedzőnek?
– A csapat céljai a régiek, és ezt mindenki tudja, mindenki érzi a felelősség súlyát. Persze változott Gábor is, hiszen egészen más vezetőedzőként, sokkal nagyobb szakmai és pszichés nyomás alatt dolgozni. Közvetlen velünk, bizonyos távolságot mégis tart, és ez így is van rendjén. Az viszont nagyon jó, hogy a humorérzéke a régi maradt, egy-egy poénnal tudja oldani a tét, a fontos meccsek okozta feszültebb hangulatot.

– Mi lesz kétezerhuszonegyben?
– Addigra valamennyien két évvel idősebbek leszünk. Komolyra fordítva a szót: továbbra is ugyanolyan hatalmas feladatok várnak az ETO-ra, mint eddig, és azokból én is szeretném kivenni a részem. Igen, idősebb leszek én is, de a sikernél nincs jobb kondicionáló.

MINDIG KÉSZSÉGGEL, TÜRELMESEN

Ez most nagyon szubjektív lesz… Köszönhetően a Nemzeti Sportnak, csaknem húszéves munkakapcsolat fűz Görbéhez – mindenki így szólítja a „királynőt”, engedtessék meg e helyütt is, hogy becenevén említsem. Ennyi idő alatt már nem véletlen, hogy a sportbarátság mellett privát barátság is szövődött közöttünk. Akadtak a sportágban mozgalmasabb időszakok, amikor Görbét meg kellett szólaltatnom a lapban akár naponta, és ő mindig készséggel, türelmesen mondta, mondta, mondta… Állnia kellett a faggatást, a gyötrést – ezt még drága emlékű Havasréti Béla bácsi, volt győri vezetőtudósítónk verte a fejébe. Akkor Görbe 17, talán 18 éves volt, de már szupertehetségként írtunk róla a bölcs öreggel. Akkori megilletődöttsége persze már régen a múlté, miként a lámpaláz is elszállt. Szabatos válaszai, frappáns tévéinterjúi ma rutinról, okosságról tanúskodnak. Szerencsére – és ezt talán nem csupán én látom – a kislányos, szerény félmosolya a régi. Így állja a faggatást, a gyötrést.

Görbicz Anita és a győriek a Bajnokok Ligája-serleggel (Fotó: Nemzeti Sport)

 

„A SPORTÁG ZSENIJE, AKI ERŐLKÖDÉS NÉLKÜL KÉZILABDÁZIK”
PÁLINGER Katalin, az MKSZ alelnöke: – Régi és jó barátnők vagyunk, ezért megkérdezett Görbe, mit szólok a szerződése meghosszabbításához. Azt mondtam, ha úgy érzi, még nincs itt a visszavonulás ideje, akkor játsszon tovább. Én más helyzetben voltam, amikor befejeztem, mert jött a baba. Akkor döntöttem, és attól kezdve nem is volt több kérdés. Nála más a helyzet, még mindig óriási benne az akarat és a vágy a játék iránt. Ezért neki folytatnia kell.

TOMORI Zsuzsanna, a Győr balátlövője: – Gondolkodott, és jól döntött. A csapatnak óriási szüksége van rá, a stabilitást adó magyar csapatkapitányra, és ő is boldogan játszik tovább. Tiszteljük és szeretjük, mert zseni, ráadásul örökifjú, akiben még rengeteg erő, dinamika, akarat lakozik. Láttuk a legutóbbi BL négyes döntőben, milyen fantasztikus formában, változatosan lőtte a gólokat. Nem kérdés, így is folytatja.

DANYI Gábor, a Győr edzője: – Edzői pályafutásom alatt még nem találkoztam Görbiczhez hasonló játékossal, ilyen született tehetséggel. A sportág zsenije, aki erőlködés nélkül kézilabdázik, élvezi, amit csinál. Közben nem veszíti el emberi arcát, jó kapcsolatot tart társaival, képes összefogni, ha kell, dirigálni is őket. A csapat sikerét mindennél fontosabbnak tartja. Nagyon örülök, hogy még két évig biztosan szerepel nálunk.

NÉMETH András volt szövetségi kapitány: – Nagyon különleges helyzetbe került Görbe a hosszabbítással, amellyel – látva a formáját – egyetértek. Az is biztos, hogy a klub ikonjaként újabb sikerekre vágyik, rettentően erős a kötődése a csapathoz, a közönséghez. Ugyanakkor a következő két évben kiderül, mennyi feladatot szeretne és tud vállalni. Amíg szerződést ajánlanak neki, addig biztosan játszik, hiszen neki a kézilabda az élete, imád a pályán lenni, és utolsó erejét is összeszedi a csapatért.

GÖRBICZ ANITA NÉVJEGYE
Született: 1983. május 13., Veszprém
Magassága/testsúlya: 173 cm/58 kg
Posztja: irányító
Klubja: Győri Audi ETO KC
Nevelőedzője: Róth Kálmán
Edzői: Basák Zoltán, Horváth Lajos, Vura József, Róth Kálmán, Konkoly Csaba, Karl Erik Böhn, Ambros Martín, Danyi Gábor
Első válogatottsága: 2002. augusztus. 23., Miskolc (Norvégia, 31–29)
Utolsó válogatottsága: 2017. december 10., Lipcse (Franciaország, 26–29)
Válogatottsága/góljai száma: 233/1111
Eredményei: olimpiai 4. (2008), olimpiai 5. (2004), vb-2. (2003), vb-3. (2005), 2x vb-8. (2007, 2013), vb-11. (2015), vb-15. (2017), 2x Eb-3. (2004, 2012), Eb-5. (2002, 2006), Eb-8. (2008), Eb-12. (2016), 4x BL-1. (2013, 2014, 2017, 2018), 3x BL-2. (2009, 2012, 2016), 3x EHF-kupa-2. (2002, 2004, 2005), KEK-2. (2006), junior-vb-2. (2001), junior Eb-8. (2000), 12x magyar bajnok (2005, 2006, 2008, 2009, 2010, 2011, 2012, 2013, 2014, 2016, 2017, 2018), 12x MK-győztes (2005, 2006, 2007, 2008, 2009, 2010, 2011, 2012, 2013, 2014, 2016, 2018)
Egyéni díjai: IHF év játékosa (2005), 4x a vb legjobb irányítója (2003, 2005, 2007, 2013), 6x az év játékosa (2005, 2006, 2007, 2013, 2014, 2017), Európa-válogatott (2008), 2x BL-gólkirálynő (2012, 2014)
2019.09.21 16:37:38

Kézilabda H. D.

David Davis csapata az első és a második félidőt is három góllal veszítette el a német együttes ellen.

2019.09.21 14:44:39

Kézilabda T. D.

A hazaiak néggyel mentek az első félidőben, visszaestek, majd ismét magukra találtak – maradt a döntetlen.

2019.09.15 13:21:39

Kézilabda HATÁR DÁVID

David Davis egyszer sem kért időt, csapata 40 gólig jutott a Motor Zaporizzsja ellen.

2019.09.14 11:48:25

Kézilabda T. D.

Elképesztően izgalmas volt a második félidő, de a magyar csapat bravúrgyőzelmet ünnepelhet.

2019.09.14 11:14:51

Kézilabda nemzetisport.hu

Davis higgadtabb, nyugodtabb döntéseket várna a Veszprémet esélyesnek kikiáltó szakértőktől.