Férfi kézilabda NB I: Tatabányán tudott nyerni a Balatonfüred

Vágólapra másolva!
2011.11.30. 19:55
Címkék
Az élvonalbeli férfi kézilabda-bajnokság alapszakaszának 13. fordulójában a Tatabányán vendégeskedő Balatonfüred két góllal jobbnak bizonyult az EHF-kupában szereplő együttesek párharcában.

A bajnoki elődöntőbe, vagyis az alapszakaszban a legjobb négy közé jutás szempontjából sorsdöntő meccset nyert meg Pásztor István vezérletével Tatabányán a Füred.

Az európai kupacsapatok bajnoki táblázaton elfoglalt helye és a tét alapján rangadóvá előlépő összecsapáson nem lehetett megkerülni a kérdést: mi van Pásztor Istvánnal, a füredi játékos miként viseli az ellene hozott jogerős ítéletet.

„Köszönöm az érdeklődést, de ugye megérti, hogy sem a meccsről, sem a magánéletemről nem szeretnék nyilatkozni” – hárította el a Nemzeti Sport érdeklődését a világválogatott balszélső, a Balatonfüred egyik vezéregyénisége, akit két napja ítéltek nyolc hónap fogházbüntetésre halálos közúti baleset okozásáért.

A Balatonfüred vezetői és Pásztor István is úgy számoltak, hogy a játékos várhatóan februárban kezdi meg büntetése letöltését.

A mérkőzésen a hazaiaknál nem szerepelhetett Szabó György, aki három hete a Szeged ellen orrtörést szenvedett (jövő szerdán az FTC-PLER elleni MK-mérkőzésen térhet vissza). A második félidő közepéig gyorsabb, ötletesebb és biztosan vezető (10–16) füredieknél Pásztor, Szathmári János és a horvát Josip Sandrk cipelte a zongorát, igaz, a vendégek eredményes játékához a tatabányaiak harmatos védekezése, sok technikai hibája és pontatlan lövése is hozzájárult. Harsányi Gergő és Díaz Ivo vezetésével öt nullás sorozattal felzárkózott (15–17) az ősszel már a Szegedet is legyőző, hősiesen küzdő Tatabánya, majd 23–25-nél kezdődött az utolsó perc, amelyben elkapkodta két helyzetét a Carbonex.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
ALAPSZAKASZ, 13. FORDULÓ
TATABÁNYA-CARBONEX–BALATONFÜRED KSE 23–25 (9–14)
Tatabánya, 900 néző. V: Andorka, Hucker
TATABÁNYA: Szente – Pásztor Á., RÉDEI 5, Díaz 4, Pordán, Lele 6 (4), Kanyó Á. 1. Csere: Bartucz (kapus), Bodó 1, Iváncsik Á. 3, HARSÁNYI 3, Kocsis Cs., Dénes
BALATONFÜRED: SZATHMÁRI – Tombor 4, Lelkes 1, Ivanov 2, Kis Á., SZÖLLŐSI B. 5, PÁSZTOR I. 3. Csere: Szabó T. (kapus), SANDRK 10, Benmiloud, Németh L., Salamon
Az eredmény alakulása. 6. p.: 2–4. 11. p.: 4–4. 19. p.: 5–8. 24. p.: 7–12. 34. p.: 10–16. 42. p.: 15–17. 47. p.: 16–21. 53. p.: 20–24. 55. p.: 22–24. 59. p.: 23–25
Kiállítások: 4, ill. 12 perc
Hétméteresek: 7/4, ill. –
MESTERMÉRLEG
Debre Viktor, a Tatabánya vezetőedzője: – Támadásban és védekezésben is jobb volt a Füred, mert nehézkesen, határozatlanul kézilabdáztunk. Nálunk talán a fejekben sem volt rend, és kulcsjátékosaink szürke napot zártak.
Sótonyi László, a Balatonfüred vezetőedzője: – Vérbeli rangadót vívtunk a remekül felkészített Tatabányával. Extrát nyújtó játékosaink frissebbek, motiváltabbak voltak, nem nyomta őket akkora nyerési kényszer, mint az ellenfelet.
AZ ÁLLÁS
1. Pick Szeged 13 12 1 422–332 +90 24
2. MKB Veszprém KC 13 12 1 497–317 +180 24
3. Tatabánya Carbonex KC 13 10 3 381–302 +79 20
4. Balatonfüredi KSE 13 8 2 3 336–321 +15 18
5. Csurgói KK 12 8 1 3 343–311 +32 17
6. Gyöngyösi KK 12 5 7 337–348 –11 10
7. FTC 11 4 1 6 305–293 +12 9
8. Kecskeméti KSE 13 4 1 8 351–394 –43 9
9. TM-LINE PTE-Pécs VSE 14 3 1 10 398–478 –80 7
10. Tatai HAC 12 3 9 297–411 –114 6
11. Orosházi FKSE 13 3 10 343–422 –79 6
12. Mezőkövesdi KC 13 1 12 327–408 –81 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik