Férfi kézilabda NB I: a Veszprém és a Tatabánya sem hibázott

Vágólapra másolva!
2011.02.23. 19:57
Címkék
Nem született meglepetés a férfi kézilabda NB I szerdai játéknapjának mérkőzésein, az élmezőny tagjai közül az MKB Veszprém, a Tatabánya-Carbonex, a Balatonfüred és a Ferencváros-Celebi is begyűjtötte a két pontot.

Huszonhét év után köszönt el a dunaújvárosi első csapattól Kemény József, aki negyvenéves koráig az első osztályban szereplő együttes oszlopos tagja tudott lenni.

Tizenegy évvel ezelőtt tagja volt a KEK-döntőben szereplő gárdának, illetve az akkor magyar bajnoki címet ünneplő dunaújvárosi csapatnak, amely a következő évben Magyar Kupa-elsőséget könyvelhetett el. Kemény 2005-től a Dunaferr Örökös Bajnoka. A kiváló védőt köszöntötték a Magyar Kézilabda-szövetség, Dunaújváros Önkormányzata, az ISD Dunaferr Zrt., a klub, a szakosztály, a szurkolók és az ellenfél Veszprém képviselői is. A dunaújvárosiak visszavonultatták Kemény legendás 4-es számú mezét. A búcsúzó kézilabdázó elérzékenyülten mondott köszönetet az őt ünneplőknek.

„Nagy sikerek részese lehettem, de öröm volt minden kis győzelem is – mondta a búcsúzó Kemény. – Olyan játékosok sora nevelkedett fel a mi korosztályunk mellett, akik ma a magyar kézilabda meghatározó játékosai, a válogatott oszlopai. Nagyon sajnálom, hogy már nem a Dunaferrt erősítik, de jó érzés volt fogadni az ő gratulációikat is. Bizakodom, hogy lesz még nagy csapat Dunaújvárosban."

A Veszprém elleni mérkőzésen, amely még pár évvel ezelőtt is a honi bajnokság egyik csúcsderbijének számított, a papírformának megfelelő nagy különbségű vendéggyőzelem született, ettől függetlenül a hazai szimpatizánsok méltányoltak a dunaújvárosi játékosok lelkesedését, amely 21 dobott gólhoz, valamint tizenkét gólos vereséghez volt „elegendő"...

KÉZILABDA BUDAPEST BANK-LIGA
20. FORDULÓ
BALATONFÜREDI KSE–PLER KC 37–29 (17–16)
Balatonfüred, 600 néző. V: Bonifert, Oláh
BALATONFÜRED: Szabó T. – TOMBOR 6, KOVÁCS GY. 4 (1), Ivanov, Kis Á., SZÖLLŐSI B. 5, PÁSZTOR 10 (2). Cs: SZATHMÁRI (kapus), Németh L. 1, Salamon 1, SANDRK 9, Dioris 1. Edző: Sótonyi László
PLER: IGLESIAS – SZALAFAI 7, Pál G., KUPI 4, Debreczeni 3, LENDVAY 6, Pálos 2. Cs: Székely (kapus), GAZDAG 5 (1), Soproni, Forgács, Varga, Marczinkó 2. Edző: Adorján Gábor
Az eredmény alakulása. 8. p.: 4–2. 14. p.: 6–7. 22. p.: 15–8. 24. p.: 16–11. 29. p.: 16–15. 36. p.: 22–21. 44. p.: 27–23. 53. p.: 30–25. 57. p.: 33–26
Kiállítások: 16, ill. 16 perc + kizárás (Lendvay)
Hétméteresek: 5/3, ill. 3/1
MESTERMÉRLEG
Sótonyi László: – Most már teljes erővel készülhetünk a hét végi KEK-negyeddöntő visszavágóra.
Adorján Gábor: – Csapatom nagyon jól állt a mérkőzéshez, a későbbiekben ebből biztos, hogy profitálni fogunk.
OROSHÁZI FKSE–CARBONEX-TATABÁNYA 23–27 (14—15)
Orosháza, 600 néző. V: Medve, Nagy L.
OROSHÁZA: KNEZEVICS – Országh 1, DUKIC 5, Berta, Horváth R., Lopez 3, Ambrus 2. Cs: Lókodi 2 (2), Matus 2, Kósa, Sancarin 2, MAZIC 4, Kovács A. 1, Pánczél, Kardos 1. Edző: Buday Ferenc
TATABÁNYA: SZENTE – HARSÁNYI G. 8, Díaz 2, NAGY T. 3 (1), Pordán, Kekezovics 2, HALÁSZ 8. Cs: Kiss Á. 1, Szabó Gy., Dénes 1, Lele 2, Sutka, Kocsis Cs. Edző: Debre Viktor
Az eredmény alakulása: 4. perc: 3–3, 7. p.: 3–5, 15. p.: 4–9, 18. p.: 7–10, 27 p.: 14–12, 37. p.: 15–17, 47. p.: 20–22, 52. p.: 21–26, 59. p.: 22–27
Kiállítások: 12, ill. 16 perc
Hétméteresek: 4/2, ill. 3/1
MESTERMÉRLEG
Buday Ferenc: – Sok esetben jó volt a nyitott védekezés. Örülök, hogy a srácok megértették, hogy milyen jó közösen dolgozni, ez később még többet hozhat a konyhára.
Debre Viktor: – Fontos két pontot szereztünk, elégedetten mehetünk haza.
DUNAFERR SE ALEXANDRA–MKB VESZPRÉM KC 21–33 (12–17)
Dunaújváros, 1000 néző. V: Árokszállási, Janáky
DUNAFERR: Repóth – Kurbely, Morva 1, Takács B. 3, Muhl, Bali, SZEPESI 6. Cs: KOVÁCS ZS. (kapus), Benmiloud 1, HAJDU 6, Nagy D. 2, Kuzmicsov 1, Hornyák 1. Edző: György László
VESZPRÉM: Liszkai – Iváncsik T. 1, Vilovszki 3, Laluska 2, Pérez 3, Sulic 2, IVÁNCSIK G. 3. Cs: VUJIN 8 (1), Császár 2, Nagy K. 2, Korazija 3, GULYÁS 4. Edző: Mocsai Lajos
Az eredmény alakulása. 3. p.: 0–3. 12. p.: 2–9. 27. p.: 11–14. 42. p.: 13–23. 46. p.: 15–26. 54. p.: 18–29
Kiállítások: 10, ill. 10 perc
Hétméteresek: 3/–, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
György László: – Az első félidő tizenötödik perce után már tudtunk látványos gólokat is dobni, ennek örülök. További sikereket kívánok a Veszprémnek a BL-ben.
Mocsai Lajos: – Tehetséges dunaújvárosi fiatalok ellen játszottunk, két nehéz edzésnap után nem várhattam többet csapatomtól.
21. FORDULÓ
CELEBI FTC–PAJOR PÁLINKA KECSKEMÉTI KSE 30–25 (17–16)
Kőbányai út, 200 néző. V: Andorka, Hucker
FTC: Theodor – Bendó 1, KOS 8 (2), BAKOS 4, Mazák 3, KELECEVIC 9, Németh 2. Cs: PERGER (kapus), Czina 2, Török 1, Wieszt Zs., Varga S. Edző: Vladan Matics
KECSKEMÉT: NAGY L. – Vancsics 4 (1), Simon 5, Dobó 7, Petró 5, Varsandán, Szabó P. 4. Cs: KISS O. (kapus), Csorba, Temesvári, Tóth E., Gyuris. Edző: Avar György
Az eredmény alakulása. 2. p.: 0–2. 10. p.: 7–5. 13. p.: 9–9. 37. p.: 21–16. 45. p.: 23–21
Kiállítások: 6, ill. 12. perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Vladan Matics: – Kemény mérkőzés volt, ahogy vártam, a második félidei játékunk megfelelő volt, az emberelőnyöket katasztrofálisan használtuk ki.
Avar György: – Kitűnő játékvezetést kaptunk, küzdöttünk, de ilyen kiélezett harcban nem szabad ziccereket hibázni.


AZ ÁLLÁS
1. MKB Veszprém KC 17 17 655–427 +228 34
2. Pick Szeged 16 14 2 534–402 +132 28
3. Ferencvárosi TC 18 13 5 518–475 +43 26
4. Tatabánya Carbonex KC 18 12 6 514–449 +65 24
5. Balatonfüredi KSE 18 11 1 6 468–457 +11 23
6. Csurgói KK 16 9 1 6 442–413 +29 19
7. Budapest Bank Kecskemét 18 7 2 9 511–566 –55 16
8. PLER KC 17 5 1 11 478–551 –73 11
9. Mezőkövesdi KC 17 4 1 12 428–498 –70 9
10. Uniqa-Pécs VSE 16 3 1 12 417–526 –109 7
11. Dunaferr SE 17 2 15 443–547 –104 4
12. Orosházi FKSE 16 1 1 14 404–501 –97 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik