Férfi kézilabda: Nagy László már az idén Veszprémben folytatja

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2012.08.01. 09:51
null
A válogatottal az olimpián szereplő Nagy László már az idén Veszprémben fog kézilabdázni (Fotó: Reuters)
Címkék
Eldőlt, hogy a magyar bajnok MKB Veszprém férfi kézilabdacsapatában folytatja pályafutását Nagy László, a válogatott világklasszis átlövője.

 

A klub szerdán közleményben jelentette be, hogy hosszú tárgyalássorozat után sikerült megállapodnia a 31 éves játékost eddig foglalkoztató spanyol FC Barcelonával. Nagy László már az idén átteszi székhelyét Spanyolországból Magyarországra, s 2017 júniusáig szóló szerződést kötött a Veszprémmel.

„A nemzeti válogatottba visszatérő Nagy László a 2012–2013-as szezontól már játszhat a Bajnokok Ligájában nagy célokat kitűző MKB Veszprém KC együttesében” – áll a klub MTI-hez eljuttatott közleményében.

A 2000 óta Barcelonában játszó átlövő, aki BL-t, EHF-kupát, spanyol bajnokságot és kupát is nyert a katalánokkal, visszatérése előtt 2009-ben játszott legutóbb a magyar nemzeti együttesben, s tavaly februárban hivatalosan is lemondta a válogatottságot. Közel volt ahhoz, hogy felvegye a spanyol állampolgárságot, végül a megadott határidőig nem tette le az esküt, s úgy döntött, visszatér Magyarországra.

Nagy végül három év kihagyás után júniusban szerepelt először ismét a magyar válogatottban, amellyel a norvégok elleni párharcban kiharcolta a 2013-as világbajnoki részvételt, jelenleg pedig a londoni olimpián vesz részt.

TÖBB MINT FÉLMILLIÓ EURÓT KAP A BARCA?

Spanyol sajtóértesülés szerint az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapata több mint félmillió eurót fizet a Barcelonának azért, hogy Nagy Lászlót már az idén a soraiban tudhassa.

 

A Barcelona állítólag hiába ígért idényenként 450 ezer eurót Nagy Lászónak, majd visszavonulása után állást a klubnál, a magyar átlövő inkább a Veszprém által négy évre ígért hárommillió euróra mondott igent. Szerződése azonban egy évig még a katalán csapathoz kötötte, kivásárlási ára pedig 3 millió euró volt.

Az As úgy tudja, hogy a Veszprém először kevesebb mint 100 ezer eurót ajánlott a Barcelonának Nagyért, legutóbb viszont már több mint 500 ezer eurót, erre pedig már rábólintottak a katalánok, így a játékos már a soron következő szezonban a magyar bajnokot erősítheti.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik