Férfi kézilabda: Lökét eltiltották, beállós nélkül maradt a CO Zagreb

HEKA LÁSZLÓHEKA LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2010.01.13. 20:13
Címkék
Az EHF Felebbviteli Bizottsága kilenc hónapra eltiltotta a CO Zagreb kézilabdacsapatának beállósát, Frank Lökét (a húga a Larvik beállósa). A norvég kézilabdás emellett tízezer euró pénzbüntetést is kapott.

A norvég beállós a nyáron egyidőben írt alá a dán Skjernhez (pontosabban valamivel korábban) és a CO Zagrebhez.

Az európai szövetség döntése súlyosan érinti a horvátokat, akik a nyáron elveszítették az első számú beállósukat, a Hamburgba távozó Igor Vorit, az elmúlt napokban pedig elküldték a 33 éves szlovén válogatott Zoran Lubejt. Így jelenleg csak egy beállósuk van, a 20 éves Marino Maric, aki az idén került a csapathoz.

„Sokkolt bennünket ez a döntés. Most tényleg nem tudom, mit fogunk tenni. Az EHF határozata nagyon kellemetlenül érint bennünket" – mondta Bartol Kaleb klubigazgató.

A horvátok jelenleg tárgyalnak a veszprémi Ivan Pesiccsel, valamint a két dánnal Nielsennel és Boesennel, akik közül két játékost terveztek leigazolni. Most azonban át kell gondolniuk a terveket, hiszen mielőbb igazolniuk kell egy nemzetközi klasszis beállóst, mert e nélkül nem tudják megvalósítani a minimális elvárást sem, azaz a nyolc közé jutást a Bajnokok Ligájában.

Emellett a Zagreb fizeti Lökét, aki játszhat a hazai bajnokságban, ahol viszont semmi szükség sincs rá, tekintettel arra, hogy a klub rendszerint tíz gólnál nagyobb különbséggel nyeri a hazai bajnokikat.

Legfrissebb hírek

Gazsó Alida Dóra: Minimális elvárás magammal szemben, hogy a vb-n két olimpiai számban induljak

Kajak-kenu
10 perce

Férfi kézi Eb: Chema Rodríguez egykori matektanára irányítja a lengyel válogatottat

Kézilabda
27 perce

Utolsó útjára kísérték Róth Kálmán kézilabdaedzőt

Kézilabda
39 perce

NS-infó: a DAC konkrét ajánlatokat kapott Redzic Damirért

Légiósok
50 perce

Svájci ellenfelet kaptak Baráth Péterék, bosnyák csapattal játszik a Palace a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

NS-infó: Csoboth feljelenti a klubját a FIFA-nál – távozik Törökországból

Légiósok
1 órája

NB II: megvan a Szentlőrinc és a Budafok első téli szerzeménye

Labdarúgó NB II
1 órája

Videó: versenyzők vették birtokba a hófödte Hungaroringet

Egyéb autó-motor
1 órája
Ezek is érdekelhetik